2024-ben harminc éves NaNe – Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület. Az ő és a Gabo kiadó közös munkájának eredménye az Apa bántja anyát című kötet. „Lundy Bancroft-tal régebbi az együttműködésünk, ez a harmadik könyve, ami megjelenik Magyarországon – mondja Galambos Anita, a Nane munkatársa. – A első a Lehet-e jó apa a bántalmazó, a második pedig a Mi jár a bántalmazó fejében? című kötet volt. Lundy nagy szakértője a témának: a folyamatos kutatás mellett több mint tíz évig dolgozott olyan csoportokkal, amelyekben bántalmazó férfiakkal foglalkozott. Hiteles és szakmailag elismert szerző.”
A statisztika alapján egyébként éppen ugyanaz a mintázat Magyarországon is, mint az Egyesült Államokban: a párkapcsolati erőszak elkövetői 95 százalékban férfiak. A 2020-as koronavírus-járvány és a karanténok nagyon megnehezítették az ilyen kapcsolatban élő nők életét – jellemzően a bezártság miatt. „Hiszen amikor a bántalmazó dolgozni ment, legalább volt egy szusszanásnyi idő” – mondja Galambos Anita. A Covid óta a világ nem lett sokkal jobb hely, mi több, egyre fokozódik a feszültség az emberekben. Ez azonban nem függ össze a bántalmazások számával.
A bántalmazás gyökere ugyanis a patriarchális társadalom, amelyben a férfinak többlet-hatalma van a nők felett: ez a magas jogosultságtudat, a hatalomvágy és a birtoklási tudat.
A bántalmazónak tehát nem személyiségzavara van, nem alkoholprobléma miatt cselekszik, és még csak nem is a munkahelyi stressz hívja elő a bántalmazást – mert például a munkatársakkal tudja, hogyan kell viselkedni. Sok férfi stresszes – de mégsem válik belőle bántalmazó.
A gyerekek tudnak róla
Nem tudjuk a teljes könyvet bemutatni, ám felvillantunk néhány fontos gondolatot, amelyek egyrészt felkelthetik az érdeklődést iránta, másrészt viszont akár önmagukban is hasznosak lehetnek az olvasó számára. Legyen az szóbeli bántalmazás, vagy akár fizikai tettlegesség, de a színfalak mögött – a gyerekek akkor is tudni fognak róla. Sőt, a kutatások alapján sokkal többet felfognak belőle, mint ahogy azt a szülők gondolnák. Megijednek, bűntudatuk támad, hogy nem tudnak közbelépni. „Elveszítik az ártatlanságukat” – írja Bancroft. És már rögtön a könyv elején felhívja a figyelmet az aranyszabályra. Ha meg akarjuk védeni a gyereket az erőszakos és uralkodni vágyó partnertől, ki kell terjeszteni a támogatói körünket. Erre jók a segélyvonalak, egy együttérző szomszéd (rájuk kitérünk még a későbbiekben), internetes csoportok vagy egy megbízható barátnő. Fontos tudni, hogy bár rendkívül nehéz és érzékeny helyzetben kell egy bántalmazott nőnek navigálnia, hogy élhető legyen a mindennapos családi működés a bántalmazó mellett, és ez rengeteg energiáját felemészti, azért sok mindent tehet a megoldás érdekében is. Sem a gyerekek, sem a női partner nem tehet arról, hogy bántalmazzák, és nem is kell magukat hibáztatni emiatt. A gyerekeknek a legfontosabb az a szülő – az anya –, aki felismeri, hogy a bántalmazó hozza létre a helyzetet, ő okozza a fájdalmat. És (jó esetben) abban is bízhat a bántalmazott, hogy a gyerekei képesek lesznek felgyógyulni a lelki sebekből.
A bántalmazásnak számtalan formája van: amikor például a partner megpróbálja átvenni a kontrollt és az irányítást – már az is annak számít. Egy spektrumot érdemes elképzelni, ahol a tisztelet hiányából következik számos más elnyomó eszköz használata a manipuláció (hazudozás vagy a a másik vágyaira és sebezhetőségére való játszás), és idővel, egyre fokozódó erősségű szóbeli, lelki és gazdasági bántalmazás után (például elszigetelés a többi embertől) következik (következhet) a fizikai megfélemlítés és bántalmazás.
A szerző azt az alapvető kérdést is felteszi, hogy lehet-e attól még jó apa valaki, hogy bántalmazza az anyát? A válasz pedig egyértelműen: nem.
„A puszta tény, hogy egy férfi egy anyát bántalmaz, önmagában is azt bizonyítja, hogy nem gondol bele és nem fordít kellő figyelmet arra, mi a jó a gyerekeknek.”
A gyerekek pedig félni fognak, magukat hibáztatják a bántalmazás miatt, és sokszor úgy érzik majd, hogy nem szabad beszélniük róla. Viszont bátorítani kell őket, hogy igenis, nyíljanak meg. Ne magukat és az anyjukat hibáztassák. Tudniuk kell, hogy a bántalmazás helytelen, és a bántalmazó felelőssége. Az anyának a viselkedésével el kell érnie, hogy a gyerekek bízzanak abban, hogy együtt kijuthatnak a szorult helyzetből. És még egy fontos tanács az anyák számára Bancrofttól: „Halmozd el őket szeretettel!” Az anya támogatói körének kiterjesztése azért is fontos, hogy erőt kapjon ahhoz, hogy a gyerekeit még jobban tudja segíteni.
Segíts a gyerekeken!
Az Apa bántja anyát végigelemzi a bántalmazó kapcsolat állomásait, és sokat meg lehet tudni arról, hogy mi játszódik le a bántalmazó pszichéjében. A könyv gyakorlati tanácsokkal látja el az anyát arról, hogyan próbáljon kitörni/menekülni a bántalmazó kapcsolatból. A legérdekesebbek azonban a felépülésről szóló fejezetek – hiszen erről korábban kevés szó esett. A gyerekek gyógyulásának kulcsfontosságú elemei az anyával való szoros kapcsolat, a biztonságérzet, és a jó kapcsolat a testvérekkel. Ugyanez elmondható a tágabb környezetről: más szeretett személyekről, a kortársakról, a világról.
Lényeges, hogy beszélhessenek a történtekről, és kiengedhessék a negatív érzéseiket, valamint, hogy kapjanak tájékoztatást a bántalmazásról. Ha a gyerek teljesen kiborul, szeretetteljes odafordulással érdemes kezelni a helyzetet – de az önmagában vagy a környezetben való károkozást meg kell előzni, a gyermek védelmében, és hogy érezze, biztonságos határok között van A kiakadás, kiborulás ugyanúgy a gyógyulási folyamat része lehet, akár a sírás. Ha ez utóbbi akár hosszan is tart, mindenképpen megkönnyebülést hoz a gyerek számára is.
„A fiúknak legalább akkora szüksége van a sírásra, mint a lányoknak, és nem gyengébbé fogja őket tenni, hanem erősebbé”
– írja Bancroft. „A legjobb módja annak, hogy a fiad ne váljon olyanná, mint az apja, ha lehetőséget adsz neki, hogy biztonságosan sírhasson neked, nevessen, hosszan és anélkül, hogy tartania kéne a megszégyenítéstől vagy a kinevetéstől.” Előfordulhat, hogy a gyereknek pszichoterápiára van szüksége, hogy leküzdje a lidérces élményeit. Súlyos bántalmazás után (ha csak tanúja is volt a gyermek) néha gyógyszerezés is szükséges lehet – de jó, ha ez a terápia mellett, párhuzamosan fut. A szerző szerint jó esélyei vannak a lelki sérülések gyógyulásának. Hosszú az út, de az esetek többségében, odaadó támogatással sokat tudunk segíteni a gyerekeknek ebben. . Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy a bántalmazott anya is a gyógyulás útjára lépjen.
A gyógyulás alapja, hogy a bántalmazott anya ki tudjon lépni a kapcsolatból, a gyermekeivel együtt,
azonban a továbbiakban is érdemes (sőt, általában kell is) megvédeni a gyereket. Viszont nem segítjük a gyereket, ha érvek nélkül, egyébként érthető indulatból az apja ellen fordítjuk. Sokkal inkább érdemes kritikus gondolkodásra tanítani: ne higgyen el mindent elsőre, és az élete minden területén elemző gondolkodással tekintsen végig – így könnyebben elkerülheti, hogy manipulálják. Érdemes odafigyelni arra is, hogy a médiából, a reklámokból és a popkultúrából milyen mintát kapnak a gyerekek, és kialakítani bennük egyfajta tudatos médiafogyasztást. Amikor férfi-női leegyszerűsítő sémákról, macsókultuszról, az erőszak dicsőítéséről látnak-hallanak-olvasnak, tudniuk kell, hogy ezek rossz minták, és nem kell beépíteniük ezeket a saját értékrendszerükbe és eszköztárukba.
A bántalmazó kapcsolatokban a gyerekek többféle stratégiát választhatnak a lelki túlélésre. Ha van rá esély, hogy fizikailag is veszélybe kerülhetnek, érdemes biztonsági tervet kidolgozni: baj esetén kihez lehet fordulni, kit lehet felhívni, hová lehet elbújni. Meg lehet erősíteni a gyerekeket, hogy ne csak elszenvedői legyenek egy mérgező és veszélyes helyzetnek, hanem akár aktív alakítói is.
Mit tehet, aki segíteni akar?
„Ha szeretnénk segíteni a családi belüli erőszak hatásainak kitett gyerekeknek, akkor a legfontosabb, hogy az anyákat szívvel-lélekkel támogassuk” – írja Bancroft. Szerinte be kell fejeznünk az áldozathibáztatást, és azt, hogy olyan mondatokkal bombázzuk a nőket, mint például: „hogy mehettél férjhez egy ilyen alakhoz?” Gondoskodhatunk ellenben az ilyen helyzetbe került nőről, akár anyagilag is támogathatjuk, vagy segíthetünk neki megoldást találni.
Ha pedig olyan gyerekkel beszélünk, aki családon belüli erőszak hatása alatt áll, egy együttérző beszélgetés is sokat jelenthet, hogy megnyugodjon egy kicsit.
Érdemes lehet tapintatosan kérdezősködni, de biztosítani kell róla a gyereket, hogy „vele vagyunk” a bajban. El kell viszont kerülni az erőszaktevő számonkérését – ez olajat önthet a tűzre: hasonlíthat a gyermek kapcsolatára a bántalmazóval, ahol szintén kiszolgáltatott, alárendelt helyzetben van, és meg is ijesztheti, hogy olyan következménye lesz annak, ha beszél, amely félelmetes a számára. Mi több: a könyvben a szerző azt tanácsolja azoknak, akik szem-és fültanúi lesznek a családi bántalmazásnak, hogy ne forduljanak azonnal a hatóságokhoz, mert ezzel lehet, többet ártanak annak, akinek segíteni szeretnének. (Kivéve, ha olyan súlyos a helyzet, hogy valóban fizikai biztonság, akár emberélet forog kockán.) „A segélyvonalas hívások alapján mi is azt tapasztaljuk, hogy sajnos a hazai ellátó- és intézményrendszer, ahelyett, hogy segítenék az áldozatokat, sokszor inkább ellenük fordul – mondja Galambos Anita. – Egyrészt, nincs tudásuk a bántalmazás pszichológiai mintázatairól – pedig nagyon fontos lenne, hogy a bírók kapjanak ilyen témájú képzéseket. A hatóságok sokszor úgy tesznek, mintha tehetetlenek lennének, pedig éppenséggel nagyon is tudnának mit tenni. Fontos és hiánypótló része a könyvnek, amelyben arra ad javaslatokat, hogy a bántalmazott hogyan beszéljen az intézményekkel, hogyan kezelje a hatóságokat és kérjen segítséget tőlük. Ezt a részt hazai szakértők adaptálták a hazai helyzetre, így valódi segítséget ad a magyar olvasónak is.”
Már applikáció is segít a bántalmazott nőknek és anyáknak.
Kiemelt kép: Canva