Az 1950-ben, Kolumbiában született nőt 1954-ben, az ország egyik vidéki falujából rabolták el. Hogy pontosan melyikből, azt megtalálásakor nem tudta elmondani és később sem tudta felidézni. Marina egyébként nem sok mindenre emlékszik a szüleivel kapcsolatban, mint ahogy azzal összefüggésben sincsenek emlékei, milyen volt az élete elrablása előtt. Arra emlékszik csak, hogy két férfi elfogta, elvonszolta otthonról, később pedig magára hagyta a dzsungelben, ahol ezek után csuklyásmajmok „vették a gondjukba”, a kislány pedig alaposan megismerte életmódjukat, kommunikációs formáikat és be is illeszkedett közéjük. Marina Chapmanra elrablása után öt évvel, az őserdőben kószálva találtak rá. A nő 2013-ban könyvet jelentetett meg tapasztalatairól, A lány, akinek nincs neve címmel, történetéről a National Geographic is filmet forgatott, egy évvel ezelőtt pedig érdekes interjút az Uniladnak, a beszélgetés egyes részletei most ismét sokakhoz eljutottak a közösségi média felületein keresztül.
Az interjú
A legutóbbi interjú azért is nagyon érdekes, mert abban Marina nemcsak elrablásával kapcsolatban osztott meg részleteket, de felfedte azt is, mi mindent tudott meg a majmok viselkedéséről, míg köztük élt. Marina elmesélte, hogy elrablása után néhány napig egyedül, étlen-szomjan kóborolt a dzsungelben, mígnem egy nap egy majomcsorda közelítette meg őt. Bár először nagyon megijedt, később oldódott a félelme és a csapattal tartott, a majmok pedig előbb csak megtűrték, majd fokozatosan elfogadták őt csoportjuk részeként. A velük töltött idő alatt kislány megtanult felismerni különfélehangokat, amiknek a segítségével a majmok véleménye szerint világosan tudtak kommunikálni egymással.
Mint mondja „Külön hangja volt az ételnek. Az ételre füttyszerű hanggal utaltak a majmok, míg a veszélyt élesebb rikoltással jelezték. Mindegyik hang mást jelent, ezért eltartott egy darabig, mire megszoktam, és csak úgy tanulhattam meg a jelentésüket, hogy figyeltem, mit csinálnak, valahányszor meghallottam egy-egy hangot.” Marina egy korábbi interjúban elmondta, hogy a majmok nem befogadták, inkább megtűrték maguk mellett, ő pedig úgy élt túl, hogy amiben csak lehetett, leutánozta az állatok viselkedését és elfogyasztotta a tőlük le-leeső falatokat.
A videóban Chapman egy sor érdekes részletet megosztott a majmokkal töltött időből, például azt az esetet is, amikor egy olyan gyümölcsből evett, amit a majmok nem szívesen fogyasztottak, ettől rosszul lett és az egyik idősebb majom mutatta meg neki, hogyan segíthet magán.
Chapman később elhagyta a majomcsapatot, és kóborlása után vadászok találták meg, akik viszont egy bordélyháznak adták el az alig 10 éves, csontsovány kislányt. Itt viszont nem volt maradása: kitették mert nem tudott szocializáltan viselkedni. Ezután az utcán élt, majd egy maffiacsalád ma úgy mondanánk: csicskája lett, a törékeny, élni is alig bíró kislányt keményen dolgoztatták, bántalmazták. Végül a család egyik szomszédja mentette ki szorult helyzetéből, a nő lánya pedig örökbe is fogadta és a nevére is vette az akkor körülbelül 14 éves lányt. Chapman később az Egyesült Királyságba került, ahol örökbefogadó családjának gyerekeit pesztrálta, később pedig egy helyi tudóshoz ment feleségül, akitől két lánya született.
Igaz történet?
Chapmant (ahogy a legtöbb olyan embert, aki az övéhez hasonló, gyakorlatilag bizonyíthatatlan történettel állt elő) sokan vádolták azzal, hogy a történetet csak kitalálta. A sokak által modern Maugliként aposztrofált (bár nem farkasok, hanem majmok közt nevelkedő) nő egyesek szerint anyagi hasznot remélt a dologtól, mások szerint azért találta ki a történetet, hogy érdekesebbnek tűnjön, megint mások szerint valamilyen személyiségzavar állhat a háttérben. Esetét komoly szakemberek is vizsgálták. Carlos Conde, egy kolumbiai pszichológia-professzor Chapman örökbefogadó családjáról és kapucinus majmokról készült képek segítségével végzett egy a Chapman érzelmeit és reakcióit mutató tesztet, aminek az alapján úgy vélte, igaz lehet a nő története. Ugyanakkor a Londoni Egyetem pszichológiaprofesszora, Chris French szerint Chapman esetében egy gyerek fantáziavilágának képei keverednek valós emlékekkel, és nem lehet megállapítani, hogy mennyi igaz a nő által elmondottakból. Érdemes ugyanakkor megnézni a szóban forgó interjút, aminek során Chapman több alkalommal elérzékenyül. Nemcsak akkor, amikor arról beszél, élete nehéz időszakaiban visszavágyott a majmok közé, de arról is, hogy ő, aki az emberektől élete első jó néhány évében csak rosszat kapott, végül lányain keresztül tanulta meg, milyen egy ember és ember közötti feltétel nélküli szeretet.
Akárhogy is: Chapman története megérdemli a figyelmet, hiszen a történet elején ott egy a szüleitől elszakított kislány, akivel a majmokkal való kaland nélkül is túl sok felkavaró esemény történt sorsa rendeződéséig. A nő könyvét 2019-ben magyarul is kiadták, egyik lánya pedig nemrégiben azzal került a hírekbe, hogy 40 évesen abba a dzsungelbe költözik, ahol annak idején édesanyja is élt.
Érdekelnek az esőerdő rejtélyei? Ebben a cikkünkben egy 2019-es eseményről írtunk, amikor is az amazóniai esőerdő közepén bukkantak egy fiatal hosszúszárnyú bálna tetemére.
Kiemelt kép: Getty Images
