OTTHON VAGYOK
Az első színházi előadás, amit életemben láttam, a Tanner John házassága volt a Madách Színházban. Emlékszem, az erkélyről néztem, és a kezdő jelenetben a szereplő dühösen odavágott egy könyvet az íróasztalra, amitől hatalmas porfelhő szállt fel. Gondolom, ritkán ment az előadás, és időközben vastag por lepte be az asztalt. Mindenki kacagott ezen, pedig eredetileg nem vicces jelenetnek szánták. De ami miatt igazán fontos ez az élmény, hogy amint felment a függöny, faforgács- és enyvszag áradt ki a nézőtérre – akkoriban még asztalosok csinálták a díszletet –, ami engem borzasztóan emlékeztetett a nagypapám asztalosműhelyére. Ettől rögtön azt éreztem, hogy otthon vagyok, hogy „megérkeztem”. Nagyon erős érzés volt bennem, hogy ez itt az én helyem.
AMIT VÁRKONYI MEGLÁTOTT
Várkonyi Zoltán vett fel a Színművészeti Főiskolára, és ő lett az osztályfőnököm. „Magának humora van” – ezt mondta egyszer. Erre ő hívta fel a figyelmemet először, korábban erről nem tudtam, illetve nem is gondolkodtam ezen. Később ő volt az, aki leszerződtetett a Vígszínházba, ezzel indult el a szakmai életem.
A LEGENDÁS DAL
Több szempontból is fontos pillanata volt az életemnek a Sohase mondd című dal feléneklése. Mészáros Márta Örökség című filmjéhez készült ez a dalbetét, Döme Zsolt szerezte a zenét, Verebes István írta a szöveget. Én akkor nagyon fiatal színésznő voltam, huszonnégy éves. Úgy csöppentem bele az egészbe, hogy valahol láttak engem énekelni, és arra gondoltak, hogy velem szeretnék megcsinálni ezt a dalt. Akkor éjjel fel is vettük, Döme Zsolttal pedig első látásra egymásba szerettünk. Nagy szerelem volt, a dal pedig nagy siker.
