Ha meghalljuk Iris Apfel nevét, nem biztos, hogy tudjuk, kiről van szó, de képről már a magyaroknak is biztosan ismerős a cseppet sem átlagos külsejű asszony, aki március 1-jén hunyt el Palm Springs-i otthonában százkét és fél évesen. A világ 2005-ben fedezte fel az akkor már bőven nyolcvan felett járó belsőépítészt, aki kilenc elnök – Truman, Eisenhower, Kennedy, Johnson, Nixon, Ford, Carter, Reagan és Clinton – otthonát rendezte be a Fehér Házban, és New York-i körökben mindig is ismert volt maximalista stílusáról. A jellegzetes ékszergyűjteményéből rendezett Ritka madár: Iris Apfel, a különc című kiállítás egy csapásra divatikonná emelte világszerte, milliók kezdték követni és utánozni, arcmásával pedig számtalan holmit díszítettek leleményes márkák – azonban a divatérzékén kívül az élethez való hozzáállása miatt is érdemes tanulnunk tőle.
Nyolcvannégy évesen vált igazán ismertté Iris Apfel, aki magát a világ legidősebb tinédzserének nevezte – egy olyan életkorban, amikor sokak szerint már illene eltűnni a nyilvánosság szeme elől, és békésen várni a véget. Nos, ő nemhogy elbújt volna, hanem akkor kezdett csak igazán lubickolni a rivaldafényben és a lehetőségekben. Nem sokkal azután, hogy betöltötte a századik életévét, a Today című amerikai tévéműsorban a következőket mondta: „Szerintem visszavonulni, akárhány évesek vagyunk, rosszabb, mint a halál. Csak az, hogy eljön egy szám az életünkben, még nem jelenti azt, hogy kötelező megállni.” Olyan divat-, szépség- és lakberendezési cégekkel dolgozott, mint a Macy’s, a MAC Cosmetics, a Kate Spade, a H&M és a Lowe’s, 2014-ben szerepelt egy önéletrajzi dokumentumfilmben, és kilencvenhét évesen a világ legidősebb modelljeként leszerződtette az elképesztő portfólióval rendelkező IMG Models. Még Barbie babát is mintáztak róla!
Az öregedést fel lehet úgy is fogni, mint az elmúlásra való szomorú emlékeztetőt, vagy úgy, ahogy Iris: mint egy olyan időszakot, amikor végre megengedhetjük magunknak, hogy kibontakozzon a kreativitásunk. De ehhez az kell, hogy megszűnjön az a társadalmi elvárás, vagy pontosabban előítélet, hogy egy bizonyos kor felett mire (nem) vagyunk képesek, vagy hogyan kellene viselkednünk. Na meg persze az is kellene, hogy az idősebb nemzedék a sarkára álljon, és ne fogadja el, hogy elvárnak tőle bizonyos viselkedést és megjelenést, amit Iris egyszer „dög-unalmas egyformaságnak” nevezett. Azaz a nyugdíjazás után nem muszáj feketébe öltözve, ölbe tett kézzel várnunk a kaszásra, hiszen jó esetben életünk harmada még hátravan – miért ne tölthetnénk meg azt színekkel és élettel?
Az Irishez hasonló szép kort megéltek ugyanis nincsenek kevesen, sőt, számuk egyre csak nő: míg a hetvenes években nagyjából húszezren voltak, ma már több mint félmillió százéves vagy annál idősebb ember él világszerte. Az ENSZ becslései szerint 2050-ben pedig 3,7 millióan érik majd meg a századik életévüket a Földön. Itthon is hasonló a helyzet: a KSH adatai szerint míg 1980-ban mindössze 13 500-an voltak kilencvenévesek vagy annál idősebbek, 2020-ban ez a szám már meghaladta a 65 000-et, és nagyjából hatszázan vannak, akik megérték a százéves kort is. A társadalom tehát egyre idősödik, a várható élettartam is nő, így logikusnak tűnik magunkévá tenni Apfel gondolatát arról, hogy az életkor nem börtön, amibe önként be kellene zárkóznunk. „Ismerek olyan harmincasokat, akik öregek, és kilencvenéveseket, akik fiatalok. Minden a hozzáállásunkon múlik. Hogy milyen a kisugárzásunk, az attól függ, hogyan gondolkodunk” – mondta a People magazinnak.
A szépség unalmas
Szépnek és csinosnak lenni jó dolog, pláne egy olyan világban, mint a mostani, amely ennyire élteti a külsőt. De a szépség mulandó, ennek tudatával nehéz megbirkózni, főleg annak, aki egész életében csak a külsőségekkel törődött, és azt választotta személyisége alapjául is. Iris szerint éppen ezért sokkal jobban tesszük, ha a belsőnkkel és a stílusunkkal foglalkozunk: elsősorban ne szépek, hanem érdekesek akarjunk lenni. „Ha nem lehetünk csinosak, meg kell tanulnunk, hogyan tehetjük magunkat vonzóvá. Azt tapasztaltam, hogy az összes csinos lány, akivel együtt jártam középiskolába, középkorúként trampli lett. Mivel addig elboldogultak a szép arcukkal, nem fejlődtek semmit. Soha nem tanulták meg, hogyan legyenek érdekesek” – mondta még nyolcvannyolc évesen a The Guardian lapnak.
Iris Apfel szerint a női divatot gyakran a nők bizonytalansága irányítja, de ő sosem érezte magát korlátozva a testalkata miatt – egyedül a felkarja az, amit egy idő után sosem fedett fel. Iris című dokumentumfilmjében tíz éve azt mondta: „Nem vagyok szép, nem voltam, és soha nem is leszek az, de ez nem számít. Mindig is megvoltam nélküle. Van valamim, ami sokkal jobb ennél: stílusom. Az öregedéssel a szépség egyébként is egyre inkább háttérbe szorul.”
