Baba Jagával több helyen találkozhatunk manapság, mint valaha. Rég kilépett a mesekönyvek oldalairól: benne van a Fortnite játékban és a Hellboy képregényekben. A gyerekek láthatták a Scooby Doo-ban, a felnőttek pedig retteghettek tőle a Odaát, az Elveszett lányok, és A varázslók című sorozatokban, de még John Wick is ezt az álnevet választotta.
Aki csak innen ismeri az alakját, joggal hiszi boszorkánynak, hiszen ugyanolyan idős és rút, mint a boszorkányok, hozzájuk hasonlóan ő is egyedül él az erdő mélyén és meglehetősen félelmetes élmény találkozni vele.
Ősi lény
Ha azonban nem a 20. századi feldolgozásokat nézzük, hanem azokat az ősi meséket, amelyek évszázadok óta regélnek róla, feltűnhet egy óriási különbség: Baba Jaga nem mindig gonosz, inkább semleges. Olyan, mint egy tükör. Azt kapja tőle az ember, amit ad. Olyan mesehős, akinek a bizalmát nem könnyű elnyerni, de érdemes azt megszolgálni. Tény, hogy elképzelhetetlenül nehéz próbák sorozatával teszteli a hős képességeit, ám ha az kiállja, óriási jutalmat kap: varázstárgyakat, értékes tanácsot, kincseket, és ami a legfontosabb, védelmet azok ellen, akik rosszat akarnak neki.
Persze csak akkor, ha valóban megérdemli. Ha bebizonyítja, hogy jó és tiszta a lelke. Ha valaki rossz, ártó vagy épp csapfa szándékkal lép be a házába, azt kegyetlenül megbünteti. De általában őket, mi, meseolvasók se sajnáljuk. Ez azonban felvet egy fontos kérdést:
ha a történet végén egyetértünk Baba Jagával, amikor elbánik az igazi gonoszokkal, akkor talán nem is ő a negatív hős a történetben…
Hatalmas varázserő
Baba Jaga több ezer mesében szerepel, ezért sokféle arca lehet – de egy dolog mindegyikben közös: elképesztő mágikus erővel rendelkezik. Érti az állatok és növények nyelvét, képes parancsolni az időnek, a természet erőinek, az erdő lakóinak és könnyedén átjár az élők és a holtak birodalma között. Több mágikus tárgy is van a birtokában. Egy varázstükör, ami tóvá változik, a fésűjéből erdő lesz, a zsebkendőjéből folyó – ezeket gyakran odaajándékozza a főhősnek. Ha neki kell valahová mennie, felül a tűzokádó lovára, vagy beleül óriási mozsarába, amit annak törőjével irányít.
Rátalálni azonban nem könnyű feladat. Csirkelábon álló kunyhója állandóan mozgásban van. Vándorol az erdő egyik részéből a másikba, ráadásul még forog is. Így a hős is csak akkor jut be, ha ismeri a varázsigét: „Kicsi ház, kicsi ház! Fordíts hátat az erdőnek, és nézz velem szembe! Hagyj bemenni, adjál enni!” Persze ahhoz, hogy az ember egyáltalán be akarjon menni kell némi bátorság, mert a kerítés emberi csontokból és koponyákból készült, és a kaput egy emberi fogakból készült lakat zárja. Innen ered egyébként az a híresztelés is, miszerint Baba Jaga emberhússal táplálkozna – ám valójában egyetlen régi mesét sem ismerünk, ahol ezt meg is tette volna.
A csirkelábon álló kunyhó. Illusztráció A. Puskin Ruszlán és Ludmilla című verséhez, 1921-1926. (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images via Getty Images)
Ősi természetistennő
A „baba” szó eredetileg olyan parasztasszonyt jelent, aki már elhagyta a gyerekszülő kort. Vannak nyelvek, ahol még ma is így becézik a nagymamákat, de a legtöbb szláv országban ez inkább negatív, sértő kifejezéssé vált, és a „vén szipirtyó” értelemben használják. A régi orosz nyelvben azonban nem ez volt a helyzet. A középkorban még így nevezték a nőket segítő bábát és az összes gyógyító, varázsló, jövendőmondó asszonyt is.
Hogy a Jaga honnan ered, azzal kapcsolatban már nagyobb a kétség. Bár sokáig úgy vélték, hogy nem más, mint a „Jadwiga” név becéző formája, a kutatók szerint inkább az orosz „dühös, szörnyű, rettegett” szóra utalhat. Baba Jaga nevét ezért ha le akarjuk fordítani, a legközelebb akkor jutunk hozzá, ha azt mondjuk: „félelmetes idős asszony.”
Ebből és a mesékben betöltött szerepéből a néprajztudósok ma arra következtetnek, hogy
Baba Jaga eredetileg egy ősi, rég elfeledett pogány szláv istennő lehetett, akinek a nevét nem merték kimondani,
mert túlságosan nagy volt a hatalma. Van egy tudományos iskola, amely szerint a görög Perszephoné istenség, a tavasz és a természet istennőjének szláv analógiája. Minden bizonnyal az erdőkkel és az erdőkkel, valamint a természet vadságával hozható összefüggésbe. És mivel nevét nem mondták ki, hát helyette, hogy „dühös öregasszony” vagy „rettegett varázslónő.” Pont úgy, ahogyan tabu volt sok nyelvben a „medve” vagy a „farkas” szó is, mert attól féltek, hogy ha kimondják, akkor azzal meg is idézik.
Hasonló bölcs, erdőben élő idős asszonyok sok nép mitológiájában megtalálhatóak. Úgy is nevezik, hogy „Nagy Anyó” az „Erdei Asszony” vagy a „Mindentudó Nagymama”. Kivétel nélkül mind olyan alakok, akik átsegítik az embereket a nagy változásokon. Legyen az betegség, halál, gyerekszülés, gyász. Az orosz népmesék többségében azonban Baba Jaga a kamaszok számára nyújt útmutatást. Abban segíti őket, hogyan hagyják maguk mögött a gyermekkoruk és váljanak felnőtté.
Baba Jaga segíti azt, aki megérdemli
Bár több ezernyi Baba Jagás mese van, többségüknek a főhőse egy olyan fiatal, akinek bizonyítania kell, hogy alkalmas a házasságra. Az egyik leghíresebb ilyen történet címe A Világszép Vaszilisza. A mese úgy kezdődik, hogy a hősnő édesanyja meghal, és egy gonosz mostoha neveli fel, aki persze minden munkát vele végeztet, nem a saját édesgyermekével. Amikor Vaszilisza felnő, meg akarnak szabadulni tőle, hogy ne kelljen hozományt adni neki, ezért elküldik tűzért Baba Jaga házába, aki próbatételek sorozata elé állítja a fiatal, tisztelettudó lányt.
Illusztráció a Világszép Vaszilisza című könyvhöz 1900-ból. A moszkvai Goznak Múzeum gyűjteményében található. (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)
Csupa olyasmit kell csinálnia, amit majd később házasélete során is: takarítás, főzés, varrás, mosás. Miután ezeket mind megcsinálja (egy édesanyjától kapott varázsbaba segítségével) megkapja a tüzet, amiért érkezett és szépsége, jósága, szorgalma és persze az édesanyjától kapott erkölcsi értékek jutalmaként (amiknek a szimbóluma a baba) végül megakad rajta a cár szeme, aki feleségül veszi. Mindezt persze megirigyli lusta, könnyelmű, udvariatlan mostohatestvére, és hasonló sorsot remélve ő is felkeresi Baba Jaga házát, ám elbukik a próbákon, és ezért életével fizet.
Nem minden Baba Jagás mese végződik férjhez menéssel, de az mindegyikben közös elem, hogy van egy félelmetesnek tűnő idős nő, aki jó tanácsaival segít a hozzá fordulók fiatalnak, hogy az később eligazodhasson a felnőttek világában. Megmutatja neki, mik azok az alapvető értékek, amelyek fontosak az életben: ész, szorgalom és tisztelet. A változás, a fejlődés, növekedés, amire a hős kényszerül, gyakran félelmetes, fájdalmas és nehéz – pont úgy, ahogyan a való világban is. Ám
a tanulság egyértelmű: érdemes meghallgatni az idősebbek bölcs tanácsait, akkor is, ha azokat nem értjük azonnal.
Ám ahogy teltek az évszázadok, a mesék mondanivalója megfakult. Egyre nagyobb szerepet kapott benne a horror és vált Baba Jaga figurája egyre ijesztőbbé. Az idős asszony figurája pedig, amely a korábbi évszázadok során tiszteletet parancsolt, összemosódott a gonosz boszorkányéval.
Ijesztő, de nem gonosz
Hogy ez pontosan mikor történt meg, nehéz lenne rámutatni, mert Baba Jaga történetét viszonylag későn írták csak le. Bár az alakja már egy 17. századi fametszeten is feltűnik, mesét ekkor még nem raktak mellé. Az első részletesebb leírást arról, hogy ki ő, Lermontovnak köszönhetjük, aki 1755-ben összegyűjtötte az orosz mesehősöket, és párhuzamba állította őket a római istenekkel. Sajnos Baba Jagánál ez utóbbit kihagyta, de a tény, hogy szerepel ebben a gyűjteményben, arra utal, hogy a híres orosz költő még ismerte annak igazi eredetét.
Európába azonban csak 1855-ben jutott el a híre, amikor megjelent Alexander Afanaszjev orosz mesegyűjteménye. Nála Baba Jaga már egyértelműen ijesztő, veszélyes teremtmény. A foga agyar és a keze medvekarom. Nyilokaj Nekrasov versében pedig már úgy magyarázza Baba Jaga születését, hogy az ördög összegyűjtött 12 gonosz lényt, és mindegyikből kivette a legszörnyűbb tulajdonságát. Az ő Baba Jagájának ezért van varangybőr sapkája, kígyóbőr kabátja. Az orrszőre a melléig ér, az orra a földig, a homlokán szarvak vannak, a szeme helyén pedig lyukak.
Modern horror hős
A mai horrorfilm rendezők előszeretettel nyúlnak ehhez az értelmezéshez – teljesen kívül hagyva Baba Jaga valódi, igaz gyökereit. Erre a legtöbb mai mesében már csak a háza utal. Az a bizonyos forgó ház, aminek az ajtaja az erdő felé néz. Ez pedig az orosz emberek számára régen egyértelműen azt jelezte, hogy Baba Jagának a holtakhoz van köze, hiszen minden szibériai faluban volt egy olyan ház, ahová a holtakat tették, hiszen tavaszig a fagyott földben nem lehetett sírt ásni.
Ezeknek a házaknak az ajtaja azért nézett az erdő felé, hogy az esetleges szellemek ne a falu felé induljanak el, ha esetleg visszatérnének.
Ebbe a házba a hagyomány szerint senkinek nem volt szabad belépnie, csak azoknak a nőknek, akik a holttesteket mosdatták, gondozták, és akiknek a feladatai közé tartozott az is, hogy az elhunytak csontjait összegyűjtsék. (Ez magyarázza azt is, honnan van Baba Jagának annyi emberi csontja, hogy kerítést tud belőle építeni.)
Elképzelhető, hogy réges-régen ez volt az a hely, ahol a serdülőknek bizonyítaniuk kellett érettségüket, és a holtak gondozása akár egyfajta beavatási szertartás része is lehetett, amelyet bölcs, idős asszonyok irányítottak. Egy olyan rettegett istennő papnőjeként, sámánjaként, akinek a nevét nem volt szabad kimondani, ezért feledésbe merült, és ma már csak annyi maradt belőle, hogy „Baba Jaga”.
Kiemelt kép: Getty Images
