Városi lakosként úgy érzem, hogy ilyenkor tavasszal olyan, mintha még inkább rohanna az idő. Hétfőn elkezdjük a munkát az irodában, csütörtökön, pénteken lassulunk le annyira, hogy észrevegyük, mennyivel több a virág, milyen színpompás a park az utca végén, és a ház előtt az almafa teljes szépségében virul. Hiányzik a természet, a fák közelsége, a friss eső illata, a földutakon kirándulás… de hétközben ez kimarad, nekünk legalábbis.
Borbás Marcsi a vendégszerkesztője ennek a lapszámnak; a közös munka során nemcsak ő lépett be a mi világunkba, hanem mi is az övébe. Üdítő volt hallgatni a napirendjét, a kerti teendői sorát, valamint hogy a fizikai munkával töltött órákat hogy éli meg. Nekünk a neonfény, neki a napsütés, itt a padlószőnyeg, ott a friss vetés reggeli locsolása.
Marcsi gyerekkora óta olvasója a lapunknak, hiszen már a nagymamája is előfizetője volt. Észrevételei, hozzászólásai nem csupán a profi olvasóé, de a tanult szerkesztőé is. Kedvenc rovata az interjú, mert szerinte egyre kevesebb az elmélyülős, odafigyelő beszélgetés az életünkben. Ahogy mondja, „nekem nem kell, hogy a tévében ugráljon és szórakoztasson a kép, mert szeretem hallgatni egy értékes ember gondolatait”.
Amikor megkérdeztem, számára mi a legfontosabb, azt válaszolta, az, hogy ne felejtsük el a gyökereinket, hogy a tradícióink megmaradjanak. Mert lehet, hogy ebben a pillanatban nem tűnik szükségesnek, nem élünk vele, de úgy véli, jöhet még olyan világ, hogy szükségünk lesz rá, és akkor legyen mihez nyúlni. Ha a tradícióinkat megőrizzük, akkor nem olyan bizonytalan az életünk.
A húsvét a legalkalmasabb időszak, hogy ezeket a tradíciókat felelevenítsük. Van, akinek ez egy régi recept elkészítése, amit a nagymamája tanított neki,
és akad, akinek a hagyományos családi összejövetel.
Boldog húsvétot kívánunk!