Kis túlzással állíthatjuk, hogy a monogámiával és poligámiával, valamint a hűtlenséggel kapcsolatos viták az emberiséggel egyidősek. Mi, a Nők Lapjában szintén gyakran keressük a válaszokat az e témában felmerülő kérdésekre. (Legutóbb például Czvitkovits Judit írt hetilapunkban arról, mit jelenthet, ha valakit „csak egy kicsit” csaltak meg.)
Sokan gondolják, hogy a nyugati társadalmakban csupán mint amolyan modern kori hóbort terjed egyre inkább a poligámia. Valójában azonban az a helyzet, hogy néhány közösségben nemcsak, hogy megengedett, hanem kifejezetten támogatott dolog a többnejűség – a hangsúly azonban ezen az utolsó szón van. Ugyanis szinte minden ilyen közösségben csupán az „1 férfi + több nő” felállásra vonatkozik az elfogadás – így a Utah állambeli mormonok esetében is.
Alább egy 1994-ben megjelent Nők Lapja-cikket közlünk, melyben egy Salt Lake City-ben élő fundamentalista mormon család mindennapjaiba nyerhettünk betekintést.
Nők Lapja 1994/7: 1 férj + 4 feleség + 24 gyerek
Parkinsonné törvényei szerint aki huzamosabb ideig egyetlen házasságban él, előbb-utóbb arra a meggyőződésre jut, hogy a bigámia ellentéte a monotónia. A mormonoknak, ahol egy férjre több feleség is jut, bizonyára szintén megvannak a maguk problémái – teszi hozzá a házasságszakértő. Ha félretesszük a tréfát, és meghallgatjuk az ősi törvények szerint élő mormonokat, kiderül: a sok feleség sem megoldás a házasság problémáira.
Kapcsolódó
1998: Női poligámia?
A fundamentalista mormon közösségek az Egyesült Államok Utah, Montana és Arizona államaiban élnek. Körülbelül 50 ezer tagjuk van, akik még a mormon próféták kinyilatkoztatásaihoz tartják magukat, és többnejű házasságot kötnek. Ezt a tant a modern mormon egyház már száz évvel ezelőtt elvetette, ám a hagyományőrzők ragaszkodnak az „égi küldetés” beteljesítéséhez: minél több utódot nemzeni „Isten népének ”. Utah államban – amelyet gyakorlatilag a hivatalos mormon egyház irányít – a többnejűség bűnténynek számít, és 15 évig terjedő börtönnel büntethető. Az Egyesült Államok többi államában a hagyományőrző mormonokat inkább furcsa, bolondos lényeknek tartják, és nem törvényszegőknek.
A poligám házasságban élők zárt közösséget alkotnak Utah állam fővárosában, a taváról Salt Lake City-nek, azaz a Nagy Sóstó Városának nevezett településen. Itt, a Sziklás-hegység lábánál él David Watkins is a családjával: négy feleségével és összesen huszonhét gyermekükkel. A 42 esztendős autószerelő „főfelesége” a 39. évében járó Shirlyn, akinek a hálószobáját négy esküvői kép díszíti. Valamennyin David a vőlegény, ám a menyasszony mindig más – Shirlyn, Maryann, Pamela, végül Betty. Mindegyik esküvőt Sára törvénye szerint ünnepelték meg: az új menyasszonyt az első feleség kísérte a férjhez, úgy, ahogyan a bibliai hagyomány szerint Sára vezetett egy hajadont Ábrahámhoz, hogy a férfinek minél több utóda lehessen.
„Kicsi koromtól fogva tudtam, hogyan akarok élni: ugyanúgy, mint a szüleim. Ebben a közösségben nőttem fel, szerető apám, néhány anya és több tucat testvér társaságában” – meséli Shirlyn. Az asszony tizenöt éves volt, amikor beleszeretett Davidba, akinek a családja ugyancsak a fundamentalista szektához tartozott. „Együtt sétáltunk a folyóparton, és tervezgettük, milyen lesz a közös életünk. De apám túlságosan fiatalnak talált még a házassághoz, ezért David mást vett el. Ebbe belebetegedtem, mert mindenképpen az első felesége akartam lenni. ” A „mennyei házasságban” ugyanis a férjnek egyformán szeretnie kell valamennyi feleségét, de az első asszony mégis némi előnyt élvez. Ő az, aki valameddig egyedül lehetett a férjjel, s ezért a későbbi asszonytársak előtt tekintélye van.
Shirlyn álma néhány évvel később beteljesült. Tizenkilenc évesen a közösség már hozzájárult ahhoz, hogy David felesége lehessen, és a férfi előző asszonya – mivel nem értett egyet a többnejűséggel – hamarosan elhagyta a családot, így Shirlyn viselhette az „első asszony” címet. Amikor harmadik gyermeküket várta, David udvarolni kezdett Maryannak, és hamarosan megesküdtek. A következő nej, Pamela, Michigan államból érkezett a Nagy Sós Tó partjára, hogy csatlakozhasson a poligámisták szektájához, míg Betty azután került Watkinsékhoz, hogy a férje – egy tekintélyes pap – faképnél hagyta őt tizenegy feleségtársával együtt. Mivel a mormonok hite szerint a nő csak mint asszony érheti el a mennyben a tökéletes boldogságot, a közösség férfitagjai megosztoztak a tucatnyi cserben hagyott hölgyön, és Davidnak a nálánál jó tíz évvel idősebb Betty jutott.
Az asszonyok békésen „közösködnek” férjükön, akinek egyébként nincs is önálló lakása, hiszen berendezett otthon várja valamennyi feleségénél.
Minden egyes asszony valami mást nyújt: Pamelánál házimuzsika várja a papát, Maryannál a legfinomabb ételek, Bettynél pedig – mivel az ő gyerekei már felnőttek – nyugalom. A teljes család vasárnaponként Shirlynék nappalijában gyűlik össze a közös bibliaórára, ahol egyházi dalokat énekelnek, együtt imádkoznak, majd David felolvas egy részletet a Bibliából, és magyarázza a gyerekeknek a mormon tanításokat. A fundamentalistákat nem zavarja különösebben, hogy eretnekeknek bélyegezték őket, s hogy nem léphetnek be „Az utolsó ítélet szentjeinek” Salt Lake Cityben lévő templomába. „Bizonyosak vagyunk benne, hogy egy napon újra felvesznek minket az egyházba. Addig Isten segítségével tartjuk meg törvényeit” – mondják.
A szóban forgó törvények meglehetősen szűkre szabják a mormonok lehetőségeit. A közösség tagjai nem fogyaszthatnak alkoholt, kávét, kólát, és nem dohányozhatnak, mivel a felsorolt cikkek mind az ördög találmányai.
Lévén a házasság kizárólagos célja a szaporodás, tilos bármiféle mesterséges fogamzásgátlás.
A nőknek illedelmesen kell öltözködniük, és hosszú hajat hordaniuk, mint a Jézus lábát megszárító Mária Magdaléna tette. Watkinsék közössége a viszonylag liberálisak közé tartozik: itt a nők festhetik magukat (de nem túl feltűnően), és nadrágot is húzhatnak (de nem túl szorosat). A szórakozást pedig a rendszeres táncesték jelentik, ahol a fiatalok kiválaszthatják jövendő házastársukat. Mivel a lányok legfőbb feladata a férjhez menés, gyakran ők a kezdeményezők.
Az idők változását jelzi, hogy ma már a szekta női tagjai is dolgozhatnak. És kell is, hogy dolgozzanak, hiszen a férfi hiába keres jól, nehezen tudná eltartani a szokottnál népesebb családját. Watkinséknál Shirlyn félállásban gyógytornász, Betty titkárnő, míg a másik két asszony óriási gyümölcsöst tart fenn, gyümölcsleveket és konzerveket készít. De valamennyi gyereknek is megvan a maga feladata: a 19 esztendős Melanie például kisegítő tanítónő, 17 éves húga, Laurie pincérnő, Brian fivérük gyorsétteremben dolgozik, a 12 éves Jeremy füvet nyír a szomszédos kertekben, sőt, még a tízéves Emily számára is akad munka: ő kisebb gyerekekre szokott vigyázni. „Minden cent kiadását háromszor is meggondoljuk” – magyarázza Shirlyn. „Szerény élethez szoktunk, az én gyermekkoromban még nem dolgozhattak a nők az otthonukon kívül. Nálunk például a tizennégy fős családban apám volt az egyedüli kereső.”
Shirlyn gyógytornászi munkája mellett a közösség iskolájában is tanít. Fizetést ugyan nem kap, de a gyerekei számára tandíjmentességet igen. A közösség adományaiból épült iskolában – amely egyben tanácsházaként és ifjúsági központként is szolgál – a diákok egészen más dolgokat tanulnak, mint a többiek az állami iskolákban, mégis többségük probléma nélkül teszi le az érettségit. S a diákok szívesebben járnak ide, mint a világi iskolába, ahol csúfolják őket furcsa ruhájukért, életmódjukért.
A mormon iskolákban valamennyien egyformák, és nem csak azért, mert hasonló a ruhájuk, a hajviseletük, hanem mert szegről-végről valamennyien rokonok.
És gyakorlatilag valamennyien törvénytelen gyerekek, hiszen szüleik házasságkötését nem az anyakönyvi hivatal, hanem a közösség papja szentesítette. Ez azonban a hitük zárt világában élő poligámistákat egy csöppet sem zavarja. „Boldog vagyok” – mondja Shirlyn. „Nekem mindenből a jobbik rész jutott: élvezem a jó házasság biztonságát és az egyedülálló nő önállóságát. Hozzájárulhatok a családom boldogságához, segíthetek a pácienseimnek, és megmutathatom minden embernek, milyen erőssé tesz minket a hitünk.”
Ha a többnejű házasságról van szó, egy kérdés soha nem maradhat el: hogyan él együtt a sok feleség féltékenység nélkül? „Valahányszor új asszony érkezik a házhoz, mindig félni kezdek, hogy David őt jobban szeretheti nálam” – vallja be Shirlyn. „Azt is észreveszem, hogyan igyekszik az új feleség magára vonni a figyelmet. De
mi, feleség-testvérek megtanultuk közösen megszabni, milyen sorrendben látogasson meg minket David.
A férfiaknak meg kell tanulniuk a szeretetüket egyenlően elosztani, és mindegyik asszonnyal a neki megfelelő, sajátos módon bánni. Ez olyan folyamat, amely mindig megújítja a házasságot. Így a kapcsolatunk néha nehéz, de soha nem unalmas.”
A családfő, Mr. Watkins 42 esztendős, jóképű úriember. A mormon közösség többi felnőtt férfitagjához hasonlóan ő is papi tisztséget visel. „Az egyház a férfiaké, de a házastársi ágy az asszonyoké” – mondja. „Valamennyi feleségemnek megvan a maga stílusa, a maga kívánságai, és mindegyikükkel másként kell bánnom, ha nála vagyok. Ha a törvényeink úgy kívánják, ötödször, hatodszor is megnősülök majd.” S akkor a maga házában az új asszony is úr lesz, és Davidnak szeretnie kell majd, és minél több gyermeket kell nemzenie neki.
Azért Watkins úrnak sincs könnyű dolga.
(A Brigitte nyomán: M. L.)
Ha már nem átlagos házasságokról van szó: egy brit nő nemrég elvette saját magát.
Nők Lapja 1994/7. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Salt Lake City – Pexels
