Minden más most, mint annak előtte, Katinka?
Minden. Azt tudtam, hogy így lesz, csak éppen fogalmam sem volt, hogy az a más milyen lesz. Rengeteg dolgot meg kellett tanulnom. Pedig úgy éreztem, minden téren készen állunk a gyermekvállalásra, mégis, amikor szűk körben publikussá vált a várandósságom, és anyukámmal, illetve a gyermekes barátnőimmel elkezdtem beszélgetni az előkészületekről, a szülésről, az első hetek, hónapok várható nehézségeiről, meglepődtek, mennyire nem vagyok képben. Eztán a szülés előtt minden fellelhető információt elolvastam.
Mi az, ami a kislányod érkezése után még így is meglepett?
Hiába éreztem magam így már felkészültnek, a szülést követő első hat hét valósága mindent felülírt. A frissen átalakított gyerekszoba ellenére a nappaliban laktam Kamíliával. Minden, ami korábban jelentősebb problémának tűnt, apróra zsugorodott, szóval ez az időszak elég keményre sikeredett. Eleinte nehezen tudtam etetni, és elő-előfordult, hogy hiába kerestem a megoldóképletet, segítség nélkül nem találtam.
Pedig egy korábbi Nők Lapja-interjúban a férjed, Máté úgy jellemzett Szegő Andrásnak: „A legnagyobb erénye a fantasztikus döntőképessége, ösztönösen rátalál a legjobb vagy az egyetlen jó megoldásra.” Gyerek­nevelés terén borult ez az állítás?
Lehet, hogy kívülről nézve ilyen határozottnak gondolnak, de belülről ez messze nem ilyen egyértelmű. Pláne Kamília esetében, akit egyelőre inkább ösztönből kezelek. Az első hónapban előfordult olyan, hogy Mátéval mind a ketten kétségbeesetten néztük egymást, nekem potyogtak a könnyeim, mert fogalmunk sem volt, mit kellene csinálnunk, amikor Kamília csak sír és sír, nem akarja abbahagyni, holott már mindent megpróbáltunk.
Tapasztaltál már ilyen mértékű tehetetlenségérzést, ­abból fakadó kétségbeesést az életedben?
Ennyire tehetetlennek talán még sosem éreztem magam. Amikor eleinte felsírt, egy perc után úgy éreztem, már egy órája bömböl szegény. Ezért egy idő után auto­matikusan az órára pillantottam, és mint egy edző, mértem az időt. Kiderült, hogy tíz percet vagy még annyit sem sírt összesen. Az ominózus esetnél is csak huszonöt percen át sírt. A gyermek iránti aggódás valószínűleg egy teljesen más érzés, mint amilyet az eddigi életem során bármikor is éreztem. Olyan lelki trauma, amit nyilván minden anya átél, és nehéz szavakba önteni. Nemrég felhívtam anyukámat, elmeséltem neki, hogy ezen aggódom, meg azon gondolkozom, meg hogy majd milyen jó lesz, ­ha Kamília nagyobb lesz, és el tudja mondani, mi baja. Erre csak legyintett: ­„Ez az aggodalom most már életed végéig elkísér.” Valószínűleg igaza van.

Hosszú Katinka kislánya a főnök

Hogyan alakul a napi rutinotok?
Az ébredés, alvás, az etetések, tisztába tételek, fürdetés ismétlődéseinek az időpontjai adják a keretet, és ezeket elég szigorúan próbáljuk betartani. Kamília általában hét és kilenc óra között kel. Nappal harminc–hatvan perces alvásciklusai vannak, amelyek között körülbelül két órát tud ébren lenni. Az etetéseket igyekszünk fix időpontban megoldani, és este hét és fél nyolc között mindig lefektetjük. Az ébrenlétek alatt sokat foglalkozunk vele. Talán ennek is köszönhetően két hónaposan aludta át először az éjszakát, amiről kiderült, azon túl, hogy nekünk áldás, már-már óriási mázli, mert másoknál előfordul, hogy éveken át virrasztanak a gyerek mellett. Azt nem mondom, hogy már sosem sír fel éjjel, de nyolcvan százalékban átalussza az éjszakát.  Talán az egyetlen, amire meg is kaptam, hogy „első gyerek szindróma”, hogy egyelőre csak tíz-tizenöt percet nézelődik csöndben egyedül, aztán kiköveteli magának a törődést, a kézben létet. Nappal sokszor ringatom, gügyögök hozzá, gyönyörködöm benne, úgy alszik el a kezemben.

Utóbbi hiba?
Nem foglalkoztat, de az biztos, ha lesz második, kettővel már megoldhatatlan az ilyen mértékű figyelemkoncentráció.
A tested hogyan reagált a szülésre? A három évtizednyi sportolói lét segített, vagy éppen nem a szülés közbeni fájdalom tolerálásában, a regenerációban?
A fájdalom leírhatatlan, általam még sosem tapasztalt volt. Viszont a regenerációban sokat segített a sportmúlt. Kamíliával harminc kilót híztam – az utolsó hetekben úgy néztem ki, mint egy Michelin-baba –, de a szüléssel rögtön lement több mint a fele. Két napra rá már semmilyen testi fájdalmam, problémám nem akadt. Sportolóként izgalmas feladat lépésről lépésre visszatérni a szülés utáni állapotból, eleinte igazából a lelkemnek kellett az edzés és az úszás, és hogy egyre jobb formába kerüljek. Az az „énidőm”, amikor beugrom a vízbe. Ilyenkor, a kar- és lábtempó okozta ütemes csobogás, a víz alatt kifújt levegő zubogása, netán egy-egy medenceparti sípszó szűrődik be a világomba, maximálisan ki tudok kapcsolni. Olyan bensőséges világ a víz, ahol nincs gravitáció, ahol csak magadra figyelsz, és még a levegővételed is kontrollált. Testileg, lelkileg, mentálisan is maximálisan a jelenben vagy, és ez jót tesz a testnek, a léleknek. Egy-másfél óra alatt nekem is teljesen kitisztul a fejem. Más anyáknak is ajánlom.

Meddig edzettél szülés előtt?
A hatodik hónapig úsztam, és szinte az egész terhesség alatt kondiztam, de csak saját testsúlyos gyakorlatokat végeztem, guggolásokat például, és sokat sétáltam. Utóbbi a mai napig megmaradt, csak most már a szép új Cybex babakocsit tolva levegőzünk.
Mikor kezdted újra az edzéseket?
Hat héttel a szülés után mentem először uszodába. Bár akkor még etettem, rendkívül nehezen szakadtam el Kamíliától. Úgy éreztem, egész nap vele kell lennem. Így nem is beszélhetünk naponta ismétlődő hajnali úszóedzésről, tervezett programról, csak alkalomadtán lopott egy-egy óráról. A napjaim képlékeny masszává váltak. Jelen pillanatban sem tudom, holnap mikor, milyen edzést tudok beiktatni. Van ugyan egy alapelképzelésem, de lehet, hogy Kamília felrúgja. Hiszen ő a prioritás. Teljes kontroll alatt tart, diktálja a napi ritmust.
Korábban ez a máshoz alkalmazkodás nem annyira jellemzett?
Sok olyan szituáció adódik az életben, amikor jól jön, hogy nem alkalmazkodsz másokhoz, és ezt elég mesteri fokon űztem. Eddig. De a saját gyermeked problémáit képtelenség figyelmen kívül hagyni. Ez azért jó, mert ez a rugalmasság, az alkalmazkodási kényszer megtapasztalása a szülés utáni személyiségfejlődésem talán legkézzelfoghatóbb változását eredményezi.
Az eddigi anyai teljesítményeddel szemben kritikus vagy, vagy inkább elégedett?
Eléggé maximalista vagyok, mégis azt mondom, meg vagyok elégedve vele. Nemrég például meglátogattak az unokatestvéreim. És olyan jó volt látni, hogy Kamília a nagy családi körben, sok ember között is nyugodt baba. ­Sokat mosolygott, kacarászott, látszott rajta, hogy rendben van.

Hosszú Katinka kislánya sok változást és komoly fejlődést hozott

A második házasságodban élsz. Immár anyaként mit gondolsz az ideális családképről?
Erre azért nehéz válaszolni, mert ideális, tökéletes nem feltétlenül létezik.
Akkor mi az, amit megvalósíthatónak tartasz?
Szeretnék sok gyereket. Hogy három lesz, vagy négy, azt meglátjuk. Olyan őszinte családot látok, amelynek tagjai a hétköznapi konfliktusok kapcsán is mindig számíthatnak egymásra.
Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával úgy fogalmaztál: „Fontos, hogy olyan párom legyen, akire minden tekintetben fel tudok nézni.” Máté ilyen?