A projekt a 20. század legnagyobb elméit terelte össze, úgy mint Albert Einstein, J. Robert Oppenheimer, Teller Ede vagy Enrico Fermi. Történetük azonban nem lehet teljes egy név említése nélkül: Leona Libby.
1942. december 2-án a világon először megvalósult az ellenőrzött, önfenntartó láncreakció, ami az első lépés volt az atombomba megvalósításához. Mintegy 42 tudós figyelte élőben a forradalmi eseményt a chicagói Metallurgia Egyetem laboratóriumában – ott volt a világ első atomreaktora.
A 23 éves Leona Libby volt az egyetlen nő, aki szemtanúja volt a kísérletnek. Chicagóban a fő feladata volt egy bór-trifluorid neutron detektor megépítése, amit a láncreakció alatt is felhasznált mérésekre. A sikeres kísérlet után a jelenlévő tudósok papírpohárból itták az üveg chianti bort, melynek a palackját mindenki aláírta.
Eltanácsolták a férfiak uralta tudománytól
Arra viszont nem mindenki fogadott volna, hogy Leona Libby aláírása is szerepel az üvegen, vagy hogy egyáltalán köze lesz a második világháború kimenetelét meghatározó atombomba megszületéséhez.
Az 1919-ben Leona Woods néven született fiatal lány spektroszkópiát tanult a chicagói egyetemen, ahol kémia szakon szerezte meg első diplomáját 19 évesen. Fizikusi karrierről álmodozott, így a vizsgákat követően megkörnyékezte a Nobel-díjas fizikust, James Francket, hogy a tanítványa lehessen.
A tudós figyelmeztette: nőként nem vár rá nagy jövő a fizikában, szerinte „éhen fog halni”.
Leona nem rettent meg, inkább átpártolt Robert Mullikenhez, aki később a kémia területén elért eredményei miatt szintén Nobel-díjas lett.
Leona a doktori disszertációján dolgozott, amikor a japánok megtámadták Pearl Harbort, és ezzel az Egyesült Államok hivatalosan is belépett a második világháborúba. Egyre élesedett a verseny az USA és Németország között, hogy titokban létrehozzanak egy minden addiginál nagyobb hatóerejű fegyvert.
Ezért hozták létre a Manhattan-tervet, azt a közös kutatás-fejlesztési projektet, amely az atomfegyver kifejlesztését célozta meg, hogy végleg eldőljön a háború sorsa a szövetséges hatalmak javára.
A tervben a nemzetközi tudományos élet legragyogóbb elméi vettek részt, a projekt civil vezetője J. Robert Oppenheimer lett, akinek javaslatára a szellemi központot az új-mexikói Los Alamosba telepítették a sivatagba. A munka azonban számos különböző kutatási helyszínen zajlott, például Chicagóban, ahol az olasz fizikus, Enrico Fermi szent célja volt az atombomba kifejlesztéséhez szükséges láncreakció létrehozása.
Mindent kockára tett a sikerért
Fermi itt találkozott Leonával, aki nem csupán a nőkkel szembeni előítéleteket söpörte le magáról, de a munkájával kapcsolatos veszélyekkel sem foglalkozott túlzottan. Egy alkalommal gamma-sugárzásnak lett kitéve, aminek hatására a fehérvérsejtjeinek száma a felére zuhant.
Akkor figyelmeztették a fizikust: a hasonló esetek komolyan befolyásolhatják a termékenységét. Jókor szóltak, Libby ujján ugyanis még frissen csillogott a gyűrű, amit a Manhattan-terv egyik kémikusa, John Marshall húzott fel rá.
Szerelmük gyümölcse nem is váratott magára sokáig, Libby viszont tisztában volt vele, hogy ha kiderül a terhessége, biztosan nem folytathatja tovább a munkát.
Nem akart lemondani élete lehetőségéről és az azzal járó felelősségről, ezért úgy döntött, hogy inkább eltitkolja az állapotát. Reggelenként a női mosdóban hányt, növekvő hasát bő ruhák alá rejtette.
Mindennap azért ment be dolgozni, hogy miközben a sajátját kockára tette, mások életét megpróbálta megmenteni. 1944-ben végül egészséges fiúnak adott életet, és egy hét múlva Leona ismét a laborban volt.
Leona Libby és a világ hamarosan tudomást szerzett a Manhattan-terv eredményeiről. 1945. augusztus 6-án Hirosimára, majd augusztus 9-én Nagaszakira dobták le az atombombát. Az első támadásban több, mint nyolcvanezer embert öltek meg, a második további negyvenezer ember életét követelte. Japán néhány napon belül megadta magát, ami gyakorlatilag a második világháború végét jelentette.
Mit gondolt a tudósok felelősségéről?
A háború után Leona Libby a Princeton Egyetemen kutatott J. Robert Oppenheimer mellett, majd egy agytrösztnél dolgozott, amelynek fontos szerepe volt az Egyesült Államok nukleáris stratégiájának kidolgozásában a hidegháború idején. New Yorkban fizikaprofesszorként tanított, és számos tanulmányt, illetve cikket írt kutatásairól.
Sok kollégájához hasonlóan őt is megkérdezték a Manhattan-terv morális vonatkozásairól, hogy nehezedik-e rá lelki teher az atombomba miatt. Habár a döntésben nem vett részt, Leona Libby megvédte a tervet.
„Nyilvánvaló volt, hogy a háború folytatódni fog, már félmillió embert elvesztettünk, nem is beszélve a japán áldozatokról. Nem bántam meg. Úgy gondolom, hogy jól cselekedtünk, és nem csinálhattuk volna másképp. Igen, tudom, hogy a második bombáról azt mondták, nem volt rá szükség.
Amikor háborúban élsz, nem hiszem, hogy csak úgy álldogálsz, és megkérdezed: ez rendben van így?”
Leona Libby nőként jutott fontos szerephez a második világháborút lezáró atombomba megalkotásában, majd az atomenergia kifejlesztésében. Nem hagyta magát eltántorítani az álmaitól, kikövezve az utat nők generációinak, akik a tudományos pályát választották. És szerencsére éheznie se kellett.
Karikó Katalint, az első Nobel-díjas magyar nőt is megkérdeztük az atombomba kifejlesztéséről.
Kiemelt kép: Leona Libby a férjével (Denver Post/ Getty Images)