Ízlésről, mint tudjuk, felesleges vitázni. A nyelvhasználat azonban nem puszta esztétizálás. Nyelvünk minél alaposabb ismerete, valamint a fejlett szókincs egyaránt azt segíti elő, hogy a lehető legpontosabban fejezzük ki magunkat a mindennapokban. Mindez kulcsfontosságú a félreértések elkerülése végett.

Tény azonban, hogy minden egyes szavunk fontos információt árul el rólunk – még a kimondatlanok is, lásd: tabusítás –, valamint arról a dologról, amit általa megnevezni kívánunk. Ebből értelemszerűen következik, hogy általában nem ugyanazokat a szavakat használjuk – még azonos helyzetek leírására sem –, mint mások (például ezért sem lehet mindenkiből József Attila, Dosztojevszkij vagy épp Hemingway).

Tehát „remek” lehetőséget biztosítanak nekünk a szavak egymás sértegetésére és a megsértődésre is.

Bizonyára láttunk már olyan gyerekeket (és felnőtteket), akik csak azért használtak bizonyos szavakat, mert azokkal a környezetüket láthatóan idegesíteni tudták. És az érem túloldalán ott vannak azok is, akik az agresszivitás határát súrolva kérik ki maguknak, mások milyen kifejezéseket használjanak, ha velük beszélnek (hogy ilyet lássunk, elég megnyitnunk bármelyik közösségimédia-platformot).

Várandós? Terhes? Áldott állatpoban van?

Régóta igen heves viták tárgyát képezi például az is, hogy milyen szóval „illik” hivatkozni a graviditás, azaz a terhesség vagy várandósság állapotára. Alábbi archív cikkünk bizonyítja,

ez a kérdés már 1984-ben is megosztotta társadalmunkat.

Bár nehéz igazságot tenni ez ügyben, az mindenesetre bizonyos, hogy a megoldás általában nem a végletességben, nem a szélsőségekben keresendő…

Nők Lapja 1984/12: Terhes-e a terhes?

„Kedves Újságírónő!
Huszonnégy éves vagyok, közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, a helyi tanácsnál dolgozom pénzügyi előadóként. Két éve mentem férjhez, most várom első gyermekem, a hetedik hónapban vagyok. Férjemmel jól élünk, és a még épülő házunkban lakunk. Nem világrengető kérdés, ami miatt tollat fogtam, de az állapotomnál fogva nagyon bosszant.

Amióta férjhez mentem, nem voltam a művelődési házban. (Azelőtt sokat.) A diszkó már nem érdekel, a szakkörökre a házépítés miatt nem jut időm. De erre a bizonyos előadásra elmentem, mert a védőnő személyesen hívta fel a figyelmem. Tizenhatan jöttünk össze, várandósak. Az orvos-előadó sok mindenről beszélt, hasznos tanácsokat adott: hogyan éljünk, hogyan készüljünk a gyermek fogadására stb. De legalább ennyire érdekes volt az a beszélgetés is, amit már egymás közt, az előadó távozása után folytattunk.

Az váltotta ki a vitát, hogy az orvos minden második mondatában ott volt a terhes szó. Terhesség, terhesanya, terhesgondozás, terhestanácsadás, terhesrendelés, terheséletmód, terhesruházkodás stb. A jelenlévő tizenhat jövendő anya nevében jelentem ki most: nem vagyunk terhesek! Mert nem teher, nyűg az, akit hordunk, hanem a várt, óhajtott, tervezett, hívott gyermekünk!

A mi falunkban még élnek a régi, szép kifejezések. Itt csak arra mondják, hogy teherben van, aki akarata ellenére került másállapotba, akinek valóban teher a világra kéredzkedő. De nekünk, többieknek…? Mi

várandósak vagyunk, állapotosok, kívánósok, viselősök; mi másállapotban vagyunk, áldott állapotban, boldog állapotban. Mi vastagodunk, tolatunk…

Férjem alig várja a „trónörökös” megszületését, édesanyám alig várja első unokáját: anyósom a hetedik unokáját; húgom jövendő keresztgyermekét, sógoraim és sógornőim az unokaöccsöt vagy unokahúgot; gyermekeik az új unokatestvért. Munkahelyemen az asszonyok őszintén örülnek állapotomnak, hogy átélhetem, amit ők: az anyaságra készülődést, az anyaság érzését.

Lehet, hogy munkahelyemen majd valóban terhessé válok. Amikor munkatársaimnak kell helyettem is dolgozniok; amikor munkahelyem három évre elveszít két kezet és esetleg nem is kapnak helyemre senkit. Ebből mégsem merek olyan következtetést levonni, hogy a gyermeket várókra valakik, valamikor azért ragasztották a terhes kifejezést, mert azok lennénk a társadalom számára. Ezt éppen az cáfolja, hogy az állam olyan sokat tesz a gyermekekért és az anyákért. Tal án inkább azért használják ezt a bántó kifejezést, mert nem gondolnak bele, hogy mi is van mögötte.

Kérem az Újságírónőt, közölje lapjukban a levelemet. Igazam megvédését várom és azt, hogy a régi szép kifejezések újraéledjenek.

Tisztelettel
Tuzán Imréné, várandós”

És a válasz

Kedves Asszonyom!
Őszintén megörültem levelének. Nemcsak mert valóban szép kifejezéseket elevenít föl, hanem, mert alig egy hónap alatt ön a negyedik, gyermekét váró asszony, aki sérelmesnek tartja a terhes kifejezést, aki állapotát nem érzi tehernek. De vajon lehet-e véletlen, hogy mind a négyük mögött rendezett családi élet, jó férj, a jövendő anyával együtt örvendező, megértő rokonság áll? Ön is tudja, hogy ezt nem mondhatja el minden fiatal nő.

Nem vagyok nyelvész, nem tudom, a régi kifejezéseket vajon mikor váltották fel a ma használatosak. Azt viszont tudom, hogy voltak és vannak korok, korszakok, országok, rétegek, ahol a gyermekvárás gondot (terhet) jelent. Például summás-, cseléd- vagy parasztcsaládban a tizedik, tizenegyedik, tizenkettedik gyermek jelentkezett.

Lehet, hogy örömöt is érzett az anya, amikor megtudta, hogy másállapotba került. De nem lehetett-e ennél jóval nagyobb a gondja, hogy sokadik gyermekének gyomrát mivel fogja megtölteni?

Bizony, teher lehetett a nem hívott gyermek jelentkezése akkor is, amikor muszáj volt megszülni. De ne menjünk az időben olyan messzire. A hozzánk közeli, fejlett társadalmakban is komoly szociálpolitikai intézkedéseket léptettek életbe a családok tehermentesítésére. Nálunk is. Talán nem kell most részleteznem, mennyit tettünk az anyákért és a gyerekekért, a gyestől az óvodák, bölcsődék építéséig.

Azt hiszem, a közvéleményben a terhesség szó általában nem társadalmi, hanem fiziológiai, élettani értelemben használatos.

De igazuk van: az anyaság védelmében minden félreértést szeretnének eloszlatni, és ragaszkodnak a helyzetüket hívebben kifejező emberibb szavakhoz.

Végezetül: mind a négyük levelét, akik azt írták, „nem vagyunk terhesek” — megköszönöm. Egyelőre annyit tehetek, hogy egyikük levelét közreadom. Talán ha már többen lesznek — többen éreznek így —, akkor ha a régi kifejezések nem is mind jönnek vissza, a jelenleg használatos majd elkopik, vagy elveszti bántó tartalmát. Reméljük.

Másállapotához jó egészséget kívánok. És könnyű szülést.

Sulyok Katalin

Nők Lapja 1984/12. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images