Juditban 2022 decemberében fogalmazódott meg először komolyan, hogy szeretne tengerparton élni, vagy legalábbis ott venni egy ingatlant, ahova bármikor elbújhat, feltöltődhet, ha a kedve tartja. Azt is pontosan tudta, hol szeretne lakást vásárolni, és már el is kezdte nézegetni a dél-spanyolországi városokat, üdülőhelyeket, hol tudná elképzelni a családja második otthonát. Az új ingatlan megvásárlásához nem állt rendelkezésére elég tőke, így a család egyetlen vagyonát, egy örökölt pesti garzont kellett előbb pénzzé tenni a befektetéshez.
A vállalkozó kedvű Judit lakáseladásról és -vásárlásról, a külföldi ingatlan kiadásáról, a kinti adózásról és az egész kalandról Tiplivan címmel indított blogot. Amióta a Tiplivan elindult, rengetegen keresik fel a bloggert, hogy tanácsot kérjenek. Kiderült, hogy
tengernyien álmodnak arról, amit Judit megvalósított, de közülük azok vannak többségben, akik nem merik megtenni az első lépést
– az interjúban arról faggattam Juditot, hogy neki mi adott lökést, min, kin múlnak a nagy horderejű döntések, és persze szóba került, hogyan lehet kétlakiként élni félig Budapesten, félig egy mediterrán kisvárosban.
Mi a tervetek a spanyolországi apartmannal, szeretnétek kiköltözni a közeljövőben?
Semmiképpen sem az, hogy most azonnal dobbantunk. Még sok minden ideköt bennünket Magyarországhoz, a nagyszülők és a munkánk is itthon tart bennünket. Nem tudunk most azonnal mindent itt hagyni, és egyelőre nem is akarunk, de a cél az, hogy szépen lassan megszokjuk az ottani létet, és nem kizárt, hogy egyszer majd valamikor, minden időnket ott töltsük. Megnyugtató, hogy van egy bázisunk kint, és a két fiamnak – akik 20 és 17 évesek – is egy lehetőség, hogy kipróbálják a külföldi életet, beleszagoljanak a spanyol mañanába.
Hogyan választottad ki a várost, Torrevieját, ami a második otthonotok lett?
Alicantéban keresgéltem, de azok az ingatlanok, amik nekünk tetszettek, túl drágák voltak a pénztárcánkhoz, ráadásul a város népszerűsége miatt egyre kevesebb ott az eladó ingatlan. Addig keresgéltem, amíg rá nem bukkantam Torreviejára, ami egy üdülőváros Alicante tartományban, háromnegyed órára a repülőtérrel rendelkező Alicante várostól. Szerencsére még nem felkapott, pedig csodás, hosszú partszakasza van, élhető és minden infrastruktúra megtalálható ott is, ami a sokkal felkapottabb Alicantéban is van.
Torreviejában van kórház, iskolák, letelepedésre is tökéletesen alkalmas.
Két segítőd van a projekt megvalósításában: egy kint élő, magyar ingatlanközvetítő, Kriszta, és a blogodban K.-nak nevezett kinti jobbkezed. Hogyan ismerted meg őket?
Nagyon sokáig kerestem egy megbízható ingatlanost, aki mutat nekem lakásokat, és segít az ügyintézésben is. Rengeteg kutakodás és Facebook-csoportok végigböngészése után Krisztára esett a választásom, akit sokan ajánlottak. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy időt és energiát nem kímélve rendesen nézzen utána mindennek, ha külföldre szeretne költözni vagy ingatlant venni.
Szinte sorban állnak a gyanús tanácsadók, megbízhatatlan ingatlanosok, akik nyerészkedni akarnak, nincs hiány csalókból.
Krisztán kívül még K. segít nekem, aki egy kint élő, magyar ingatlankezelő, és minden téren képvisel bennünket Spanyolországban, intézi a lakással kapcsolatos ügyeket – természetesen díjazásért cserébe. A blogomon adok tippeket, milyen oldalakon érdemes lakásokat keresni, és milyen papírokat, azonosítókat kell megszerezni az ingatlanvásárláshoz, biztosításkötéshez.
Nélkülük nem is tudtad volna megvalósítani az álmodat?
De, biztosan, csak sokkal nehezebb és hosszadalmasabb lett volna. Amiben például most K. segít, azt teljes munkaidőben tudnám csak csinálni, mert folyamatosan levelezni kell az érkező vendégekkel a foglalásokról, koordinálni kell a takarítókat, intézni kell a lakással kapcsolatos ügyeket, hiszen egy társasházi ingatlanról van szó. Plusz nekem megnyugvást ad, hogy van valaki a közelben, aki rá tud nézni a lakásra.
Rossz a közbiztonság vagy mitől félsz?
Nem, egyáltalán nem rossz a közbiztonság, de a lakásfoglalókat védik a spanyol törvények, így ha egy illetéktelen betör hozzám, és ott lakik hetekig, hónapokig, akkor nem tehetem csak úgy ki az utcára, hiába követett el bűncselekményt. Éppen ezért mi is profi biztonsági rendszerrel szereltük fel a lakást, ami egyenesen a rendőrséghez van bekötve, ott jelez a riasztás, ha betörnek. Egyébként az is az oka, hogy nem online szállásközvetítőkkel szerződtünk le, hogy féltjük a lakást. Akár meg is szűrhetjük a vendégeket, és ha valaki nem tűnik megbízhatónak a levelezés során, akkor elutasíthatjuk, és ezzel megelőzhetjük, hogy fél-egy év alatt lelakják az apartmant. Most magyarul lehet foglalni a weboldalon, ahol a blogot is írom, és a jövőben szeretnék csinálni a szállásfoglalásnak egy angol felületet is.
Milyenek az eddigi tapasztalataid a spanyolországi ügyintézésről?
A legnagyobb különbség a magyarhoz képest, hogy minden stresszmentes, ha nem is gyorsabb, legalább nem gyomorgörccsel álljuk végig a sort vagy kommunikálunk a hivatalnokkal. Segítőkészek, nem akadályoznak, hanem a megoldást keresik.
Úgy emlegeted a blogodon a NIE-számot, mint valami mindenre megoldást jelentő varázsigét, mi ez?
Ez egy olyan hivatalos azonosítószám, ami valójában mindenhez kell, ha valamit szeretnénk kint venni, vállalkozást indítani vagy csak életvitelszerűen ott élni. A NIE-azonosító (Número de Identidad de Extranjeros) nélkül nem kerülhetünk be társadalombiztosítási ellátásba, nem nyithatunk bankszámlát, nem lehet telefonszámunk, de a közművek átírásához, lakás- vagy autóvásárláshoz, cégalapításhoz, munkavállaláshoz is szükséges. Rengeteg kérdés érkezett a NIE-azonosítóval kapcsolatban, úgyhogy ennek is külön blogbejegyzést szenteltem, hogy segítsek azoknak, akik még az „út” elején vannak.
Írtad a blogodon, hogy általában sok elengedett álom kell ahhoz, hogy valaki végül egyet megvalósítson. Neked hány ilyen nem nem valósított álmod volt, mire a spanyol nyaraló meglett?
Nekem ez volt az első és léptem is. Ha elhatározok valamit, megyek előre, mint egy tank. Két éve folyamatosan motoszkált a fejemben a tengerparti lakás gondolata, a szabadidőmben csak ezzel foglalkoztam, dolgoztam mellette, tehát csak az esték és a hétvégék maradtak a tervezésre. Éjjelente kutattam, böngésztem, mindennek utánaolvastam. Ebbe rögtön beleálltam, mert ha felszínesen csináltam volna, nem történt volna semmi, tehát vagy teljes erőbedobással tudok valamit csinálni, vagy félgőzzel, de akkor hamar elillan a lelkesedésem.
Akkor nálatok te voltál az ötletgazda és a kivitelező is? A családtagjaid mennyire vették ki a részüket a szervezésben?
Ők is segítettek, segítenek, de a valójában tényleg az én ötletem volt, én hoztam meg a döntést, hogy akkor eladom az örökölt lakásomat, majd befektetjük a pénzt egy spanyolországi ingatlanba. Kezembe vettem az irányítást, és persze a megvalósításban már mindenki részt vett.
Azt gondolom, a legtöbb családban a nők hozzák meg a sorsfordító döntéseket, a változás igénye is sokszor bennük fogalmazódik meg, és gyakorlatias dolgokat is ők veszik kézbe.
A nekem író, tőlem tanácsokat kérő érdeklődők is kivétel nélkül nők, akik szeretnének hasonló álmokat megvalósítani. Valószínűleg a férfiak fejében is felmerül az országváltás, kiköltözés, de az első lépéseket általában nem ők teszik meg egy családban.
Nehéz volt itthonról intézni mindent?
Volt olyan, hogy pár napra, egy hétre kiutaztunk, de az az idő teljes egészében ügyintézéssel telt, pontosan megtervezve a kintlétünk minden percét. Rengeteg dolgot el lehet intézni itthonról is, például kinti webshopokból rendeltem meg házhoz szállítással bútorokat, felszereléseket. Ezen kívül csak a várakozás volt nehéz, mert türelmetlen vagyok, de most, hogy készen van és tényleg a miénk, már csak hátradőlhetek és élvezhetem a nyaralónkat. Végre lesz időm jobban megismerni a környéket, és tényleg csak pihenni járok majd Torreviejába.
Mit tanácsolsz azoknak, akiknél már megvan az elhatározás, de még tartanak a megvalósítástól?
Nagyon fontos, hogy lássuk a jövőképünket, hogy valóban ott szeretnénk elképzelni magunkat, ahova költözni készülünk. Passzol-e a mentalitásunkhoz az ott élő nép temperamentuma, vegyük sorra a kulturális szempontokat, a politikai közeg szimpatikus-e, a megélhetésünk biztosított lenne-e kint. És akkor se csüggedjünk, ha éppen baromi nehéz a gyerekek, a munka és egyebek mellett még a tervezéssel, szervezéssel is foglalkozni, mert megéri. A negatív gondolatokat, félelmeket el kell hessegetni, különben sosem merünk lépni vagy túl sokáig halogatjuk.
Kiemelt kép: Fekete Judit