Karácsonykor, a kétévesek is tudják, annyit kell sütni-főzni, mintha tíz sátras lagzira készülődnénk. Nálunk a lányaim nagymamája képes volt minden karácsonyra nem csupán a nagy klasszikusokat, bejglit, pogácsát, habcsókot sütni tonnaszámra, hanem kísérletezett újabb és újabb tortákkal, amerikai sajttorta, túrótorta, narancsos trüffeltorta. 

Mióta ő elment, lélekben készülök rá, hogy egyszer majd át kell vennem a vaníliáscukor- és fahéjillatú nagymama szerepét. Jó pár évem van még rá, de ahogy érek a korba, magam is kísérletezem. Tudom, a nyomába sem érek, nem vagyok egy nagy durranás, legfeljebb az ideg az, ami szétvet. Szörnyen ügyetlen vagyok, született kétbalkezes, egy gasztrorém. 

Amikor bizonyítanom kell rátermettségemet a konyhában, a gyerekek lelkendeznek: Jaj, de jó! Anya végre süt-főz! És már kapják is elő a közeli pizzéria vagy cukrászda digitális szórólapját, a rendelős appot. A vége úgyis az lesz, hogy pizzát rendelünk, vagy egyenesen tortát! Hurrá!

Nem rosszindulatból mondják ezt, hanem szigorúan tapasztalatból. 

Pedig én úgy indítom a sütést, hogy előveszek egy papírra gondosan feltekert kész tésztát. 

Gyenge idegzetű olvasók, kérem, itt most lapozzanak. Mélyen tisztelem mindazokat, akik kelesztenek, dagasztanak, gyúrnak, levegőztetnek, sajnos mindez meghaladja a képességeimet, ha tészta, nekem marad a kész.

A leveles meg a linzer a kedvencem, rápattintok valami tölteléket, és már tolom is be a sütőbe. Tettem ezt karácsony előtt is, már éreztem a számban kedvencem, a habos mákos mennyei ízét. Illatozott a konyha, mint a hétszentség, erre térülök, arra fordulok, mindjárt kész, nyitom az új sütőnk ajtaját.

Semmi. Nem nyílik. Az nem lehet, biztos van valami technikája, csak még nem jöttem rá. Hiszen vadiúj, a Jézuska hozta, Mikulásra, a régi már hörgött, inkább hűtött, mint fűtött. Nézem jobbról, nézem balról, kínomban forgatom a gombokat, de az ajtó az istennek sem nyílik. 

Odabenn meg csak irul-pirul a torta. Óvatosan próbálkozom újra. Ezt nem hiszem el, túszul ejtette a tortámat az új sütő! Hiába próbálom nyitni, nem moccan. Rángatni a sütő ajtaját mégsem lehet, bemászni sem tudok, most mi lesz?! – gondolom riadtan. 

És akkor, egyszer csak, minden átmenet nélkül, a sütő üvegajtaja milliónyi, plankton nagyságú üveg­darabra esik széjjel.

– Hogy azt a jó édes hétszentségit, jézusom! – visítok fel, ahogy szemem láttára robban szét a tortaprojekt, az új sütővel együtt.