Hatra állította az ébresztőt, mint minden hétköznap, hogy legyen ideje elkészíteni a reggelit, az uzsonnásdobozokat, és maradjon tíz perce egy kávéra a csendben, ami csak az övé. Aztán a kisebbikkel irány a suli, a nagyobbikkal az uszoda. Apa ma nem tud fuvarozni, mert lesz egy megbeszélése. Utána irány a munkahely, kibírható, bár az utolsó órában már cetlikre írta, mit kell estig elintézni. A gyerekeket begyűjtötte, az osztályfőnököt épp elérte, kifizette a kirándulást, hazafelé megállt a boltnál kenyérért, aztán visszakanyarodott, mert csomagolópapír is kellett. Otthon csak a szokásos, egy adag ruha a mosógépbe, vacsora mindenkinek, takarítani nem fog, mosogatni azért kell, és felsöpörni, mert a kicsi betrappolt a sáros bakancsában. Nagy leültet a lecke elé, kicsi irány a kád, apa is hazajön, fáradt, hosszan mondja, hogy miért. Hallgatja, de közben fülel, hogy mossák-e a fogukat, ellenőrzi, hogy holnapra megvan-e az ünneplőjük, a hiányzó környezetkönyvet még keresgéli egy darabig. Leül a tévé elé, leragad a szeme, de úgy érzi, muszáj egy kis idő magában, a férje már elaludt, mondta, hogy kipurcant az ügyfelektől. Beállítja az órát hatra.

Láthatatlan munkának nevezzük azt az időt, amiért nem kapunk fizetést, ide tartozik a házimunka, a gyerekekkel kapcsolatos feladatok, az ápolás. Trükkös dolog, mert ha nem végezzük el, nagyon is látható. Az adatok szerint a pandémia óta sokat romlott a helyzet, a nők akár hatszor annyi időt töltenek fizetetlen munkával, mint a férfiak.
Nem panaszkodni akarunk, hanem rávilágítani erre a számra, beszélni róla. Mindannyiunk érdeke, hogy ez a munka látható és mérhető legyen. Hogy a láthatatlan munkások több időt fordíthassanak magukra, az egészségükre, a tanulásukra. Nem csak a nők járnának jól vele.