Volt idő, amikor az emberi élet nem sokat ért. A 17-18. században még olyan törvény látott napvilágot, amely szerint két rénes forint (rajnai forint, hatvan krajcárnak felelt meg) jutalmat kap, aki élő vízből hullát húz ki. Tudták már, hogy a vizek tisztaságának megőrzése létfontosságú, ha azonban valaki élő embert mentett ki a vízből, még szóbeli elismerést sem kapott.
A Tetszholtak felélesztéséről
Magyarországon a sérülteket eleinte a gyógyító szerzetesrendek és a borbélysebészek látták el. 1769-ben Mária Terézia már rendeletben kötelezte a sebészcéheket elsősegélynyújtásra, életmentő felszerelések beszerzésére és városi-falusi segélynyújtó helyiségek felállítására. Rendelet ide, rendelet oda, erre még sokáig csak elvétve került sor. De legalább megjelentek az első magyar nyelvű elsősegélynyújtó könyvek, például Schosulan Mihály A falusi embereknek irtt oktatás című könyve vagy a Szükségben való és segedelemtábla a vízbe fúlt, megfagyott, felakasztatott emberekre és a holtan születni látszott kisdedekre nézve (1798) című írás, ismeretlen orvos tollából. Flór Ferenc 1835-ben A tetszholtak felélesztéséről szóló tanítás című könyvében az elsősegélynyújtási tanácsok mellett javaslatot tett a városi mentőegyesületek létrehozására és az elsősegélynyújtás tömegoktatásának megszervezésére is. A sors különös fintora, hogy Flór Ferenc közúti közlekedési baleset áldozata lett: egy lovas kocsi elütötte, és senki sem sietett a segítségére. A gázolás helyszínén, az utca kövén lelte halálát.
a Kórházvonattól a mentőegyesületig
Az 1876. évi közegészségügyi törvény aztán elrendelte a mentésügy megszervezését. Eleinte a rendőrség és a tűzoltóság feladata volt, ők azonban csak a sérültek szállításával és a legszükségesebb elsősegélynyújtással foglalkoztak. Ugyanez a rendelet megszüntette a borbélysebészképzést, az elsősegélynyújtás végre orvosi feladattá vált.
Büszkék lehetünk rá, hogy 1870-ben, a világon elsőként nálunk működött vasúti mentőszolgálat: Csatáry Lajos szervezte meg a Magyar Királyi Államvasutaknál. Az Auguszta kórházvonat az első világháború négy éve alatt csaknem félmillió katonának nyújtott elsősegélyt, illetve szállította őket kórházba. A Kresz Géza Mentőmúzeum a kórházvonat-tevékenységnek is emléket állít, a korból fennmaradt iratokkal, orvosi felszerelésekkel, a kórházvonaton kioperált lőszerekkel és más tárgyi emlékekkel.
A budapesti mentőszolgálat életre hívása Kresz Géza érdeme, aki miután külföldi tanulmányai után hazatért, a belváros tiszti főorvosa lett. Agitált, kilincselt, tervezett, míg végül 1887-ben sikerült megalakítania a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet. Európában hasonlót két évvel korábban, Bécsben hoztak létre, miután a Burgtheaterben keletkezett tűzvészben több mint százan vesztek oda.
Közadakozásból, adományokból
Az egyesület 1887. május 10-től huszonnégy órás szolgálatban működött a Lipót-templom bazár 47. alatt, a mai Szent István téren, egy földszintes üzletsori épületben. A Markó utcai székház építése Quittner Zsigmond építész tervei alapján két évvel később kezdődött, a szükséges pénzt a főváros törvényhatósági bizottsága és a lakosság közadakozása teremtette elő. A kivilágított Mentőpalotát 1890. augusztus 1-jén vették át a mentők, az ideiglenes mentőállomásról fáklyák fényében vonultak át a lovas mentőfogatok az új állomáshelyükre. Az első autót jóval később, 1902-ben szerezték be, amely csak az orvosokat, ápolókat szállította a helyszínre. Hét évnek kellett eltelnie, mire fekvőbeteg szállítására alkalmas gépjárművet vehettek. A mentőegyesület ugyanis nem kapott az államtól egy fillért sem, közadakozásból és adományokból tartotta fenn magát.
