Majdnem négy éve szálltam fel utoljára a mindig zsúfolt és hangos Dublin-Barcelona repülőjáratra. Azt az utat 112 másik előzte meg: hol Glòria jött hozzám Írországba, hol én látogattam meg Őt. Másfél (érzésre legalább tizenöt) év távkapcsolat után költöztem Barcelonába, és azóta is itt élünk. Emma lányunk, akinek a nevét ugyanúgy ejtjük itt, mint Magyarországon, 2022 karácsonya előtt született pár nappal. Glòria és én is szerető és összetartó családban nőttünk fel, mindkettőnknek két testvére van. Bár az értékeink hasonlóak, a kultúránk teljesen más.

Ha az én magyar családomnál ebéd közben csend van, az nem jelent többet, mint, hogy épp senkinek nincs mondanivalója, vagy hogy finom az étel. Fogadott katalán családomnak a csend épp olyan elképzelhetetlen, mint télen a hó. Engem is meglepett, hogy csak minimálisan aggódtam (izgultam) Glòria várandósságának kezdetén, de ekkorra már átragadt rám Glòria családjának rendíthetetlen optimizmusa és a mentalitás, miszerint

„majd ráérünk akkor stresszelni, ha baj történik”.

2022 tavasz elején Glòria nőgyógyásza erősítette meg a hírt, hogy gyermekünk fog születni. Nyomban megkérdeztem naivan a háromgyerekes Piñada doktort, hogy mit tudok én tenni, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Erre felnevetett, és egy szóban összefoglalta a köztünk lévő harminc év korkülönbségből adódó mélyebb élettapasztalatát: „semmit”. Aztán elmesélt egy hosszú anekdotát, aminek az volt a lényege, hogy legyek nagyon türelmes. Ezt azóta is igyekszem betartani.

A szülőség csapatmunka

Testvérei között Glòria a legfiatalabb, én viszont a nagytesó vagyok, így tisztán emlékszem, hogyan segítettem anyukámnak pelenkázni, etetni hat és nyolc évvel fiatalabb testvéreimet. Önbizalommal telve győzködtem Glòriát már az első hetekben, hogy mindez nem lesz nagy ügy, és öt perc alatt megtanítok majd neki mindent, ha eljön az ideje. A kezdetektől úgy gondoltuk, hogy

szülőnek lenni – csakúgy, mint ahogy a kapcsolatunkban is működünk – csapatmunka.

Az első trimeszter kemény dió volt Glòriának: az ekkor szokásos rosszullétek őt sem kerülték el. Ennek ellenére jókedvűen folytatta a munkáját és tanulmányait egészen a nyolcadik hónapig. A kismamákat érintő kihívások közben már azt gondolhatná az ember, hogy semmit nem tud segíteni, de ez nem így van: mindig jól jön egy talpmasszázs, a sötétítő függöny centire pontos megigazítása vagy egy favicc előadása.

A fontos és apróbb döntéseinknél is az a mérvadó, hogy mennyire szolgálja a csapatunkat (Fotó: a szerző sajátja)

Az első trimeszter eltelte után a vihart felváltotta a rend. Pontosabban a rendre való törekvés. Glòria az egyik este például úgy döntött, hogy átrendezzük a plafonig érő gardróbszekrényeket. Hogyne! Csináljuk! Ja, és folyamatosan büdös volt a lakásban (szerinte). Még szerencse, hogy a kisbolt késő estig nyitva volt, és tartottak levendulás illatosítót.

Ideális kórházi körülmények

Spanyolországban a magán egészségbiztosítás nemcsak a gazdagok kiváltsága. Nekem például a munkahelyem fizeti, Glòriának pedig születése óta van. Ennek köszönhetően Glòria sok kórház és szülész közül választhatott. A döntésnél fontos volt, hogy az orvos nő legyen, illetve folyékonyan beszéljen angolul, hogy én is teljes részese lehessek minden történésnek. Havonta jártunk vizsgálatokra, mindig ott voltam. Illetve kétszer nem mehettem be, mert elkaptam a Covidot, így csak a kórház ajtajáig kísértem Glòriát.

Jól esett és tartást adott, hogy a szülészünk, Marina doktornő engem is teljeskörűen bevont, pont úgy, mint Glòriát.

Minden magyarázatánál mindkettőnk szemébe nézve mesélt. A pocaklakó Emma szívmonitorozásai előtt mindig a szóbeli érettségire emlékeztető gyomorgörcs fogott el. Aztán csakúgy, mint a kedves hangú énektanár, Marina doktornő is egyhamar megnyugtatott – az eredmények rendben vannak. Az orvosnő szakmaiságát nincs alapom megítélni, de a kommunikációja tökéletes volt.

Sokat filozofáltunk, de nem tudtuk elképzelni, hogy milyen lesz majd az életünk Emmával (Fotó: a szerző sajátja)

Bár maga a rendszer szigorú (például arra esélyünk sem volt, hogy közvetlenül telefonon felhívjuk, mindig csak időpontot tudtunk kérni a kórház recepcióján keresztül), viszont Marina doktornő jelen volt a kontrollok során: a vizitek tíz percei alatt teljes mértékben ránk figyelt.

A kórházunk biztosított egy szülésre felkészítő kurzust, ami kötelezően ajánlott volt.

Kéthetente szerda esténként leültünk a számítógép elé, és videóhíváson keresztül tanultunk a 9 hónap szakaszairól és a szülés anatómiájáról. Nem lehetett lazsálni: minden alkalom második fele gyakorlat volt. A csapatunkért (meg bevallom, kicsit a hecc kedvéért is) én is végigcsináltam az összes talajgyakorlatot Glòriával együtt az íróasztalunk előtt a nagy felfújhatós gumilabdán. Glòria otthonosan mozgott a nőket érintő témákban, nekem viszont remekül jött, hogy elmagyarázták konyhanyelven is, mi vár Glòriára, milyen folyamatok mennek végig a testében.

Döntési szabadság a nőknek

Megdöbbentett a profizmus, ahogy az aktuális előadó (orvos, gyógytornász vagy ápoló) percek alatt döntött le tabukat. Megnyugtatta a kismamákat: az előre nem tervezett császármetszés nem kudarc, a fájdalomcsillapítás (epidurális érzéstelenítés) nem gyengeség. Bevallom, nekem nem volt előre alkotott értékítéletem az efféle kérdésekben, de mivel a szakemberek gyakorlatilag teljes döntési szabadságot adtak a nőknek (én pedig a legjobbat szerettem volna Glòriának) én is megnyugodtam. Már az első alkalommal kaptunk házi feladatot, tizennégy oldalast. Három hónap állt rendelkezésünkre, hogy átgondoljuk a szülési tervünket.

Bár a Covid-fertőzésem miatt csak a kórház ajtajáig mehettem, így is optimistán vártam Glòria kontrolljának az eredményét (Fotó: a szerző sajátja)

Ebben szó volt az érzéstelenítésről, a születés utáni percekről és még a szülőszoba fényviszonyairól is. Mindent nekünk kellett eldöntenünk. Ennek

a forgatókönyv-tervezetnek az a célja, hogy a szülés napján, stressz hatása alatt már ne kelljen döntéseket hozniuk a leendő szülőknek.

Amíg Glòria tornával, babaruha rendezéssel, na meg a gyógyszerész diplomájával készült Emma érkezésére, én gyermeknevelési és lélekfejlesztési könyveket olvastam. Kizárólag magyarul, mert azt már akkor is tudtam, hogy Emma magyartudása nagyrészben rajtam fog múlni. Pár héttel Emma születése előtt a szobájával is elkészültünk: nagyon motivált, hogy mindent én készítsek el benne saját kezűleg. A kiságy összeszerelését háromszor kellett újrakezdenem, a pelenkázó komódét csak kétszer. Felfedeztem, hogy a szobafestés meditatív és nem is nehéz. Ilyen volt a mi babavárásunk.

A folytatásban részben arról a három lámpafényes éjszakáról lesz szó, amit a szülészeten töltöttünk.

Kiemelt kép: Canva / noklapja.hu