szervatultetes szemelyiseg

A szervátültetéssel a személyiséget is tovább lehet adni? Hátborzongató történetek

A szervátültetés olyan ritka beavatkozás, hogy hacsak nem vagyunk érintettek, maximum a filmekből tájékozódunk róla. Pedig ha arra gondolunk, hogy a vérátömlesztés is egyfajta szervátültetés, amit rutinszerűen végeznek például műtétek esetében, máris közelebb érezzük magunkhoz a témát.

A vér vagy a szervek átültetése, adományozása legalább olyan izgalmas terület, mint a kóma. Utóbbi esetben az ébredés után az agy tesz furcsa dolgokat (például a beteg egy addig számára ismeretlen nyelven szólal meg), a szervátültetésnél pedig arról keringenek legendák, hogy az adományozó személyisége, egyedi ízlése is átkerül a befogadó szervezetébe.

Dr. Mitchell B. Liester mesélte el Claire Sylvia történetét egy pszichológiai szaklapban. Sylvia táncosnőként dolgozott, erős, egészséges szervezettel. 45 éves korában mégis egy ritka, gyógyíthatatlan betegséggel, primer pulmonális hipertóniával (PPH) diagnosztizálták. A tünetek közé tartozott a magas vérnyomás a tüdőben, a szív jobb oldalának megnagyobbodása, légzési nehézségek és rendkívüli fáradtság. Bár a gyógyszeres kezelés hellyel-közzel enyhíti a tüneteket, a súlyos PPH egyetlen hatékony kezelése a szív-tüdő transzplantáció.

Claire számára pedig, ahogy a tünetei súlyosbodtak, a szervátültetés az egyetlen reményt jelentette a túlélésre.

Három évvel a transzplantációs listára való felkerülés után Claire megkapta a várva várt telefonhívást: találtak neki egy donort. Egy 18 éves férfi motorbalesetet szenvedett, agyhalottá nyilvánították, a családja pedig beleegyezett a szervei felajánlásába. Claire volt az első ember, akin a Yale-New Haven Kórházban szív-tüdő transzplantációt végeztek. Története mégsem csak emiatt vált világhírűvé: a beteg furcsa változásokat vett észre magán az operáció után.

szervatultetes-szemelyiseg

A szervátültetéssel a személyiség is megváltozhat (Fotó: Getty Images)

Megváltozott az ízlése

A műtét utáni harmadik napon egy interjú során megkérdezték tőle: Claire, most, hogy átélted ezt a csodát, mit szeretnél mindennél jobban csinálni? A válasza még őt magát is meglepte: egy sörre vágyott a leginkább, és ezt ki is mondta. Az a Claire válaszolta ezt zsigerből, aki a szervátültetés előtt egyenesen utálta a sört.

Az ízlése is megváltozott: olyan ételeket kívánt, amilyeneket korábban nem szeretett, különösen zöldpaprikára fájt a foga. Amint megengedték neki, hogy vezessen, egyenesen a KFC felé vette az irányt, hogy csirkefalatkákat egyen – ő, aki előtte nem evett soha gyorséttermekben. Az egész hihetetlennek tűnt, hiszen Claire a szervátültetés előtt soha nem evett gyorséttermi ételeket.

A páciens más változásokat is észrevett a személyiségében. Már nem érezte magát magányosnak, és sokkal függetlenebb, magabiztosabb, sőt agresszívebb lett.

Egy éjszaka egy Tim nevű férfiről álmodott, és ebben az álomban tudta, hogy Tim örökké vele lesz.

Több mint két évvel a transzplantációja után Claire elolvasta egy 18 éves férfi gyászjelentését, aki egy motorbalesetben halt meg, éppen mielőtt ő megkapta volna az új szívét és tüdejét. A férfi neve Tim volt. Claire felhívta Tim családját, és megbeszélt velük egy találkozót. Claire megkérdezte, hogy Tim kedvelte-e a zöldpaprikát. A nővére azt válaszolta, hogy Tim a zöldpaprikánál csak a gyorséttermi csirkefalatkákat szerette jobban.

A transzplantációval új személyiséget is kapunk?

Claire Sylvia története elképesztő lenne, ha ez lenne az egyetlen olyan sztori, amiben a transzplantáció után a donoréval megegyező szokások alakulnak ki a befogadónál. Csakhogy már közel fél évszázada rögzítik az orvosok a hasonló történeteket szívátültetésen átesett betegekről. Három évvel azután, hogy Sylvia esetét nyilvánosságra hozták, Paul Pearsall neuropszichológus publikált egy tanulmányt, amelyben 10 hasonló változást írt le tudományos módszerekkel. A változások ételekkel, zenével, művészettel, szexszel,  kikapcsolódással és karrierrel kapcsolatban léptek fel a leggyakrabban.

Emellett néhány beteg azonosította a donorja nevét, és felidézett bizonyos eseményeket donorja életéből – olyanokat, amelyekről egyszerűen nem tudhattak.

Pearsall egyik esete egy 5 éves fiú volt, aki egy 3 éves fiú szívét kapta. A befogadó gyerek arról mesélt, hogy elképzelte a donorját, akit magában Timmynek hívott. Azt is elmesélte róla, hogy fiatalabb nála, hogy megsérült, amikor elesett, illetve hogy nagyon szereti a Power Rangert. Mindezt úgy, hogy nemcsak a kis beteg, de a szülei sem ismerték a donor nevét, életkorát és szokásait. Később megtudták, hogy a donort Thomasnak hívták, de a közvetlen családja Timnek hívta. Az elhunyt kisfiú anyja elmesélte, hogy a 3 éves Tim leesett egy ablakpárkányról, miközben egy Power Ranger játékért nyúlt.

Hol tároljuk az emlékeinket?

Egy tanulmány szerint a szervátültetett betegek 89%-a tapasztal személyiségváltozást a különböző szervek átültetését követően. Ez csak úgy lehetséges, ha az emlékeinket sejtszinten, az agyon kívül is tároljuk. Ez az elképzelés egyébként nem is annyira rugaszkodik el a valóságtól. Egy korábbi tanulmány szerint az emlékek tárolhatók az agyon kívüli sejtek DNS-ében, RNS-ében, fehérjéiben és epigenetikai változásaiban is. Azt még nem tudjuk, hogy milyen típusú emlékeket őrzünk így, pontosan milyen szervekben, és ezeket az információkat hogy képesek olvasni a befogadók. Az azonban biztos, hogy nagyon izgalmas kutatási területről van szó.

Kiemelt kép: Getty Images