A vonat negyedórát késett, de a zalaegerszegi­ csatlakozás megvárt minket, és péntek este fennakadások nélkül megérkeztünk Őriszentpéterre, hogy a családdal, két gyerekkel a hétvégén felfedezzük az Őrséget. A helyet, ahol ‒ a kiváló útikönyvünk szerint ‒ az időt még ma sem másodpercekben, hanem emberöltőkben mérik.
A térség neve onnan származik, hogy az itt élő határőrök fontos szerepet láttak el a nyugati kapuk védelmében. Az építkezés dombokon, erdei irtásokon folyt, a házcsoportokat szereknek hívták, és általában családokról, mesterségekről, földrajzi elhelyezkedésről nevezték el őket (Baksaszer, Keletiszer stb.). A központ Őriszentpéter, ami nevét az Árpád-kori Szent Péter-templomról kapta. A Templomszeren álló épületet, amely több tűzvészt és egy török dúlást túlélt már, mi is meglátogattuk szombaton.
Utána pedig elbuszoztunk Őrimagyarósdra, amelynek egyik látványossága az óriási ‒ öttonnás, két és fél méter magas ‒ fatojás, amelynek a felületére a magyarság múltjának neves eseményeit faragták Emese turulmadaras álmától a csodaszarvas üldözéséig. A település honlapján azt írják, a gyerekek inkább azt szerették volna, ha a mester a több száz éves tölgyfából Willyt, a bálnát formázza ki.

Állati történetek

A Malomgát tanösvényen haladtunk tovább a Vadása-tó felé, amelyet a rókák által kikapart, „vad ásta” lyukakról kereszteltek el. Láttunk egy térdig érő hangyabolyt, amelynek a természetvédelmi értéke ötvenezer forint. „Ha valamilyen kártevő-invázió söpör végig, akkor a hangyák által óvott területekről tud ismét helyreállni a természet növényvilága” ‒ mondták a videón, amelyet a boly melletti QR-kóddal nyitottunk meg.
A nap egyik legizgalmasabb élményét a szőcei tőzegmohás láprét szolgáltatta: a messziről sima rétnek tűnő, vizenyős terület tele van mély tócsákkal, ezért kiépítettek egy kilencszáz méter hosszú fapallósort, azon egyensúlyozva járhattuk be. Mellette működik a Lápok Háza. Azt zárva találtuk, viszont az ablakon keresztül olvashattunk arról a néphitről, mely szerint ha a sárkány kiemelkedik a mocsárból, hatalmas vihar kerekedik.

Füstös házak, menyegzők

Miután az őriszentpéteri panzióban alaposan megterveztem, másnap hogyan barangoljuk be Szalafő-Pityer­szert, szembesültem vele, hogy hétvégén a nemzeti park felé egyetlen busz sincs. Végül vasárnap reggel a panziótulajdonos hölgy férje gurult el oda velünk. Utána hiába győzködtem, hogy kifizetném legalább a benzint, nem fogadta el. „Vidéken ez így szokás” ‒ mondta, pedig nem is tudta, hogy a hétvégénkből cikk születik. Ezúton is köszönjük, Laci!
Szalafő a Zala folyó ‒ ahogy a helyiek hívták: Szala ‒ nevét viseli. Az útikönyvben kinéztünk egy tizennégy kilométeres túrát, amely az Őrségi Népi Műemlékegyüttestől, a skanzentől indult. Megcsodáltuk a régi „füstös házat”, amelyből kémény híján a füst az ajtó feletti nyíláson távozott. Mellette jelenleg elkerített építkezés zajlik, a kordonokon az őrségi menyegző hagyományait ismertetik jópofa, képregényszerű ábrákon. Ezekről tudtuk meg, hogy a leendő vőlegény küldöttjei­nek a lányos házat háromszor kellett meglátogatniuk, mire a szülők végre kibökték, hogy áldásukat adják-e a frigyre. Amikor pedig a násznép a lagziba tartott, különböző akadályok, például farakások lassították a menetet, és az útra farkashájat kentek, amitől a lovak meghátráltak. A lakomán mindenki degeszre tömte magát, egyedül a „szemérmes menyasszony koplalt”.