Mivel egy molekuláris vizsgálat során kiderült, milyen génhiba okozta Bernáth Gusztávné Tari Katalin betegségét, lehetőséget kapott a budapesti Oncompass Medicine központ támogatásával arra, hogy bekerüljön egy spanyolországi klinikai programba. Egyedül, nyelvtudás nélkül utazott az első, hónapokig tartó kezelésre, és nemcsak a betegségével, a rosszullétekkel kellett megküzdenie, de a magánnyal, a pénztelenséggel és az otthon maradottak miatt érzett aggodalmával is. Senkit sem ismert, amikor egy fuvarozó letette a malagai betegház közelében.
Kezdeti nehézségek
Pepa, a recepciós meglepődött, amikor a sziesztából visszatérve egy beteg magyar hölgyet talált az épület előtt a bőröndjén ülve, aki élénken hadonászva visszautasította, hogy segítsen neki taxit hívni a csomagok átszállításához a nem túl közeli betegházba. „Mondtam, vagyis mutattam, hogy ne segítsen, mert nincs euróm – meséli Kata. – Nem igazán értett meg, pedig le is rajzoltam a bőrönd dolgot, hogy most csak egyet viszek el, a többit otthagyom, és majd visszamegyek érte. Végül is jött egy hölgy, és ő vezetett el a szállásra, ami hál’ istennek légkondis volt.”
„Katalin egy nagyon kedves, szép kis apartmant kapott – folytatja Déri Júlia, az Oncompass genetikai tanácsadója. – Csodálkoztam is, milyen jól felszerelt, komplett szállás, a főépület egyik közös helyiségében még tornázni is lehetett. Sok fiatal daganatos nő is volt abban a betegházban. Nem szoktam minden beteggel elutazni, de Katalin ügyeit muszáj volt intéznem Malagában. Elkísértem a Carlos Haya Kórházba és a radiológiai központba, amely a tengerparton volt, hogy lássa, hogyan lehet odajutni. Megismerkedtünk dr. Cobóval, a tolmácsolásommal megbeszéltük, hogyan zajlik majd a kezelés. Amint beléptünk az orvos szobájába, éreztem, hogy minden rendben lesz, Katalin jó kezekbe kerül. Délies melegséggel, kedvességgel fogadott minket dr. Cobo és koordinátora, Sabrina, mintha rég várt vendégek lennénk. Lefordítottam, mit tartalmaz az a beleegyező nyilatkozat, amelyet Katalinnak alá kellett írnia. Megfogalmazták, hogy mi ez a készítmény, mivel jár a kezelés, milyen előnyei és hátrányai vannak, hogyan lehet belőle kiesni vagy kiszállni. A lényege az volt, hogy minden egyes vizsgálatnál mondhatja a beteg, hogy nem akarja folytatni, illetve akkor is véget ér, ha valamelyik vizsgálat olyan progressziót mutat, illetve olyan intolerancia alakul ki a gyógyszerrel szemben, amely lehetetlenné teszi a folytatást.”
Gyógyulástörténete krónikása
Katának föltűnt, hogy a nővérek viszont szemmel látható megrökönyödéssel fogadták, ők ugyanis egy Gusztáv nevű férfit vártak. „Á, Husztaf” – nyújtottak neki kezet elkerekedett szemekkel. De Katának is össze kellett szednie magát, hogy udvariasan lenyelje, amit gondol, mikor dr. Cobo barátságosan azzal búcsúzott: „Úgy fog majd idejárni, mintha hazajönne.” Megvolt az első vérvétel, EKG, Kata megkapta a beutalót CT-re és csontsűrűségmérésre. Aztán bevásárolt, vett mosószert, hogy eltüntesse szobájából az átható dohszagot. Második malagai éjszakáján már volt társa is: egy szúnyog, aki egész éjjel nem hagyta aludni, és ezzel kiérdemelte, hogy bekerüljön a naplóba. Ugyanis Déri Júlia javaslatára Kata naplót kezdett vezetni: amikor nagyon sok az idő, meg amikor nagyon kevés, akkor különösen hasznos beosztani, nem beszélve arról, hogy minden érzés, élmény és nehézség utólag könnyen felidézhető. Katalin szót fogadott, és a kívülálló számára is élvezetes stílusban lett gyógyulástörténete krónikása.
…
A történet folytatását keressétek a Nők Lapja Psziché 2018/2. lapszámában.
Szöveg: Mihalicz Csilla
Fotó: Családi archív
