A 17. századi emberek számára Rubens volt az ideális férfi. A művész, aki mindennap hajnali négykor kelt, hatalmas műhelyében mintegy ezerötszáz képet készített, de így is alig bírta teljesíteni királyi megrendelői kéréseit. De nem csak művészként ért el elképesztő sikereket. Hat nyelven beszélő diplomataként bejáratos volt Európa legfontosabb fejedelmeinek udvarába, akik olyan hálásak voltak áldozatos munkájáért, hogy a spanyol király nemesi rangra emelte, az angol pedig lovaggá ütötte.
Valóban sokszor festett nőket, és tagadhatatlanul rajongott a szebbik nemért, mert egész életében erős, okos, erényes asszonyok vették körbe, akikre minden körülmények között számíthatott. Ő pedig egyiket sem hagyta cserben. Hűséges férj volt, gondoskodó apa és gyermek, megbízható alattvaló. Az életében felbukkanó nők iránt olyan tisztelettel és szeretettel viseltetett, ami máig sugárzik festményeiből.
A szerető fiú
Édesanyja, Maria Pypelinckx okos, erényes nő volt, aki botrányba keveredett férje hűtlensége miatt. A négygyermekes családapa ugyanis viszonyt kezdett Szász Annával, I. Vilmos orániai herceg feleségével, akinek az udvarában jogtanácsosként dolgozott. Amikor 1571-ben kiderült, hogy a hercegné gyermeket vár, és nem a férje az apa, Jan Rubenst börtönbe zárták, és csak az mentette meg a halálos ítélettől, hogy az udvar titokban akarta tartani a felháborító eseményt. Anna végül egy ablaktalan börtönben halt meg, és szinte bizonyosan ez lett volna a sorsa Rubens apjának is, ha nincs nagylelkű felesége, aki nemcsak megbocsátott férjének, de mindent megtett azért, hogy kiszabadítsa. Rengeteg levelet írt az érdekében, és összegyűjtötte az érte kért váltságdíjat is. „Kedves és legszeretettebb férjem! Saját vérem is odaadnám érted, ha azzal ki tudnálak szabadítani! – írta neki. – Biztosíthatlak róla, teljesen megbocsátottam neked, hiszen ahol akkora vonzalom van, mint közöttünk, ott nem lehet akkora nagy gyűlölet, hogy egyetlen tévedés miatt elítéljelek, miközben én magam is naponta vétkezem, amiért is mindennap bocsánatot kérek Istentől.” A kortársak visszaemlékezései szerint Maria határozott, önálló nő volt, férje távollétében biztos kézzel vezette a családi üzletet, a háztartást, nevelte és oktatta a gyerekeit – és tényleg őszintén szerette a férjét, ezért nem érezte áldozatnak, hogy visszafogadja. Pedig Jan Rubens soha nem nyerte el a teljes szabadságot. Bár a börtönből kiengedték, száműzetésben kellett leélnie az életét. Felesége ennek ellenére végig vele maradt, és még három gyereket szült neki a meglévő négy mellé. A hatodik volt a festő, Peter Paul Rubens 1577-ben. A család csak az apa halála után térhetett vissza Antwerpenbe, ahol Maria rokonai is éltek.
A hűséges férj
Rubens kétszer nősült, és mindkét kapcsolat kitörölhetetlen nyomot hagyott művészetében. Nincs még egy festő a 17. században, aki többször örökítette volna meg élete párjait, mint ő. Első feleségével, Isabella Branttal 1609-ben kötött házasságot, röviddel azután, hogy visszatért Antwerpenbe Olaszországból. Isabella tekintélyes családból származott, apja, Jan Brant Antwerpen városának tisztviselője volt. A fiatal pár nem sokkal az esküvő után beköltözött egy hatalmas házba, amit elegáns, olaszos palotává alakítottak, hatalmas belső kerttel és napfényes műteremmel. Rubens mindig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel beszélt feleségéről, aki három gyermekkel ajándékozta meg, és számos portrét festett a sötét hajú, mogyoróbarna szemű, okos asszonyról. Tizenhét évig tartó házasságuknak az 1626-os pestis vetett véget, ami elragadta a festő harmincnégy éves Isabelláját. A gyász lesújtotta. „Igazán kiváló társat veszítettem el, akit őszintén szerettem” – írta egy levélben.
Négyévnyi özvegység után, ötvenhárom éves korában kérte meg Helena Fourment kezét, aki pont annyi idős volt, mint a férfi elsőszülött fia, Albert: tizenhat éves. A fiatal lány nemcsak Németalföld legszebb lányának számított, de jókora hozományt is kapott gazdag selyemkereskedő apjától. Nem sokan hittek benne, hogy házasságuk sikeres lesz, ám ők ennek ellenére boldogan éltek. Rubens megfiatalodott ifjú felesége mellett, és számtalan alkalommal festette le – gyakran ruha nélkül, ami akkoriban igencsak botrányos tett volt. Tízéves házasságuk alatt öt gyermekük született, legkisebb lányuk, Constantia-Albertina, apja halála után nyolc hónappal. Helena négy évvel később, 1644-ben ismét férjhez ment, és hat gyermeke született még, de szíve örökké a festőé maradt. Végrendeletében meghagyta, hogy mellé temessék.
