valas-50-felett

Válás 50 felett – Ilyen furcsa indokokkal adták be a válókeresetet felmenőink

Kertész Magda írása a Nők Lapja archívumából.

Gyakran esik szó manapság a szürke válásról (így nevezik, mikor egy őszülő házaspár úgy dönt, életük második felét inkább külön élik le). Sokan az egyre eltolódó életszakaszokat (tudniillik, hogy a mai generációk tovább tanulnak, később házasodnak és vállalnak gyereket) okolják ezért – pedig egyáltalán nem új keletű dologról van szó. Ahogyan egy korábbi cikkünkből is kiderül: válások 40 évvel ezelőtt is történtek – idősebb korcsoportok köreiben is.

A kérdés csak az, hogy vajon ezek az ügyek gördülékenyebben és nagyobb sikerrel zajlottak és zajlanak-e náluk, mint a fiatalabb pároknál.

Az érintettek általában azt mondják, a válás 50 felett nem könnyebb és nem is nehezebb, mint fiatalkorban – de más. Hiszen kétségkívül bonyolítja az ügyet, ha egy több évtizedre visszatekintő, közösen felhalmozott emlékekkel és javakkal teli kapcsolat végére kell pontot tenni. De butaság lenne azt gondolni, hogy a fiataloknak egyszerűbb.

Nyitóképünkön például Anna Kashfi színésznő látható, ahogyan egy tárgyalóterem előtt pofon vágja volt férjét, Marlon Brandót. Kashfi 1956 nyarán ismerkedett meg a férfival, majd a következő évben, 23 évesen férjhez is ment az akkor 33 éves szerelméhez. Frigyük egyáltalán nem tartott sokáig: másfél évvel a lagzi után, 1959 áprilisában már nagy csinnadrattával el is váltak.

Sokan gondolták anno, hogy azért futott (ilyen hamar és ilyen hangosan) zátonyra ez a kapcsolat, mert a felek túl fiatalok (és tapasztalatlanok, hevesek és meggondolatlanok) voltak a házasságkötés idején. Alább Kertész Magda archív cikkét közöljük, melyben ő arra a kérdésre kereste a választ: vajon tényleg múlhat-e a felek életkorán egy frigy – vagy épp egy válás – sikere. Íme tehát: válás 50 felett – 40 évvel ezelőttről.

Nők Lapja 1984/10: Véd-e a kor a könnyelműségtől?

Statisztika: 1982-ben az elvált férfiak 12, az elvált nők 8 százaléka volt túl az 50 esztendőn. Nemegyszer 10—20 évvel is. Érdekes összehasonlítani a házasságkötések számával: ugyanebben az esztendőben a házasságra lépő férfiak 5,2, a nőknek 3,4 százaléka tartozott ebbe a korcsoportba.

A tanácsadó jogász így látja:
— Az utóbbi időben megszaporodtak az idősebbek, hatvanon felüliek házassági problémái. Sokan forgatják fejükben a válás gondolatát, vagy esetleg bontottak is.

Szerelem az italboltban

H. Géza és felesége évtizedekig élt egymással békében kétszobás lakásukban. A férfi időnként betért a közeli italboltba egy-egy fröccsre. Itt ismerkedett meg a nála jóval fiatalabb nővel. Addig iszogattak együtt, amíg vonzalom keletkezett köztük. H. Géza beadta felesége ellen a bontópert és ivócimboranőjéhez (van ilyen?) költözött. Pontosabban: ingázott a két lakás között.

A válóper során a bíróság a lakást megosztotta. Egyik szoba az asszonynak, a másik a férfinak jutott. Igen ám, de a volt férj szeretné elérni, hogy elvált felesége hagyja ott a lakást vagy fizessen neki 100—150 ezer forint lelépést, akkor hajlandó búcsút mondani a hajdani közös otthonnak.

H. Gézáné tanácstalan. Hová mehetne? Hiszen a lakás eredetileg is az övé volt. Ha a másik megoldást választaná, vajon honnan tudna ekkora összeget előteremteni ?

A férfi tűrhetetlenné teszi az asszony életét, mindent behurcolt a saját szobájába. Hol az evőeszközök, hol a lábosok, hol a tányérok vándorolnak át H. Gézához. És a nő egyszercsak a pucér konyhában találja magát. Aztán a fürdőszobából, az előszobából kelnek útra a tárgyak.

És a 72 éves asszony idegei lassan felmondják a szolgálatot.

Horkol, elhagyja magát

Az éltesebb férfiak, nők egy része az idő múlásával elveszíti tűrőképességét. Évtizedekig éltek egyetértésben, harmóniában. Aztán, ahogy a testet különböző kórok kezdték ki, a kedélyt időnként depresszió homályosította el, úgy fogyatkozott a türelem, a megértés; a jóindulatú elnézés a másik iránt.

Számos feleségnek az idegeire megy, hogy: férje horkol, ha ül, ütemesen rázza a lábát, mindig ugyanazokat a már halálosan megunt történeteket meséli, turkál az ételben, ha távozik hazulról, minimum háromszor jön vissza, mert biztosan otthon felejt valamit.

Nem egy férj legszívesebben kibújna a bőréből azért, mert: felesége képtelen idejében tálalni az ebédet, sántikálva jár (esküszöm, nincs semmi baja, csak elhagyja magát!), unalmas, érdektelen dolgokat hord össze érdektelen emberekről.

Féltékenység a felnőtt fiúra

K. Endre és felesége háromszobás lakásban élnek. Felnőtt, sőt elvált fiuk is velük lakik. A férj mind erősebb féltékenységgel figyeli harminc éven felüli fiát, minden szavába, mozdulatába beleköt. Miért ad olyan kevés pénzt haza? Miért járnak hozzá nők?

És ami a leggyakoribb ütközési pont: miért védi a felesége ezt a mihaszna fiút? Hát nem ő — mármint a férj — a legfontosabb az életében? Nem körülötte forog minden?

Annyira kiéleződött köztük a helyzet, hogy végül is elváltak. K. Endre változatlanul a közös lakásban él és kiszolgáltatja magát elvált feleségével. Azt szeretné, ha a lakást kettőre cserélnék úgy, hogy az asszony vigye magával fiukat. Ő hallani sem akar róla! K. Endrénének fogalma sincs, hol kap olyan cserelakást, amelyben ő és felnőtt fia rendesen elfér.

Nem ritka jelenség a férj féltékenysége otthon élő, felnőtt fiával szemben. Úgy látszik, férfiöntudata nem tűri a vélt vetélytársat.

Természetesen jóval több ügy fut össze a válóperes bírónő kezében, a Budakörnyéki bíróságon.
Szerinte kétféle időskori válás a gyakori:

Az első csupán pontot tesz egy régen kiürült, tartalmát veszített kapcsolat után. A két ember talán már több évtizede elhidegült egymástól, de együtt maradtak, hogy gyerekeiket ne fosszák meg a nyugodt, biztos otthontól.

Már régen csak látszatházasságban élnek, a hajdani vonzalomnak már csupán puszta keretei léteznek. Nem egyszer már hosszú esztendők óta mással élnek.

És miután felnőttek a gyerekek, megházasodtak, sőt talán már unokák is születtek, békésen szétválnak. Hatvan-hatvanöt éves korukban. És az addigi mellékutcát törvényesítik.

Ezért ezek között is akadnak rendhagyó esetek.

Bocsánat, szívem, vár a barátnőm…

A még mindig mutatós, 59 éves feleség így adja elő a történetet a békéltető tárgyaláson:
— Esküszöm, soha nem vettem észre semmit! Házasságunk egyszerűen ideális volt. Együtt, a legnagyobb szeretetben, megértésben neveltük fel fiunkat. Most, hogy újra kettesben maradtunk, elhatároztuk, második nászúttal ünnepeljük meg. Befizettünk egy amerikai társasutazásra — elég sokáig gyűjtöttünk rá. Csodálatos volt! Kapcsolatunk új fényt kapott.

Két hét után visszaérkeztünk Budapestre. A Ferihegyi repülőtéren férjem, kezében a bőröndökkel hozzám fordult:
„Szívem, én nem megyek haza. Vár a barátnőm. Ezentúl vele élek. Beadom a válópert.”
— Így is történt. Én még ma sem tértem magamhoz. Ez nem lehet más, mint rossz álom. Ebből fel kell ébrednünk.

Az ugyancsak még mindig jóképű, vezető állású férfi:
— Nem tehetek róla. Beleestem egy kis munkatársnőmbe, 23 éves. Természetes, hogy feleségemet, akit mindig szerettem, becsültem, a végsőkig kímélni akartam. De hát örökké nem megy. Feleségül akarom venni a kis barátnőmet. Elhatározásom megmásíthatatlan!

A férfi azonnal mellékelni akarta a válókeresethez az okmánybélyeget, amelyet csak a második tárgyaláson ragasztanak fel.
De a második tárgyalásra már el sem jött. Az asszonynak lett igaza, aki a békéltető tárgyaláson kijelentette:
— Én megértem a férjemet, még gondolatban sem teszek neki szemrehányást. De biztos vagyok abban, hogy ez a kapcsolat nem lehet tartós.

— Külön szám — mondja a bírónő — az idős korban kötött házasság… Illetve az azt nem ritkán követő bontás.

Csúnyaszájú volt…

A férfi 78, a nő 72 esztendős volt, amikor összeházasodtak. A nő özvegy volt, a férfi többszörösen elvált. (A válóperes tárgyaláson bizonytalankodott, hányadik házassága volt a mostani. Talán a negyedik… nem, inkább az ötödik!)

Az asszony hozzátartozóival lakott együtt. A házasságkötés után férje házába költözött, megtakarított pénzét az épület komfortosítására fordította. A családi házhoz szép gyümölcsös is tartozott. Tavasztól őszig főleg ott tartózkodtak.

A tanúként meghallgatott szomszédok egytől egyig azt vallották, hogy ha létezik egyáltalában tökéletes házasság, úgy ez volt az.

Talán fél esztendő után kívánt a férfi válni. Maga sem tudta pontosan okát adni, miért. Olyan csúnya szája volt, kérem — vallotta —, mindig olyan ordenárén beszélt.
Ez volt az egyetlen, a legfontosabb érv. Az asszonynak fogalma sem volt, hová költözhet. Vissza a családhoz, ugye nem.

Két asszonyt szeretek

Mindkét embernek ez volt a második házassága. Az előző házasságokból egy-egy gyerek született. Az idős férfi időnként egy-két hétre eltűnt. Ilyenkor első feleségénél élt, közös gyerekük már régen megházasodott, több lánya-fia született. A férfi rajongott unokáiért.
— Szeretem az első feleségemet, hiszen annyi szál köt össze minket. De nagyon szeretem a másodikat is, nem tudnék élni nélküle!

A második feleség nagyon nehezen tűrte az érzelmek megosztottságát. A végén már be sem engedte férjét a közös lakásba, amikor az visszatért az első nejétől. De azért rendszeresen találkozott vele. A hétvégéket együtt töltötték a férfi nagyon idős anyjának lakásán. Ilyenkor a feleség a férfi kedvenc ételeit főzte, rendbe szedte holmiját. Ezzel együtt azonban válni akart.

És a bíróságon:
— Megígéred, hogy nem mégy többé az első feleségedhez? — kérdezte az asszony.
— Csak ezt ne kívánd tőlem!
— Akkor válunk.

A bíróság mégsem bontotta föl a házasságot. Úgy találta, nagyon is élő, nagyon is eleven vonzalom fűzi még őket egymáshoz.

Távoznak a teremből: elöl dacosan fölszegett fővel az asszony, mögötte elmaradva a férfi.

A bírónő és tanácsa az ablakból figyelte őket. Kiléptek a kapun. Az asszony áthaladt az úttesten. A férfi melléje lépett, elkapta a kezét és megcsókolta. Az asszony elrántotta a karját, átsietett a túlsó oldalra. De megvárta a férjét és belékarolt.

Miért nem voltál kedves Marihoz?

C. Béla és J. Lászlóné kéthónapi ismeretség után házasodott össze. De a nyolc hét alatt is ritkán találkoztak. A férfi Pest környékén lakott, a nő Nyíregyházán.
Az idős asszony eladta saját házát, férjéhez költözött és a kertért, épületért kapott pénzt új, közös építkezésbe fektette.

De igen rövid együttélés után civódások, veszekedések zavarták meg a még ki sem alakult harmóniát. Már az esküvőn szemrehányást tett a férj az asszonynak: Miért nem voltál kedvesebb a lányomhoz, a Marihoz? Bezzeg a saját fiaidat nem győzted nyalni-falni!

A konfliktusok folytatódtak. Mari is marta őket széjjelfele. Örökségét látta veszélyeztetve.
A bontóper most folyik. Párhuzamosan egy hasonlóval, ahol az asszony szintén fölégetett mindent maga mögött, és most itt áll pénz, lakás nélkül.

— Szinte érthetetlen ezeknek az éltes embereknek a magatartása — tűnődik a bírónő. — Türelmetlenül belevetik magukat egy házasságba, pénzzé tesznek mindent, gyakran közös építkezésbe kezdenek és még mielőtt az új ház felépülne, bezápul a házasság. És akkor bíró legyen a talpán, aki megítélje, mennyi pénzt fektettek az új, közös vállalkozásba és abból mennyi az egyiké, mennyi a másiké?

A házasság felbomlásának oka többnyire a felnőtt gyerekek örökségféltése, meg az állandó számonkérés: folyton tömöd a gyerekeidet, többet adsz nekik, mint én az enyéimnek!

A szegény megboldogult

Az idős korban kötött házasság konfliktusai között szerepel a „szegény megboldogult” is. A férfiak általában ragaszkodnak megkövült szokásaikhoz, ugyanúgy szeretnék folytatni az életüket, mint ahogyan a régi asszonnyal megszokták.

— Az én szegény megboldogultam pontban tizenkettőkor tálalta az ebédet — sóhajtozott egy öreg férfi a válóperes tárgyaláson —, ez az új meg néha csak kettőre lett kész a főzéssel.

Egy másik idős ember a nyugdíja mellett dolgozott. De elvárta — mert ezt szokta meg —, hogy mialatt távol van, az asszony otthon üljön.
— De minek ültem volna egyedül a négy fal között — méltatlankodott az asszony a tárgyaláson — inkább sétáltam, körülnéztem az áruházban…

Persze, a női szövegekben is szerepel a „szegény megboldogult”. Ahogy múlik az idő, úgy emelkedik mind magasabb mítikus régiókba. Ő a „bezzeg”, az új férj hogyan is vehetné fel vele a versenyt jóságban, gyöngédségben és minden egyébben? Feledésbe merül, ha szívesen nézett a pohár fenekére, hogy nem vetette meg a kis nőügyeket, megkövetelte, hogy kiszolgálják… 

— Túl sok a buktatója az időskori házasságnak — summázza a tényeket a bírónő. Csak ne lennének egyes éltes emberek olyan türelmetlenek, igyekeznének kicsit jobban megismerni egymást és ne égetnének fel mindent maguk mögött, hogy aztán földönfutóként gyerekeiknél húzódjanak meg. Feltéve, ha van gyerek és hajlandók befogadni.

A címben felvetett kérdésre kénytelen vagyok „nem”-mel válaszolni.

Nem, az idős kor nem véd meg a könnyelműségtől.

Hadd idézzem végül Sigmund Freudot.
„Két nagy közhelyhazugsága van az emberi életnek: a boldog ifjúság és a békés öregkor.”
Fentiek az utóbbi közhelyhazugsághoz szolgáltattak némi adalékot.

Kertész Magda

valas-50-felett

valas-50-felett

Nők Lapja 1984/10. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Anna Kashfi pofon vágja Marlon Brandót a válóperük egyik részletének tárgyalása után – Fotó: Bettmann/Getty Images