Kérdés: Karácsony előtti bevásárláskor az egyik nagy élelmiszer-áruházban könyvet, leporellót is találtam az egyik polcon. Címe: Karácsonyi meglepetés. A címlapja úgy van elkészítve, mintha szalaggal volna átkötve, rajta fenyőgally, arany csengő. A kosaramba dobtam, gondoltam, jó lesz a két és fél éves gyerekemnek. Otthon nagyon meglepődtem, amikor kinyitva a könyvet azt láttam, hogy mindjárt az első oldalon kutya és ló fürdenek, csinosítják magukat egy fürdőszobában, s aztán megtudtam, hogy ez az egész egy tanyán játszódik, ahol az állatok várják a karácsonyt. De sem az állatokról, sem a tanyáról, sem a karácsonyról nem sok derült ki a könyvből. Mert például a tehén karácsonyi ajándékáról ezt olvassuk: „Bőg a tehén. Vele kezdjük! / Tőgyére kért gumikesztyűt. / Húzza majd rá, aki fej, / így marad tiszta a tej.” A cicáéról pedig ezt: „Kis Cica álmai szépek. / kaphat egy számítógépet.” (Vajon miért nagy C a cica és kis k a kaphat, pont után? De folytassuk a költeményt!) „Benne a fürge egér, / célt keres és odaér.” (A számítógép egere benne van a számítógépben? És miféle célt keres? És hova ér oda?) „Körmöl a karma, a cirma, / ott van a gépbe beírva. / Űzhetik már a kutyák, / lemezre menti magát.” Nem folytatom. Csak megkérdezem: Ön mit szól mindehhez? És hozzáteszem: nálunk egyébként is örök vita folyik az egyik nagypapával arról, hogy mit olvassunk, mit meséljünk a gyerekeknek. A nagyobbak – ők is fiúk – 9 és 11 évesek, és a nagypapa, az én apám, már két-három évvel ezelőtt azt mondta, hogy „na, de most már tényleg ne hülyítsük mesékkel a gyerekeket”. Ők meg imádják a meséket, de persze forgatják a nagypapa által hordott ismeretterjesztő könyveket is. Amikor hozza, nagy lelkesen vetik rá magukat, de aztán hamarosan a sutba (vagy a polcra) kerülnek, ami meg mese, vagy izgalmas kaland, azt rongyosra olvassák és olvastatják velünk. Baj ez?
Válasz: Nem baj. Mikszáth Kálmán egyik utolsó írásában – az 1910-es Almanachhoz írt előszóban, amelynek A fantázia és a mesék címet adta – arról a veszélyről ír, „hogy a mesék száműzetnek… a gyerekszobából… Japánban évezredek óta kicsinyítik a lábat, hát itt meg a fantáziát fogják kisebbíteni. Ott is bizonyosan valami nevelésügyi tekintély gondolta ki először a lábak nyomorítását.” (Ugyanis egy tanügyi vitáról tudósít Mikszáth, amelyben az egyik szakértő amellett érvelt, hogy nem szabad meséket fölvenni az iskolai olvasókönyvekbe, mert ezek a gyerekek fantáziáját hizlalják, holott annak zsugorítása volna kívánatos.)
Ma már – azt hiszem, azt remélem – a szakemberek álláspontja egyértelmű: szükség van a mesékre;
a mesékre van igazán szüksége a gyereknek egészséges lelki (sőt testi) fejlődéséhez (a játék, a szabad játék mellett).
A mese – és a mesében megnyilatkozó fantázia – belső, lelki realitásról, valóságról beszél, ami a gyerek számára még fontosabb, előbbre való a külső valóságnál. A fantázia vigasztal és gyógyít kisgyerekkorban, és segít a helyes érzelmi tájékozódásban. Ez: felkészülés a felnőttkorra, a belső biztonság megerősítése. A képességek érése és kifejlődése enélkül elképzelhetetlen.
Ami a leporellót illeti: igaza van, jó – jó lenne – a leporelló a két és fél évesnek, mint afféle első könyv, ami nem szakad el olyan hamar, amiben képek vannak és rövid, jó hangzású, egyszerű szövegek, és amiből építeni is lehet… Persze az lenne a legjobb, ha ez a leporelló olyasmit mutatna képen, amit a gyerek úgyis jól ismer a valóságban, hiszen most még feladat a kép és a valóság egybevetése és megkülönböztetése.
De Magyarországon egyelőre még kevés tanyán van fürdőszoba, és ha van, ott sem az állatok fürdenek és csinosítják magukat. Teljes tévedés azt hinni, hogy a gyerek fantáziáját táplálja az efféle zűrzavar, vagy azt, hogy a gyerek úgyis „összevissza” gondolkodik, így hát mi is összevissza beszélhetünk.
A gyerekeknek ugyan másféle logikájuk van, mint a mi, okról okozatra haladó, egyenes vonalú logikánk, de gondolkodásuk sem önkényes. Az álmok és a költészet körbe-körbe járó logikáját követi.
Ha már tanyáról van szó – téli, behavazott tanyáról –, eszembe jut Astrid Lindgren magyarra még le nem fordított Tömte Tummetott című könyve. Ez is a kisgyerekekhez szól. De ebben egy törpe bóklászik éjszakánként a tanya világában állatok és emberek között, és a költői szöveg elbűvölően idézi meg a telet, a tanyát, a hangulatot, az álmokat.
Mit is lehetne mondani a tehénről, aki tőgyére kér gumikesztyűt? Micsoda képzavar! Hiszen, ha a gumikesztyű a tőgyére van húzva, miközben fejik, akkor a tej nem tud kicsorogni… Hogy a cica karma körmöl, még csak hagyján. De hogy a cirma is körmöl… (Cirma, cirom – ilyen magyar szó nincs, jóllehet olyan van, hogy cirmos…) A cica lemezre menti magát – a való világ és a virtuális valóság fantáziagyilkos, hazug összekeverése.
(Emlékezzünk Karácsony Sándor szavaira: ahol képzavar van, ott a költő hazudik…)
És ki gondolhatná, hogy mindez a csúnya hangzású, klapancia ritmusú beszéd megszólítaná a két-három éves kisgyereket? (Mint ahogy Weöres Sándor csing-ling-ling száncsengője, Bóbitája és galagonyája természetesen megszólítja és elbűvöli.)
Tehát vigyázat! Jó és rossz nagy bőségben, keverten kerül a polcokra! Nekünk kell válogatnunk. Az előbb emlegetett Astrid Lindgren sok könyve jelent meg már magyarul is – Harsinyás Pippi és barátai például –, és a karácsonyi könyvvásár egyik újdonsága és méltán világhírű ifjúsági könyve volt J. K. Rowling Harry Potterje – mondjuk a 9-11-13 éveseknek. Reméljük még kapható és hamarosan megjelenik a második kötete is. Van tehát miből válogatnunk: a tiszta hangzástól a fantázia igazi táplálékáig.
Nők Lapja 2000/2. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Pexels
