Mintha különleges sapkát viselő, bűbájos pingvinpár ­totyogna a 17. kerületi park játszótere felé. A rózsaszín óriás­pompon folyamatosan billeg, a kék nyuszifül megállás nélkül lebeg, egyik gyerek sincs még kétéves. Babakocsiban is ülhetnének, mint járni még nem tudó „kollégáik”, de ők vízálló kezeslábasban, pufidzsekiben, meleg csizmácskában gurulnak, imbolyognak a keskeny betonúton, kopasz fák és fényes levelű örökzöldek között. Ragyog a nap, melege nincs, csípi, karcolja az arcokat a hideg, de ők élvezik a szabadságot. Pedig hol az egyiknek, hol a másiknak billen ki a súlypontja, ilyenkor a mögöttük sétáló anyukák állítják talpra a földön hasaló „gombócot”, hogy tovább haladhasson. Az óriáspomponos kislány kicsit sírdogál, amikor elesik, aztán négykézlábra áll, hosszan billegeti pelenkás popsiját, majd elszántan kiegyenesedik, ami általában sikerül. Nyuszifül azonban nem sír, csak elterül, és békésen várja, hogy anyukája felnyalábolja, lábra állítsa. 

– A kis barátnőd feláll, te elhagyod magad, én megszakadok, míg felszedlek a földről. Majd jól megfázol, mert lusta vagy, mint minden férfi! Beteszlek a babakocsiba, hogy végre békesség legyen – mondja az édesanyja dühösen. És a szónoklatot tett követi, Nyuszifül babakocsiba kerül, ordít is torka szakadtából, hiszen vége a szabadságnak. 

– Mindjárt abbahagyja – mondja az anyuka magabiztosan, majd panaszkodni kezd az anyósára, aki leszólta a hófehér karácsonyfáját, pedig olyan különleges, mintha a Jégvarázs című film gyönyörű díszlete lenne. 

Az én sétapartnerem, még nincs egyéves, békésen alszik a kocsijában, így alaposan megfigyelhetem az anyukákat a biztonságosan bekerített játszótéren. Persze ha nem akarom hallani, akkor is hallom, hogy úgy belemelegednek az anyós szidásába, hogy egyiküket sem érdekli a babakocsiba „zárt” Nyuszifül rendületlen sírása, de Óriáspompon hangulata sem. Ő sincs már jól, mert a felnőttek magasan vannak, a kislány lent, és senki sem figyel rá. Már nem totyog, csak bánatosan kapaszkodik édesanyja nadrágszárába – még szerencse, hogy bő a divat –, s ebből a kényelmetlen pozícióból les a magasba. Úgy fest, mint egy kismanó az óriások birodalmában, ahol a nagy óvodások vígan rohangálnak, a felnőttek békésen beszélgetnek, de ő nem tényező, fölé tornyosul mindenki. Tisztes távolságból is látszik, nagyon elfáradt, csakhogy az anyukák épp azt sorolják, ki milyen ajándékot vett legutóbb karácsonyra – Nyuszifül ordítása az aláfestő zene –, közben nem veszik észre, hogy ebben a percben többet érne egy ölelés, mint néhány nap múlva egy hatalmas toronyóra aranyozott lánccal.