A Szelíd motorosok című film úgy kezdődik, hogy Peter Fonda elhajítja a karóráját, jelezvén: nincs többé szüksége rá, mert szabad lesz. Hasonlóképpen érezzük magunkat a megérkezés után, csak én a telefonomat hajítanám el a zsombékosba, hogy csak ücsörögjek a Malom Pince előtt, igyam a nagyszerű szörpöt vagy a Pécsen pörkölt jó kis kávét, és bambuljak bele az ég kobaltkékjébe, meg a zsendülő zöldbe, amibe éppen beöltözik a táj. Persze a telefonra szükség lesz, hogy felvegyem a beszélgetést. Orfűre jövet azért egy kicsit megorroltam rá, mert azt hittem, a navigáció rossz irányba küld. Babráltam, nyomogattam, de Pécset elhagyva mégiscsak bevitt a Mecsek sűrűjébe, és a barátságos vadonon keresztül kanyargó, szűk műúton haladtunk egy darabig. De nem tévedett: Orfűre így kell (és érdemes) megérkezni, a szinte lélegző tavaszi erdőn keresztül.

Medvehagymás pogácsa

A Malom Pince előtt ücsörgünk, előttünk asztalka – mi másból, mint használt malomkőből. Kata és Petra helyet foglal, és miközben a frissen sült pogácsát majszolom, elmesélik, hogyan jött létre ez a kis mecseki paradicsom. A nagypapának az 1950-es évek államosításáig a közeli Sásdon volt vízimalma, és az édesapjuk is a malomiparban dolgozott, gépészként. A család harminc esztendeje, a kilencvenes években vette át az addig múzeumként szolgáló malmok működtetését. Akkor még lisztet is őrölt a malom, de éppen abban az időben érkeztek a pékségekbe az adalékanyagokkal feltuningolt, olcsó lisztek. Így a minőségi, javarészt kézműves – így persze drágább – termék már nem volt eladható. Szerencsére eljött a jó kenyerek reneszánsza – ebben persze a Covidnak is szerepe volt, mert sokan otthon is kísérleteztek a kenyérsütéssel –, így ma már csinos kis pékműhely ontja magából a termékeket. Noha a lisztet már nem itt őrlik hozzá, a helyszíntől mégiscsak autentikus hangulatot kap az egész. 

– Édesapánk annak idején az itt őrölt lisztből kenyérsütési programot tartott diákoknak – meséli Kata. – A gyerekek megnézhették, hogyan készül a búzából a liszt, majd utána a lisztből hagyományosan, kézi dagasztással, fatüzeléses kemencében a kenyér. Mindig jöttek az érdeklődők, és csak álmélkodtak, hogy ez a kenyér milyen isteni, nincs-e belőle még. Abban az időben a szárazmalom melletti kemencés házban sütöttünk, de azt nem üzemi termelésre szánták annak idején, úgyhogy ez nem volt sokáig fenntartható állapot. 

Így aztán 2022-től szép kis pajtapékség működik itt. Mikor belépünk, megcsap a készülő péksütemények mennyei illata. Tűzhelyen krumplit főznek a burgonyás kenyérhez, zacskókban pedig itt az idény sztárja, a medvehagyma. 

Ceruzanyomok a hombárban

A vízimalmot 1953-ban államosították, és utána majdnem két évtizedig üresen állt. 1970-ben jött létre a Malommúzeum, és a vízimalom helyreállításához a környékbeli, hasonló sorsra jutott kis vízimalmokból gyűjtötték össze a berendezéseket. Kata és Petra nagyapja, Füzes Antal – az egykori molnár – vezette a szakmai munkát. 1974-ben költöztették át a lóhajtásos szárazmalmot a szintén közeli Mekényesről.

Bezzeg bő száz éve még tucatnyi vízimalom őrölt innen egészen Sásdig, ahol az Orfű-patak a Baranya-csatornába torkollik. Az orfűi malom a 19. században nyerte el mostani formáját, de már az Árpád-korban is őröltek ezen a helyen. A hetvenes évekig viszont magtárként, sőt, lakóházként is használták – miközben az állapota egyre csak romlott. A nagypapa a fiával, Füzes Péterrel szedte rendbe az épületet, és működtette az országban akkoriban egyedüli őrlési engedéllyel rendelkező vízimalmot. 2001-ben aztán kitisztították a malomárkot, és rendbe szedték a malomcsatornát, így a patak vize be tudott zúdulni a kerékverembe, hogy a villanymotorok helyett újra a víz hajtsa a kerekeket. 2008-ig a malomban bérőrlés is folyt: a kaposszekcsői tésztaüzemnek gluténmentes lisztet is készítettek. 2016-ra egy papírmalom is felépült.

Kata és Petra a kamaszkorukat a környéken – és a malomipar bűvöletében – töltötték. – Még „úsztunk is” a búzában apukám munkahelyén, pedig az szigorúan tilos, mert életveszélyes lehet – meséli Kata. – Ám nem gondoltuk volna, hogy valaha is átvesszük a nagyszülők-szülők munkáját. Én közgazdaságtant tanultam, aztán Pécsen idegenvezetést, majd cukrászatot. Végül persze minden összeért, mert ezeket használni tudom az itteni munka során. 

Petra is messziről talált vissza Orfűre. – Képzőművészeti akadémiát végeztem Hágában – mondja. – Sokszorosító grafikával foglalkoztam, aztán időközben áttértem a nyomdász oldalra. Amszterdamban és Hágában éltem, de már jó ideje terveztem, hogy hazaköltözöm. Még Hollandiában elkezdtem gyűjtögetni nyomdagépeket, préseket – bármit, ami a papírmalmi munkához kapcsolódhat. Sokáig úgy gondoltam, egy ilyen műhelynek Budapesten van a helye, de nem akartam újra nagyvárosba költözni. Aztán egyszer csak „behúzott” Orfű.

Míg Kata az egész komplexummal és annak vezetésével foglalkozik – rajtuk kívül még tizenketten dolgoznak az Orfűi Malmoknál –, addig Petráé a papírmalom szakmai irányítása. Ám a kötődés persze nem csak szakmai.

– A kemencés ház és a malom is folyamatosan apukámra emlékeztet – meséli Kata. – Sok tárgyat ő készített még, és az is tipikus, hogy – akár a többi malomács – otthagyta a névjegyét. Papa ceruzás feljegyzéseit például – takarítás közben – megtaláltuk annak a hombárnak a falán, amit még ő épített… A mai napig, ha éppen tele van a hócipőm mindennel, és túl nagy a nyüzsi, sokszor bebújok a vízimalomba, leülök a hengerszékek elé, és amikor a délutáni nap besüt, és aranybarna fénnyel megvilágít mindent, ücsörgök egy kicsit. Ez mindig olyan
pillanat, amikor közel érzem magam hozzá.