Egyetlen édesség sem szimbolizálja úgy az ünnepeket, mint a mézeskalács – a formákra szaggatott kekszektől a gazdagon díszített házikókig a karácsony (és a húsvét) egyik legalapvetőbb desszertjét már az ókorban is imádták. 

Az alapjául szolgáló gyömbér az ókori Kínában terjedt el elsőként, ahol gyógyászati célokat szolgált – bizony még a pestis megelőzésére is bevetették. A fűszernövény innen, a selyemúton keresztül jutott Európába, ahol erős aromáinak köszönhetően fűszerként vált népszerűvé, mivel tökéletesen elfedte a tartósított húsok kellemetlen mellékízét. Másik alapvető összetevőjét, a mézet szintúgy nagy becsben tartották: helyenként mágikus erővel ruházták fel, és jóval azelőtt, hogy ünnepi csemege lett volna, a belőle készült sütemény a királyok kedvencévé és a boszorkányok bosszúeszközévé vált.

Még az alvilági isteneket is lenyűgözte

Ókori régészeti leletek támasztják alá, hogy mézből és gyömbérből már az ókori Egyiptom és Görögország konyhatündérei is sütöttek: ebben az időben még a halottak szájába is mézes-gyömbéres süteményt tettek, hogy az elhunyt lelkek ezzel engesztelhessék ki Kerberoszt, Hadész háromfejű kutyáját, aki a görög mitológia szerint az alvilág kapuját őrizte.

A mézeskalács elődje pedig hazánkban is elterjedt (a korai mézeskalács Európában őrölt mandulából, rózsavízből, zsemlemorzsából, gyömbérből és mézből vagy cukorból készült), amire az aquincumi ásatások során felfedezett égetett cserépformák utalnak. Mire pedig a sötét középkor is elérkezett, a kemény, állatok, királyok és királynők formájával díszített fűszeres sütemények Anglia, Franciaország, Hollandia és Németország vásárainak népszerű finomságaivá váltak. A gazdagon díszített mézeskalács az Egyesült Királyságban úri huncutságnak számított, hiszen a gyömbér, a méz, a szegfűszeg, a szerecsendió és a fahéj csak a tehetős családok kiváltsága volt akkoriban. Az államfők gyakran saját képmásukkal ellátott gyömbéres-mézes kekszekkel hirdették magukat. Az ötlet pedig, hogy a süteményeket ily módon díszítsék, állítólag I. Erzsébet angol királynőnek köszönhető, aki az udvarába látogató méltóságoknak kedveskedett a látványos desszerttel. Az ősi sütiformák pedig az évszaknak és eseményeknek megfelelően változtak: tavasszal virágokat és nyulakat, ősszel madarakat, előkelő ünnepségek idején nemeseket ábrázoltak.

A boszorkánykonyhát is megjárta

A kevésbé díszes, olcsóbban előállított változatotokat persze a köznép is élvezhette. A vásárokon állítólag a szerelem jelképeként hirdették: azok, akik magányosak voltak, illetve a gonoszt szerették volna elűzni otthonaikból, szív alakú, a termékenységet fokozni kívánók nyúl alakú, a férjet kereső fiatal hajadonok pedig ember alakú mézeskalács-figurákat vásároltak.

Fotó: Yaroslav Shuraev/Pexels

De egyes babonás nézetek szerint a sütemény nem minden esetben hozott szerencsét. Ha ugyanis boszorkányok készítették, az ember formájú figurák elfogyasztása akár még az ördögöt is megidézhette (a Grimm testvérek például ebből a babonából merítettek, amikor megírták Jancsi és Juliska történetét, melyben a gonosz boszorkány egy cukorkákkal díszített mézeskalácsházban él).

I. Erzsébet halála után az édesség éppen emiatt vesztett népszerűségéből, sőt, fogyasztását a boszorkányüldözések idején törvény is tiltotta Európában.

A mézeskalács és az ünnepek kapcsolata

Ironikus módon azonban épp a Grimm testvérek meséje volt az, ami újraélesztette a sütemény iránti vágyat. Az írópáros szülőhazájában, Németországban a desszert hamarosan lebkuchen néven vált elérhetővé. Hála a terület bőséges méhtelepeinek, Nürnberg városának mesterpékjei egyre bonyolultabb és látványosabb műalkotásokat készíthettek – nekik köszönhető, hogy a sütemény klasszikus, díszített változata végül egész Európát meghódította az 1800-as évek elején. Ekkoriban az első magyar mézeskalácsos-céhek is megalakultak Pozsonyban, Kassán, Debrecenben és Besztercebányán (előtte hazánkban a sütemény csak a saját méhészettel rendelkező kolostorok kiváltsága volt).

A karácsony pedig nagyjából ugyanebben az időben kapott jelentőséget. Anglia szunnyadó ünnepi hagyományait Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának királynője, Viktória népszerűsítette, aki férje, Albert szász-coburg-gothai herceg szülőhazájából, Németországból merített ötletet. Az Egyesült Királyságban így terjedt el az édességekkel feldíszített karácsonyfa, és az egykor népszerűségét vesztett mézeskalács is új erőre kapott. A mézeskalácsházak például igazi különlegességnek számítottak (ma már egész falvakat képesek vagyunk lesütni belőle), és mivel ízes, melengető aromájuk tökéletesen illeszkedett a csípős és hideg időjáráshoz, hamarosan a karácsonyi időszak közkedvelt édességévé váltak – nem beszélve arról, hogy a méz régebben sem volt olcsó, így a belőle készült finomságok az ünnepi időszakra (karácsonyra és húsvétra) korlátozódtak szerte a világban. Legyen tehát bármilyen formájú is a mézeskalácsunk, a szegfűszeg, a fahéj, a szerecsendió és a gyömbér illata azóta is ugyanolyan mámorító a konyhában, mint őseink idején. 

Nálad sem telhet el nélküle a karácsony? Ide kattintva egy omlós és azonnal puha mézeskalács receptjét találod. 

Kiemelt kép: Jill Wellington/Pexels