Milyen éved volt? Egyáltalán szoktál magadban valami­féle évértékelést tartani?
Igazából nem, és gyorsan el is kell kezdenem gondolkodni, egyáltalán mi történt. Az a baj velem, hogy sok minden összemosódik az agyamban. Van a szilveszternek egy pillanata, ami gyerekkorom óta fontos nekem, és kicsit talán szentimentálisnak is tűnik, de számomra mindig nagyon megható, amikor megszólal a Himnusz, és átlépünk az új évbe. Nem szeretem, amikor olyan alkalmakkor játsszák, amikor nem kéne. Például egy popkoncerten. Ez ünnepi pillanat. Szilveszterkor, a Himnusz alatt szeretek hálát adni mindazért, ami volt, és azt kérni afféle imaszerű kívánságként, hogy legyen legalább ilyen jó vagy még jobb a következő év. Mondjuk, az utóbbi években ezt a kis rítusomat kevésbé tudom megvalósítani, mert ilyenkor többnyire házigazda vagyok valahol, én búcsúztatom az óévet a közönség előtt, és velük szemben állva hallgatom a Himnuszt, tehát nem igazán tudok még elérzékenyülni sem. 2023 nem volt rossz év, volt például egy nagy sikerű bemutatóm ősszel, első számú szakmai otthonomban, a Játékszínben, a Hölgyválasz című előadás. Tizenhét év után újra felhúztam a lábamra a latin cipőt, mert ebben a darabban táncolni kell. Csak most nem Keleti Andival, hanem Liptai Claudiával. Nyáron el tudtam utazni, szinte művészet volt kisakkozni, de örülök, hogy így alakult, mert kezdek rájönni, hogy baromi rövid az élet. Ha összeszámolom, még hány olyan nyaram lesz, amikor aktívan el tudok utazni, riasztóan kis számot látok, így azokat a napokat, amikor együtt lehetek a családommal, nem írhatja felül semmi. A nővéremék Szegeden élnek, az unokaöcséim Londonban, tehát nekünk nyáron van ez a pár napunk, illetve a karácsony, amikor együtt tudunk lenni.
Erre az interjúra sokat vártunk, mert egy másik bemutatódra készültél.
Igazad van, elő is veszem a telefonomat, hogy lássam, mik történtek, nehogy kihagyjak valamit. December elején mutatta be az Orlai Produkció a Belvárosi Színházban Kerékgyártó István Skorpió című darabját. A szerepre Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója kért fel, lényegében azután, hogy meghallgatta Kadarkai Endre velem készült beszélgetését a Szavakon túl című podcastban. Engem annak idején beskatulyáztak, általában vígjátékokban, musicalekben szerepelek. Ezt természetesen nem bánom, de nyilván szeretnék másfajta dolgokat is kipróbálni színészként. A Kadarkai-interjú fontos volt nekem, rengeteg visszajelzést kaptam a szakmából is, de hogy Máté Gábor ez alapján válasszon ki egy szerepre, az számomra hatalmas dolog. Ha jobban belegondolok, a pályám, sőt az életem nagy részét már leéltem. De ez nem jelenti azt, hogy nem várnak rám új dolgok.
A pályád elején eldőlt, hogy a vígjáték, a musical lesz az otthonod?
Akkor most visszakanyarodom a Színművészeti Főiskola negyedik évére, amikor Garas Dezső tartott nekünk egy kurzust. Néhány hétig foglalkozott velünk, kortárs orosz jeleneteket próbáltunk. Nekem akkor ő azt mondta, „Bandikám, maga drámai színész”. Ez később aztán senkit sem érdekelt. És most mégis kicsit az lehetek. Ebben a darabban úgy beszélhetek a színpadon, ahogyan soha, szabadszájúan és keményen.
A végén még kiderül, hogy 2023 életed egyik legjobb éve volt.
Látod! Szintén ennek az évnek a hozadéka, és erről is beszéljünk pár szót, hogy mi történik, amikor egy színész, aki alapvetően a színpadon éli ki magát, reklámszereplést vállal. Erre mindig sokan felkapják a fejüket. Pedig ezt a világsztárok is megteszik, sok esetben a világ másik felén, és akkor nem kell otthon magyarázkodniuk. Nekem mindig mérföldkő volt, amikor elvállaltam egy-egy ilyen felkérést, már csak azért is, mert megtisztelő, hogy egy márka bizalmat szavaz az ismertségemnek. Másfél évig voltam a Westel arca, Geszti Péter ügynökségének ötlete alapján. Akkor még ment a Família Kft., nyilván ismert arcra volt szükség. Remek szakemberekkel dolgozhattam, például Herendi Gáborral, vagy a Postabank-kampányban Kapitány Ivánnal. És most itt van a Penny, ez eredetileg féléves kampány lett volna, de aztán meghosszabbították év végéig. Egyrészt azért nagyon klassz, mert összehozott két olyan barátommal, akiket imádok, és akik szintén az elmúlt évtizedeket jelentik az életemből, Spáh Dáviddal és Karcsival. Dávid rendezi ezeket a reklámfilmeket, Karcsi pedig az operatőr. Az, hogy velük dolgozhattam, önmagában csodálatos. Másrészt az, hogy huszonnégy évvel a Família Kft. megszűnése után még mindig tudok profitálni abból, hogy Picinek hívtak a sorozatban, szintén fantasztikus. Hogy ami nekem is meghatározó emlék, az úgy megmaradt az emberekben, hogy erre reklámkampány tud épülni. A szakma egy része nyilván fanyalog emiatt. De nekem nem ez az első „bűncselekményem”. Szappanoperában játszottam nyolc évig, utána megjelent négy popzenei lemezem, és azért ha kimondjuk, hogy Ding-Dong, biztosan vakaróznak néhányan a szakmában. Aztán jöttek a reklámok, a több mint tíz éven át tartó műsorvezetés. És akkor itt van Máté Gábor, akit mindez abszolút nem érdekel. Nagyon nem szerettem volna csalódást okozni neki, nehogy arra jusson, hogy jól bevásárolt velem. Ennek a bemutatónak köszönhetően olyan kollégákkal is találkozhattam, akikkel eddig nem. Szóval, úgy vélem, az utóbbi időszak talán legjelentősebb éve volt ez. Könnyen nekikeseredem, ha nem csörög a telefon, ha ez néhány hétig így van, már úgy érzem, végem van. Olyankor azt gondolom, most jön az az időszak, amitől minden színész retteg, amikor már nem „valaki”, amikor már nem számít, mit csinál. Egyébként ez nemcsak színészként, hanem magánemberként is borzalmas, csak mi kénytelenek vagyunk mások szeme láttára megöregedni, elkopni, ellényegtelenülni, és én ettől nagyon félek. Most nem akarok belegondolni ebbe, de valamilyen módon kicsit mégis muszáj, mert az idő könyörtelen. Nekem különösen fontos, és az egész életem erről szólt, hogy szeressenek, vagy ha nem is szeretnek, legalább fogadjanak el.