Elérkeztünk a másfél évestől kétévesig növekedő korosztályhoz.

A kíváncsiság nagy úr, mindent meg kell nézni, lehetőleg megfogni, sőt meg is kóstolni (kavicsot, babot, fakockát) – a szülők éberségére nagy szükség van! 

Étkezéskor sokfajta ételt kínálunk már, általában el is fogadják a picik. És itt kezdődik egy fontos mozzanat: váljék szokássá, hogy a család és a gyerek együtt egyenek! Ez nagyon lényeges momentum. A közös étkezés ugyanis mintául szolgál. A kicsikben a viselkedésminta másolásának fontosságát és annak minden részletét még ma sem ismerjük pontosan. De ha belegondolunk, hogy pár hónapos gyerekek már képesek utánozni a felnőttek bizonyos grimaszait – ez sok mindent előrevetít. Agyunknak ez az utánzóképessége később is működik, de már olyan komplex viselkedésekbe ágyazódik bele, hogy lehetetlen szétszálazni. De a minta, hogy apával-anyával együtt eszünk, az számos viselkedésformának megveti az alapját. 

Ebben az időben a kicsik kérésre megkeresik a tárgyakat, megtalálják, élvezettel csomagolják ki.  

A hozzájuk intézett kérdésekre már tudnak igennel vagy nemmel válaszolni. Bár ez sok esetben nehézkesen indul, mert kényelmesebb nekik bólogatni vagy fejet rázni.

Önálló mozgásukban megjelenik a guggolás, és abból segítség nélkül fel is tudnak állni. 

Kedvelik és szeretik a másik gyerekkel való együttlétet. Ilyenkor még nincs együttes vagy csoportos játék, inkább csak figyelik, követik a másikat. Ha a gyerek egyke, számára a másik gyerek jelenléte sokszor nagy kihívás. Gyakran megfigyelhető ezeknél a kicsiknél, hogy egyszerűen lefagynak, és rövidebb-hosszabb ideig­ passzívan figyelik a másikat, a többieket. Lassan engednek fel. 

Ha az odafigyelő és előrelátó felnőtt tudatosan viszi közösségbe: játszótérre, vagy a picik számára jól kigondolt, együttes élményt adó eseményekre, például Ringató foglalkozásra (ezek ideális fórumok) a gyereket, ezt igen jól teszi. Ez az időszak már alkalmas arra, hogy a gyerekeket ilyen rövidebb ideig tartó „szociális fürdőbe mártogassuk”. Régen úgy mondták: szeressen oda menni, ahol két cintányért összeütnek!

Kezd megjelenni a finomabb, a két kéz koordinált mozgását igénylő játék. A kicsi már tud négy-öt fakockából tornyot építeni. Sok szülő értetlen a gyerekével, mert mindig csak lerombolja, amit akár együtt építenek. Igen, a kicsi gyerekek így működnek. Szó szerint és átvitt értelemben is „boncolgatják a kérdést”, összerakják-szétszedik a tornyot, ismerkednek a világgal. Ha kellő türelemmel és kitartóan játszunk, s így mutatunk példát, szakszóval „viselkedésmintát” a toronyépítésre, akkor a kicsiknél jóval előbb jelenik meg a romboláson túl az alkotás vágya. 

És jön a firkálás, a „nyomot akarok hagyni” öröme a papíron, néha a falakon, az asztalon is. Ha van nagyobb testvér, vagy a szülő íróeszközzel, papírral dolgozik, akkor előbb is kezdődhet a firkálás. 

A kicsik ebben a korban kérésre – hol a füled, a szemed, a lábad? stb. – képesek megmutatni jó néhány testrészüket.

Közepes nagyságú labdát el tudnak dobni, és jórészt el is kapják. Kétéves koruk körül képesek általában jó tíz percig egyedül eljátszani.

Az, ha kerüli a firkálást, ha nem rajzol a gyerek, ha irtózik a labdától, ha képtelen egyedül játszani, ha egy pillanatig sincs meg anya nélkül (szeparációs félelem jele), ezek mind úgymond dobogós problémák. Külön kell majd velük foglalkozni.

Várom leveleiket az alábbi e-mail-címen:
nandor.donauer@centralmediacsoport.hu,
postacím: Central Médiacsoport Zrt.,
Dr. Donauer­ Nándor, Nők Lapja, 1872 Budapest