– Nekem vannak a legjobb szüleim a világon! – szaladt hozzám a minap lelkendezve Berni lányom.
– Nagyon kedves tőled, hogy így gondolod. Ez részekre bontva azt jelenti, hogy neked van a világon a legjobb apukád és a harmadik vagy negyedik legjobb anyukád? – feleltem kedves mosollyal, mert amikor ez a beszélgetés zajlott, nekem éppen némi nézeteltérésem volt a feleségemmel. – De ne aggódj – folytattam –, összesítésben még mindig neked vannak a legjobb szüleid a világon, mert melyik másik házaspár tudna egy első meg egy harmadik hellyel büszkélkedni?!
– Nem, Tati, ez nem azt jelenti, hanem azt, hogy nekem van a világon a legjobb anyukám és a harmadik vagy negyedik legjobb apukám… De ne aggódj, mert ettől még ti vagytok együtt a legjobb szülők a világon.
Berni esetében a női szolidaritás mindig tökéletesen működik. Képes jó nagyokat veszekedni az anyukájával – olyasmiken például, hogy mikor kell házi feladatot írni, vagy milyen ruhában érdemes iskolába menni –, de amint én beleszólok a vitába, ők összezárnak. Függetlenül attól, kinek van igaza, és még akkor is, ha én, mondjuk, Berni pártjára állok. Ez tudományos tény, amit kísérletileg igazoltam, mely kísérlet szabadon elvégezhető újra meg újra, és mindig ugyanazt az eredményt hozza. Íme a kísérlet.
– Nincs igazad, drágám, a matekleckét reggeli után, de még iskolába indulás előtt kell megírni – ismételtem meg a feleségemnek Berni álláspontját lényegében szó szerint a már percek óta tartó vitában, amelyet ők ketten folytattak. A feleségem ugyanis az előző nap délutánja mellett érvelt.
– Hogy mondhatsz ilyen butaságot, Tati – nézett rám Berni mérgesen, mintha néhány másodperccel azelőtt nem pont ő maga bizonygatta volna ugyanezt hevesen.
Megfigyeltem, hogy Berni valójában azt nem szereti, ha a feleségem és köztem feszültség van. Számára az igazságosságnál előbbre való a szeretet, ezért zavarja, ha én ellentmondok
a feleségemnek. Ha széthúzást érzékel, megpróbál összhangot teremteni a saját eszközeivel. Kíváncsi vagyok, mi lesz akkor, ha már nem mi leszünk „a világ legjobb szülei”. Éppen ellenkezőleg. „A világ legjobb szüleitől” „a világ leggázabb szüleiig” elvben nagyon hosszú az út, egy kamasz mégis képes igen rövid időn belül megtenni. Szóval, azt hiszem, nem tehetek mást, mint hogy amíg lehet, élvezem azt a nagyon kellemes állapotot, hogy én vagyok a világ legjobb – esetleg harmadik vagy negyedik legjobb, ami még szintén eléggé előkelő – apukája.
És nem foglalkozom vele, hogy mi lesz utána, az úgyis eljön egyszer, akár örülni fogok neki, akár nem.