Miért kezdtél a generációkkal foglalkozni?
Közgazdász vagyok, kezdetben piackutatással foglalkoztam. Eleinte a fogyasztói magatartás szempontjából érdekeltek a generációs különbségek. Sok prezentációt tartottam erről céges környezetben, és arra figyeltem fel, hogy egyre-másra jönnek oda előadás után az emberek, hogy magánjellegű kérdéseket tegyenek fel. Onnantól kezdve egy csomó mindenbe beleástam magam a szociológiától kezdve a pszichodrámáig, és amilyen életszakaszon épp átmentem, az is bővítette a tapasztalataimat. Az elmúlt fél-egy évben különösen nagy felfutása van a témának. Tele vagyunk kérdésekkel, sokszor hisszük azt a kapcsolatainkban, hogy elrontottunk valamit. Pedig alapvetően nem rontottuk el, csak olyan változások következnek be az életünkben, amelyek megoldására nincsenek evolúciós mintázataink, kapaszkodóink. Nekünk kell kitalálnunk, és az mindig nehéz és félelmetes.
Miközben a könyvedet olvastam, arra gondoltam: nem különös, hogy egyetlen fő motívum mentén elemezzük a generációk közti különbségeket, és az nem más, mint egy nyomorult kütyü? Vagyis mindaz, amit magával hoz. Ha kívülről ránézek erre, hol nevetségesnek, hol félelmetesnek látom.
Az van, amire figyelsz. Ha nevetségesnek látod, akkor tudsz rajta nevetni. Ha félelmetesnek, akkor fogsz találni egy csomó tanulmányt, ami alátámasztja a benyomásodat. Jelenleg a kütyükön keresztüli megközelítés teljesen reális. Ha itt, a kávézóban körülnézel, mit látsz? Ez a férfi a tabletjén dolgozik, az a nő a telefonját bámulja, abban a társaságban kitették a mobilokat az asztalra. Szoktam ilyen trükköt csinálni az előadásaimon, hogy a kezembe veszem a telefonom, ahogy most is, miközben veled beszélgetek. Nem csörög, nem nézek rá, csak itt van a kezemben. Pár perc múlva valószínűleg kellemetlen érzés keletkezik benned: ez az ember nem figyel rám.
Igen.
És te felnőtt ember vagy, kész idegrendszerrel, húsz éve ebben a digitális világban élsz. Most gondold el, hogyan hat mindez egy gyerekre, akinek még fejlődik az idegrendszere, és abban nő fel, hogy a szülő kezében folyamatosan ott a telefon. Nem a telefonról írtam a könyvet, hanem a felnőtt tudatosságról. És nem hibáztatok senkit, nem akarok senkit semmiről leszoktatni, csak azt mondom, hogy ha lett egy ötödik végtagunk, akkor legyünk tisztában azzal, hogy ennek következményei vannak. Tinédzser korában már nincs jogod és lehetőséged letolni a gyerekedet, amiért digitálisan függő. A születése pillanatától kell valamilyen módon mederben tartani – nem az ő, hanem a saját kütyüzési szokásaidat. A 21. században nem a gyereknevelés az elsődleges, hanem a szülőnevelés. Tanuljunk meg tudatos apák és anyák lenni. Korábban erre nem volt szükség, pont elég volt a hiteles jelenlét, most ez kevés.
Nekem nyolcéves a kislányom, és most egy érdekes pillanatban vagyunk: ő vérbeli alfa, vagyis digitális bennszülött, aki még nem lépett be a digitális térbe. Őszintén szólva félek, mi vár majd ránk.
Kérlek, ne használd a digitális bennszülött kifejezést, megalázó, degradáló, negatív címke. Azt tükrözi, hogy vannak „mi” és vannak „ők”, és mi vagyunk a normálisak. Pedig nem ők döntöttek arról, hogy milyen világba érkeznek. Visszatérve a félelmedre: mit tennél, ha nem félnél? Ha félünk, homokba dugjuk a fejünket, húzzuk az időt, gyerekszerepbe kerülünk. Ha úgy döntünk, hogy nem félünk, akkor felnőtt szerepbe helyezkedünk, márpedig a gyerekeknek felnőttekre van szükségük, szülőkre van szükségük, hogy kereteket és kapaszkodókat adjanak nekik. Félelem helyett bízhatsz is magadban, és azt mondhatod, hogy meg tudod tanítani a gyerekednek, mik a szabályok, képes vagy strukturálni a digitális lét előnyeit és veszélyeit.
Úgy érzem, sok szó esik arról, hogy az idősebb generációk próbálják megérteni a fiatalokat, de a fordított irányú kíváncsiságról kevesebb.
Pedig én sokat beszélek erről. Sőt, elsősorban nem is erről, hanem arról, hogy először értsd meg saját magadat. A saját „működésed” egy része a generációs sajátosságokra vezethető vissza, vagyis a gyerekkori körülményeidre és tapasztalataidra. És ha magadat megérted, elfogadóbb leszel másokkal is. Az meg evolúciósan belénk van kódolva, hogy a fiatalokra sokkal kíváncsibbak vagyunk, mint az idősekre. Pedig a mostani időszakban szerintem nagyon-nagyon jó lenne megértenünk az időseket is. Hogy például miért az etetés a szeretetnyelvük. Hogy ezzel nem rosszat akarnak, hanem számukra ez a stabilitás, a biztonság. A kompromisszumokhoz, az együttéléshez, az együttműködéshez – a vállalati együttműködéshez is – szerintem most különösen kell a megértés.
Most két X-es beszélget, és bizonyos dolgok elhangzottak a generációnkról. Beszéljünk akkor egy kicsit a többiekről!
A baby boomereknél azt látom, hogy most igen bizonytalanok. Sokszor nem találják a helyüket ebben a digitális világban, és emiatt megkérdőjelezik a képességeiket, hogy azok versenyképesek-e, hasznosak-e. Pedig valójában nagyon is szükség van azokra.
Honlapja szerint intergenerációs coach, a negyven év felettiek mentora, „szülői megoldó”, író, alfás apuka, X-es férj. Húsz éve foglalkozik a generációkkal, és missziója, hogy közelebb hozza őket egymáshoz. Nemrég jelent meg második könyve, Generációk harca a figyelemért címmel. Önismeretről, félelmekről és tudatosságról beszélgetett Dudics Emesével, aki szintén az X generáció tagja.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.