Ha a Grammy-díj átadásakor pózolni önmagában nem lenne elég, minden, a gálára meghívott zenész több mint 30 ezer dollár – nagyjából 8 millió forint – értékben választhat magának ajándékot az ajándékszobában. Az ajándékszoba minden Grammy-díj idején három napon át nyitva áll a résztvevők előtt a Madison Square Gardenben, s a számukra összekészített, gigantikus csomag a legkülönbözőbb termékeket tartalmaz kozmetikai szerektől kezdve az ingyenkönyvekig, szórakoztató elektronikai termékekig és a családi cirkuszi tréningig.
A celebeknek adott „goodie bag” bevett gyakorlat nemcsak a Grammyn vagy az Oscar-díj átadásán, de hazánkban is. Az erről szóló hírek kommentszekciójában pedig nagyjából mindig ugyanaz a közember reakciója, mondván: miért annak adják az ingyencuccokat, akinek telne rá a saját vagyonából is, miért nem ajánlják fel inkább a pénzt vagy a termékeket a rászorulóknak?
A hírességeknek adott ingyen szolgáltatásokat a jótékonysággal összekeverni azonban badarság, hiszen egyik cég sem szívjóságból ad, hanem a lehetséges ingyenreklámért cserébe. Magyarországon még csak mostanában eszmélt a Gazdasági Versenyhivatal, hogy a véleményvezérnek számító hírességek hány esetben népszerűsítenek a saját közösségi médiafelületükön termékeket és szolgáltatásokat úgy, hogy sehol nem jelzik, közvetetten vagy közvetve fizetett reklámról van szó.
A Grammynek vagy az Oscar-díj-átadónak nem is a „goodie bag” az idegesítő része, hanem hogy a szórakoztatóipar résztvevői mintha teljesen megfeledkeztek volna eredeti szerepükről, a szórakoztatásról, s helyette maratoni politikai nagygyűlésekké alakították át a díjátadókat, ahol olyan vehemenciával igyekeznek a nézőre erőltetni véleményüket – legyen szó az amerikai elnökválasztás eredményéről, a menekültkérdésről vagy a metoo-ról –, mintha fizetnék őket érte.
Az idei Grammy-gála nézettsége eközben 30%-kal csökkent a tavalyihoz képest. Úgy tűnik, a nézőknek egyre inkább elegük van abból, hogy a szórakoztatóipar képviselői, akiktől nem teljesen jogtalanul azt várnák, szórakoztatóak lesznek, vég nélküli kioktatásban és prédikációban részesítik őket közéleti kérdésekben, ráadásul mindig hajszálpontosan ugyanabból a nézőpontból.
Ezek után nem csoda, hogy a fiatalok egyre inkább hátat fordítanak a klasszikus értelemben vett, a maguk elefántcsonttornyában élő sztároknak, és olyan új példaképeket keresnek maguknak a közösségi médiában, akiket közelebb éreznek magukhoz, akiket nem véd és vesz körbe PR-osok, marketingesek, sajtósok és ügynökök hada, s akik még emlékeznek arra, milyen hús-vér embernek lenni.
Oravecz Éva Csilla
