A szokásos közös szerdai ebédhez készülődnek az irodában. A középső tárgyaló asztalán már ott vannak a poharak, kancsók, evőeszközök, a szomszédos étkezdéből érkeznek a cézár saláták, a thai csirke, a palacsinták, és van, aki „hazaival” száll be. Aki nem akar részt venni az ebéden, dolgozik tovább, vagy skype-ol, telefonál, egyeztet az üvegfalú tárgyalók egyikében.

Ilyen egy közösségi iroda, pontosabban a KAPTÁR. Értelmes szabályok mentén kialakított, nyugalmas, családias, közös munkahely. Világos színek, növények, kanapék, fotelek. Könyvespolc. A konyharészben van evőeszköz, pohár, bögre, hűtő, mikró, kávé és tea. Még brownie is kapható! A mosdó tiszta, a wifi kiváló, és nem kell síri csendben maradni. A fő szabály: mindent szabad, amivel nem zavarsz másokat. Úgy tűnik, működik. Mindez a belváros közepén.

– A saját szükségleteinkből indultunk ki – mondja az egyik alapító, Levendel Áron. – Abból, hogy egy szabadúszóként dolgozó, kreatív embernek vagy pár fős csapatnak milyen körülmények ideálisak a munkához. Elgondolkodtunk azon, hogy milyen helyek tudnak törzshellyé válni, és arra jutottunk, hogy a kicsit semmilyenek. Nem kell túl karakteresnek lennie, csak kényelmesnek és otthonosnak. Ahol inkább az emberekhez lehet kötődni. Mi a jó egy közösségi irodában? – adódik a kérdés. Végtére is szabadúszóként bárhol lehet dolgozni, otthon vagy kávézóban is néha. Réka, aki innen irányítja utazási irodáját, sokáig dolgozott otthonról, de egyre nehezebben bírta az egyedüllétet. Itt emberek közt van, magyarázza, válthat pár szót, nem érzi elszigeteltnek magát. Még koncentrálni is jobban tud, mert otthon könnyen elvonja valami a figyelmét.

…

A cikk folytatását a Nők lapja 7. számában találod.

Szöveg: Hulej Emese

Fotó: Nagy Attila