„A jó elfogadása alapvetően nehéz dolog – mondja Páli Patrícia, szakpszichológus. – Azoknak, akik viszonylag normális, traumáktól vagy nagyobb nehézségektől mentes életet élnek, nyilván könnyebb, azoknak azonban, akik tragédiákkal, nehézségekkel, csalódásokkal teli múltat tudnak maguk mögött, vagy már gyerekkoruk óta az az élményük, hogy értéktelenek, és nekik nem jár semmi jó, sokkal nehezebb, esetenként lehetetlen feladat.
Azt gondoljuk, a jót elfogadni egyszerű, pedig nem az.
Ahogyan Zorán énekli, »a szerelemnek múlnia kell, s ha múlik, akkor fájnia kell…« Valami ilyesmi a helyzet a jó elfogadásával is. Majdnem minden ember fejében ott van, hogy a jó nem tarthat örökké, tehát mindig ott van benne a veszteség, hogy egyszer vége lesz, és az hiányt fog jelenteni az életünkben.”
Lehetek én is kiváltságos?
Szakértőnk szerint ha ennek az egésznek szeretnénk megérteni a dinamikáját, a legjobb, ha a lottó ötösre gondolunk. Megnyerni a főnyereményt olyan folyamat, amelyben a saját személyiségünk, a jóval való megküzdésünk és a környezeti tényezők is szerepet kapnak.
Mindenki, aki lottózik, eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha megnyerné az ötöst. Tesz bele erőforrást, megveszi a szelvényt, és vannak víziói is a beteljesüléssel kapcsolatban. Közben az is ott van a fejében, hogy az igazán jó dolgokat csak a kiváltságosok kaphatják meg, hiszen gondoljunk csak bele, a lottózók hány százaléka nyer valaha az életében ötöst. És amikor ebből a reménykedő tömegből kiemelkedik az ember, akkor hirtelen valahogy összeomlik a rendszer. Tudjuk a legtöbb történet végét: a nyertesek néhány éven belül még ugyanott sem tartanak az életben, mint a nyerés előtt.
„Amikor kiderül egy lottószelvényről, hogy nyertes, ott azonnal megjelenik a kétely is. Nem fog ez elúszni?
Hogyan tudnám elkerülni, hogy rossz lépést tegyek? Amikor testközelbe kerül a jó, azonnal ott van a stresszfaktor is, hogy ez valóság? Ez tényleg az enyém? Majd amikor ténylegesen megkapom a pénzt, felüti fejét a következő nagy kérdés: hogyan fog folytatódni az életem? Egy biztos: nem úgy, ahogyan eddig zajlott. De akkor mi fog történni? Amíg az ember vágyakozik, addig csak kidolgozatlan vágyképei vannak. De mi lesz konkrétan a mindennapokkal? Azok a legnagyobb változások, amelyek a mindennapi életvitelünket érintik, hiszen azokból van a legtöbb. Berendezkedni egy új életstílusra, amelynek eddig csak a hiány részét ismertük, nem könnyű feladat. Azt sem tudjuk, mit engedhetünk meg magunknak, mennyire szabad egyáltalán beleélni magunkat. Sokan ezért nem tudnak belehelyezkedni.”
Sokkolóan jó
A Huzella Júlia főszereplésével készült Anya-e vagy? című monodrámában van egy rész, amelyben a frissen szült anyukára ráförmed az éjszakás nővér, hogy miért nem boldog. Vágyaink beteljesülése a legtöbb esetben sokkhatásként ér bennünket, mondja szakértőnk, amivel minden felborul, és hirtelen semmi sem olyan, mint amit megszoktunk.
„Erre nem lehet felkészülni, és ebből kell felocsúdni és megküzdési stratégia nélkül valahogy beengedni az életünkbe”
– mondja Patrícia, és azt is hozzáteszi, visszatérve a lottó ötös hasonlathoz, hogy ilyenkor azért is nehéz helyzetben vagyunk, mert a környezetünkben sem lehet bízni.
„Amikor valaki kikerül a vágyakozók tömegéből, akkor sokan megjelennek körülötte, akik javakat remélnek és saját maguk számára akarnak valamit. Magára marad, aki jóban részesült, és nagyon nehéz eldöntenie, kit enged közel és kit nem. Őszintén vele örülni csak kevés ember tud. Pedig igazán kellene neki a támogatás, hogy meg tudjon küzdeni ezzel a sokkos helyzettel, és jól hozzon meg fontos döntéseket.”
A szerelemnek tényleg múlnia kell?
„Verának egy pillanatra eszébe jut a régi élete, ami alig két hónappal ezelőtt volt, még szinte a tegnap, és most semmi sem igaz és érthető belőle, és bár úgy érzi, mindjárt elrepül a boldogságtól, azért közben beszivárog a gyomrába a szomorú-izgulás, mert ebben az egészben itt semmi nem szabályos, és akkor biztosan vége lesz, mindenestül” – olvashatjuk a főhős gondolatait Grecsó Krisztián Vera című regényében, és ennél pontosabban talán nem is lehetne megfogalmazni, valójában mekkora kockázattal jár, ha az ember meri a jó minden pillanatát kiélvezni.
„Fontos kérdés a kockázat – folytatja pszichológus szakértőnk. – Mit merünk egy hirtelen jött jóért feláldozni, mennyire merjük magunkhoz kötni? Amikor felmerülnek ezek a kérdések, az is felmerül, hogy a jó dologban nehézség és kockázat is van.
Ha az embernek nincs stabil önértékelése és énképe, akkor nem fog tudni önfeledten belehelyezkedni a jóba,
hanem ez a változás nagyon nehéz folyamatként csapódik majd le benne. Az is lehet, hogy hiába van testközelben az, amire vágyott, csak látogatóba mer hozzá menni, hogy újra és újra megnézze, mindez tényleg létezik, tényleg az övé-e. Csak morzsákat mer leakasztani, hogy a jelen életét picit jobbá tegye, de nem meri az egész életét felforgatni. Így megkapja a jelen élete egy jobb verzióját, nem kockáztat, de ezzel megfosztja magát attól, hogy minden pillanatát kiélvezze a jónak.”
Túl jó vagy nekem!
Ha jobban belegondolunk, valahol tényleg csak a kiváltságosok engedhetik meg maguknak, hogy átadják magukat a jónak, hiszen – ahogyan szakértőnk is mondja – ehhez elengedhetetlen a stabil önértékelés és énkép. Márpedig ezzel sajnos jelen világunkban nagyon sokan igen rosszul állnak.
Ezért van az is, hogy sokan – látszólag minden ok nélkül – elmenekülnek vagy elrontják, ha végre olyan emberrel találkoznak, aki a régóta vágyott társuk lehetne. „Akinek gond van az önértékelésével, azt agyon tudja nyomni a jó – mondja Patrícia. – Sokan már a jó lehetősége elől is elmenekülnek, mert akkora riadalmat vált ki belőlük, hogy a sorsuk jóra fordulhat, hogy inkább a nehézségekkel, balsorssal teli, de ismert életet választják a kockázatos jó helyett. Hiszen onnan még nagyobbat lehet esni. Aki elmerészkedik oda, hogy él a jó dolog lehetőségével, abban is ott munkál, hogy ez meddig fog tartani. Elfogadni a jót és azt mondani, hogy tudok rugalmasan alkalmazkodni ahhoz, amiről idáig csak álmodtam, nagyon tudatos munka mindenki számára.
Amíg az ember álmodozik valamiről, csak a pozitív részeket látja.
Nagy különbség lefutni egy maratont fejben és a valóságban. Amikor megjelenik a vágyott társ, ott rögtön bekapcsol a veszteségtől való félelem. Hiszen minél magasabbra emel valami, annál fájdalmasabb lesz a becsapódás. Ezért van az, hogy ezek az ígéretes ismerkedések egyszer csak fájdalmas fordulatot vesznek, amikor az egyik fél elrontja az egészet, csak azért, hogy bebizonyítsa, neki van igaza, amikor azt gondolja, ő nem méltó a jóra. Így validálja saját önsorsrontó körforgását.”
Tény, hogy a magasból óriásit lehet zuhanni. Ezért van az is, hogy annyiszor végig néztük tehetséges sportolók, művészek, hírességek felemelkedését és bukását. Szakértőnk szerint ez a jelenség áll amögött, amikor azt halljuk, „nem bírta el a sikerével járó nyomást”. De ez már egy másik cikk témája.
Sokszor az sem vezet célra, ha hajszoljuk a boldogságot – mintha pont ez a küzdelem kötne gúzsba.
Kiemelt kép: Canva