KÉK ANGYAL

A pályám legelején a Radnóti Miklós Színházban egy szégyenteljes bukással indultam. Kék Angyal, főszerep. Termékeny, vibráló próbák, amelyek a megmérettetés közeledtével áthangolódtak. Szűkült a tér, és azok a hangulatok, amiket próbáltam, illékonyságuk miatt elpárologtak. Maradt a bizonytalanság, a félelem és a szégyen. Ez a tapasztalat arra a felismerésre kényszerített, hogy csak akkor tudok maradandó tartalmat előbányászni, ha közel megyek, mélyen megértem és rögzítem a megfejtett helyzeteket. Ha valaha is a kritikus „semmi” közelébe kerülök, megszólal a vészcsengő, elkap a „csapdaveszély”-érzet, és azonnal ébresztő üzemmódra kapcsolok. Mindig arra törekszem, hogy tisztán lássam az adott figurát, viszonyrendszerét, szándékait, működését.

KUDARCBÓL ÉPÜL A SIKER

Az előbb említett úton tudtam eljutni egy önálló, stabil, illúziómentes jelenléthez, amely nem függ külső körülményektől. Ebben a tapasztalatcsomagban megerősödve tudom átadni a nemrég bemutatott Emma című monodrámát az Örkény Stúdióban. Itt egyedül vagyok a színpadon, játszótársaim­ a nézők, akikkel osztozni lehet a pillanatok megélésében és azok megtartásában. Erre most nem lennék képes, ha nem azt az ívet jártam volna be, amelyet a fiatalon átélt kudarc hatására kijelöltem a magam számára. 

SOROK, AMELYEK HOZZÁM SZÓLNAK

A kezdetekkor Gera Zoli bácsi adott nekem egy könyvet, amely nagyon sokat segített. M. Scott Peck A járatlan út című kötete a szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája volt akkor, 1988-ban. Egy másik meghatározó olvasmánnyal néhány éve találkoztam, ez Sárvári Györgytől az Intuitív út – Az ugrás szabadsága, amely a mélyebb énünkhöz való visszatérésről szól. Mindkét könyv nagyon eltalált a maga idejében, úgy éreztem, hogy hozzám beszél, személyes ismerősöm a szerző.