Hajdu Tibort a márciusi ifjak között láthatjuk a mozivásznon a Most vagy soha című filmben, ennek apropóján március 15-ről, a 21. század színházáról, az autópályán töltött időről és a nőkről beszélgettünk vele. Többek között.

Épp vezetsz, amikor beszélgetünk, rengeteg időt töltesz autóban. Hogyan szórakoztatod magad közben?
Szeretek podcasteket hallgatni, minden érdekel, ami tudományos vagy társadalmi kérdésekről beszél, érdekelnek a generációk közti különbségek is, egyszóval minden, ami segít abban, hogy képben legyek, mi történik a világban. Ha tehetném, olvasnék is, de az egyelőre lehetetlen. Rettenetes mennyiségű zenét hallgatok, különböző stílusokat, a jazztől kezdve az operán át az R&B-ig. Mostanában Muszorgszkijtól kerül elő sokat az Egy kiállítás képei. De persze musicaleket is sokszor hallgatok. Ezen kívül rengeteget telefonálok barátaimmal és szeretteimmel.

Bár mire ez az interjú megjelenik, már messze lesz a nőnap, de ma, amikor beszélünk, épp az van. Mit jelent ez neked?
A nők a rajongásom tárgyát képezik (nevet). De eszembe jut az anya, mint szerep, ami a világ egyik legszebb szerepe. Szeressük a nőket, becsüljük a nőket. Karinthy azt írta: „Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.”

Szereted azt a fajta színészi létet, amiben most vagy?
Úgy gondolom, a színészszakma sokkal változatosabb lett, hiszen nekünk is változnunk kell, hogy lekövethessük a világ változásait. A legtöbbször ez nagyon megterhelő, hiszen ez a szakma teljes embert kíván. Nincs lehetőség mással foglalkozni. Ha ezt választod, akkor tudnod kell, hogy kitartás és alázat nélkül nem megy.

Sportolói múltam van, nekem lételemem nyomni a gázt és 110 százalékon égni.

Elfogadom azt is, ha valakinek ez nem megy, de nekem szükségem van rá.

A márciusi ifjak között szerepelsz a Most vagy soha című filmben, mit jelent számodra ez a film?Amikor kiderült, hogy benne leszek, megörültem és nagyon meg is ijedtem. Ezt a filmet sokan fogják látni, sokfajta vélemény fog ütközni a hazai sajtóban. A forgatókönyv megnyugtatott, és a rendező, Lóth Balázs személye is, vele már korábban is dolgoztam együtt. Bízom benne, hogy méltó lesz a film azokhoz, akikről szól.

A gyerekkorodból milyen emlékeid vannak a március 15-i ünnepekkel kapcsolatban?
Kényszerített dolgok vannak az emlékeimben, hogy ki kell állni, el kell mondani szövegeket, és valahogy mindig ugyanazt. Én untam ezeket. Pedig ez nem unalmas történet, mégis sokszor, amikor emléket állítunk neki, komor, borús hangvétellel tesszük. Szomorúan emlékezünk, pedig nagy dolog, hogy egy elnyomó rezsimnek egyszer csak azt mondta néhány fiatal, hogy nem! Nem fogjuk azt csinálni, amit mondtok! A film izgalmasan mutatja meg ezeket a hús-vér embereket, és pontosan festi fel az aktuálpolitikai helyzetképet.

Milyen karakternek látod Petőfit és a márciusi ifjakat mai szemmel?
Úgy gondolom, azt kell nézni, mit jelentett Petőfi abban a korban. Ha a jelenben kéne keresnem alternatívát, biztosan valami rock- vagy rapsztárt keresnék. Fiatal suhancokat, akik azt mondják, netovább. Petőfi a maga korának rocksztárja volt, és nem volt egy kellemes alak. A történelem szerint pökhendi, beképzelt ember volt, de olyan karizmával, ami ma egy hírességet vagy egy sztárfocistát vesz körül. Én Vidats Jánost alakítom, aki a Landerer nyomdánál volt logisztikai vezető. Én is csak most találkoztam vele, ez egy pici szerep, gyakorlatilag pár mondatom van, de attól még ez a karakter fontos és aktív részese volt a történéseknek.

Balról jobbra: Berettyán Nándor (Petőfi Sándor), Koltai-Nagy Balázs (Jókai Mór), Berettyán Sándor (Degré Alajos), Hajdu Tibor (Vidats János), Ertl Zsombor (Irinyi József), Imre Roland (Kléh István) a Most vagy soha című film egyik jelentében (Fotó: Fórum Hungary)

Forgatni vagy színpadon játszani szeretsz jobban?
Mindkettőt nagyon szeretem. A színházat azért, mert szeretem megélni az itt és most varázsát, a filmet meg azért, mert – ahogyan az öreg színészek mondják – a kópia nem felejt. Az az utókornak készül. A színház pillanatművészet.

A szinkronnal hogy állsz?
Van arról itthon egy vita, hogy kell-e a színészeknek szinkronizálniuk, de én kifejezetten szeretem, mert olyan beszédtechnika óraként tekintek rá, amiért még fizetnek is. Gyerekként néztem amerikai az filmeket, és később nagyon jó érzéssel töltött el, amikor én lettem a következő Batman hangja. Monoton melónak tűnik, de én szeretem csinálni. Ha jó filmet és jó színészt kell szinkronizálni, akkor pláne.

Van szerepálmod?
Egy ideje már tolódik előttem egy nagy feladat, egy önállóan létrehozott szóló előadás, egy III. Richárd, monodráma. Sajnos idén ezt el kellett halasztani, de egyszer sor kerül rá, és azt nagyon várom.

Hogy vagy a monodrámával? Milyen színészi feladatnak látod?
Olyan kérdések jutnak róla eszembe, hogy tudok-e érdekes lenni másfél órán keresztül egyedül? Meg tudom-e ragadni a figyelmet? Tudok-e olyan széles színészi skálát felmutatni, ami izgalommal tölt el különböző generációkat? Meg tudok-e formálni több karaktert egyedül? Most azt érzem, még van bennem kedv és vágy erre, de lehet, hogy később már nem lesz. A 30 éves kort ideálisnak látom erre.

Szerinted mennyire lehet ma tágan értelmezni a színház fogalmát?
Ezt mindig az adott helyzetben kell nézni. Nem mindegy, hogy az ember kinek csinál színházat. Onnantól kezdve, hogy két ember felmegy a színpadra, az egyik ránéz a másikra, az pedig nem érti a helyzetet, már színházról beszélünk.

De azt gondolom, a prózai színháznak minél előbb fel kell tennie magának a kérdést, hogyan tud szembe szállni az online tartalomgyártókkal.

A 21. századi színháznak nagy feladata, hogy harcot vívjon a Netflixszel, a tévével, a Youtube-bal, a TikTokkal. Lépést kell tartani, és ez sok változtatást kíván. Egyre több technikai dolgot kell használni, tágabbra kell nyitni a képzelőerőt egy társasági szalondrámánál. Én is láttam már sok helyen, és nagy vágyam, hogy kamera segítségével valósuljanak meg darabok, így a fókusz és a síkok másképp használhatók. A világ pörög, nem tudunk ellene menni.

A közeljövőben miben láthatunk téged?
A Győri Nemzeti Színházban szerepelek a Képtelen királyságban, a Puskás, a musicalben, a Buborékokban és A Pincérfrakk utcai cicákban, a moziban pedig a Most vagy sohában.

Mit jelent neked a győri élet?
Ez az első kőszínház, ahol állandó szerződésem van. Győr a Pestből való kiszakadást, a nyugodtságot jelenti. Egy 600 fős faluból érkeztem Budapestre Szabolcsból, néha fullasztó volt számomra, kezdtem kiégni. Győr sokkal családiasabb, tiszta, zöld város. Elképesztő bázisközönsége van a színháznak, szeretettel fogadtak a Puskás után. Kell most egy pár év „pihenés”, de egyszer vissza fogok térni Budapestre.

Kiemelt kép: Bíró Valentina