Budapestről kétórás közvetlen járattal érjük el a sziget déli részén lévő fővárost, a reptérről pedig körülbelül fél óra alatt a városközpontba érhetünk. Cagliari kedvelt nyári úti cél – hiszen partszakaszán egymást érik a kék zászlós, makulátlanul tiszta strandok –, de a szárd fővárost máskor is érdemes felkeresni: márciusban langyos-napos 15-18 fok várja az odautazót, akinek strand nélkül is van mivel elfoglalnia magát. Például azzal, hogy rácsodálkozik, bár Olaszországban van, valami – amit nehéz körvonalazni – más itt, mint az olasz városokban. Az építészeti stílusok sokfélesége? A dallamos nyelv, ami csak első hallásra tűnik olasznak? A mindenfelé büszkén lobogó, négy mór levágott fejét ábrázoló zászló? A helyiek, akik bár kedvesek, mégsem olyan hirtelenek, mint az olaszok? Akármi is a különbség, a szárdok büszkék rá, és bennünket is magával ragadott: négy nap alatt majdnem százezer lépést sétáltunk ezen a különleges helyen. A legjobb élményeket mutatjuk, kedvcsinálónak.
Tapintható történelem
Cagliari lenyűgöző fekvésű város: a tengeröböl felől nézve hatalmas, színes építőkockákból rakott tortára emlékeztet, tetején katedrális kupolája a marcipán, és középkori torony szolgál gyertyaként. Tény, hogy kihívás; ebben a hét dombra épült városban mindig vagy kaptat, vagy ereszkedik az ember, de az, hogy közben egymást érik a szebbnél szebb panorámát kínáló utcasarkok, terecskék és kávézók, kárpótol a láb fáradalmaiért. Ha nem elégszünk meg a véletlenül a szemünk elé kerülő látvánnyal, több, kifejezetten nézelődésre alkalmas kilátópontot is megcélozhatunk. A város egyik szimbólumaként ismert, középkori Elefánt-torony mellett figyelmet érdemel a Saint Remy-bástya is, amely egészen biztosan meglepi a lépcsőin felsétálót. A tövéből gyanakodva néztünk fel, mert nem tudtuk elképzelni, hogy egy bérház magasságú épületről különleges látkép tárulhat az ember szeme elé, de Cagliariban bárhol vagyunk, magaslaton állunk. A bástya hatalmas teraszáról pedig lélegzetelállító kilátás nyílik a tengeri kikötőre, a város terrakotta cseréptetőire, zsebkendőnyi tetőteraszaira, januárban is zöldellő fáira.
Az elmúlt években többször nyaraltunk Olaszországban, így szinte megszoktuk, errefelé nemcsak a legkisebb faluban van csodaszép templom, de a nagyvárosokban is minden háztömbre jut helyi szentnek dedikált épület. Magas az egy főre jutó görög romok, római amfiteátrumok és császári nyári lakok száma is… Mindez természetesen Cagliariban is adott: a 2. századból származó, hegyoldalba vájt viadalhelyszínt mi is megcsodáltuk, de szinte csak mellékesen, amikor egyébként is megcéloztuk a város tetejét. Izgalmasabb, hogy a szárd fővárosban jóval a római, sőt a görög idők előttről is tengernyi tárgyi emlék maradt fenn. A helyi archeológiai múzeumban annyi bronzmütyür, ékszer és kőszobor van, hogy szinte geget csináltak belőle: az egyik vitrin csak a sérült szobrok kezeit, másik a leesett fejeket halmozta, mutatva, van még ott, ahonnan ez jött. A gyerekbarát múzeum attrakciója, hogy egy-egy jellegzetes leletet műgyantából is kiöntöttek, így körbetapogatható, átélhető a történelem. Múzeumügyben megér egy látogatást a város tetején, gondozott közkert közepén álló, szintén szerény méretű Városi Művészeti Galéria is, ahol izgalmas, a 20. századi olasz futurizmust és avantgárdot bemutató tárlatot és kortárs kerámiakiállítást is találtunk. Pont jókor: amikor ottlétünk alatt egyetlen alkalommal szomorúra fordult az idő.
Ha süt a nap, irány Cagliari botanikus kertje, mely Olaszország egyik legjelentősebb ilyen létesítménye, egy itt tett séta pedig nemcsak botanikai tanulmányútra vagy romantikus randevúra tökéletes, de perzselő napra vagy szimpla fáradtságra is gyógyírt és enyhülést kínál. A Cagliari Egyetem fenntartásában lévő kert a városközpont egy öthektáros területén, az amfiteátrum közelében fekszik, és olyan izgalmas hangzású negyedekre tagolódik, mint a „sivatagi oázis”, a „mediterrán erdő” vagy a „szerzetesek kertje”. Az egyszeri, botanikából nem képzett látogató persze nem a nevek miatt ámul és bámul. Közel kétezer trópusi és mediterrán növényfajt mutatnak itt be, köztük gigantikus páfrányokat, ember nagyságú kaktuszokat és aloékat. A szépen gondozott kertben szökőkút, minivízesés és több tíz méteres koronájával árnyat adó fa kínál kellemes elfoglaltságot, buja illatokat és egy órát időn és téren kívül: őskorinak tűnő és/vagy számunkra teljesen idegen növények árnyékában.
A hosszú élet titka
Ha az ember szeretne többet megtudni egy városról vagy annak lakóiról, jó ötlet, ha kilátogat egy piacra: kevés élettér mutatja be ennél jellegzetesebben a helyiek jellemét. Olaszország első fedett piaca, a cagliari San Benedetto is rengeteget mesél konyhai kultúráról, társasági életről, gazdaságról. Az ötvenes évek végén épült piac forgatagában sokféle, nekünk izgalmas portéka mellett a hétköznapi mederben folyó élet, az alkuk, beszélgetések zaja is izgalmas világba hívja az embert. Olyanba, ahol a halas pultok mögött többnyire maguk a halászok és családtagjaik állnak, és ahol két emelet háromszáz standja közt több, kizárólag zöld levelesekre, lóhúsra, nyúlból vagy fürjből kihasított részekre, pacalra, bélre, articsókára vagy házi húsgombócra, azaz polpettére szakosodott stand fér el. Egy rövid séta, és máris érthető, mitől lesz a hosszú életű lakóiról ismert kék zónák egyike Szardínia: rengeteg zöldség és gyümölcs, friss (ma úgy mondjuk, rövid ellátási láncú) hús, hal, emellett pezsgő közösségi élet, ja és jó kávé, amiből a piacon is tökéleteset adnak, mindössze egy euróért. A jó szó meg ingyen jár mellé.