Védjük meg a méheket! – Egy nap a kaptárak között

Fogadj örökbe egy méhcsaládot virtuálisan! ‒ írja honlapján egy óbudai méhészet. – Hatvan-nyolcvanezer méhecske mindennapi jólétéhez járulhatsz hozzá, és a szorgos drágaságok révén további több tízezer élőlényen segítesz. Az örökbefogadók a nyílt napokon belekóstolhatnak a méhészet világába, a fotójukat pedig kirakják a támogatók falára, hogy „a méhecskék is láthassák, mennyien vágynak arra, hogy gondoskodhassanak róluk”. A méhekre ráfér egy kis hírverés: Kínában a felelőtlen permetezések és az ember terjeszkedése miatt már több tartományból eltűntek a méhek, ezért a gazdák kézzel porozzák be a virágokat, de a világ más tájain is egyre kevesebb van belőlük.

AZ OPERAHÁZ MÉZE

A Mézerdő Méhészet kertje tele van fákkal, virágokkal, mézelő növényekkel, tavasszal igazi szupermarket ez a méheknek. A kaptárok hátul, a kis ház mellett sorakoznak. Még csak néhány száz méh szállingózik a dobozok körül, de melegszik az idő, a méhkirálynők már ontják magukból a petéket, és egy hónap múlva olyan hangzavar lesz, mint egy autóverseny-pályán.
Házigazdáink, Kovács András és Varsányi Zoltán a gimnázium óta barátok. Mindketten marketingterületen dolgoznak. Miután kitört a járvány, sok időt töltöttek a természetben, és András egy pilisi teljesítménytúra során szó szerint belefutott egy méhészetbe. Amikor a barátjának elmesélte az élményeit, a lelkesedése átragadt Zoltánra is. Elvégeztek egy tanfolyamot, majd a tudásukat úgy gyarapították, hogy idősebb méhészeknek segítettek.
Saját méhészetüket három-négy méhcsaláddal indították, ma már ötvenegy családnál tartanak. Abból kettő jelenleg irodaházak tetején lakik. A srácok ugyanis csatlakoztak a programhoz, ami a belvárosban a beporzást, a zöldterületek terjedését azzal támogatná, hogy épületek tetejére telepítenek kaptárokat. Nyugat-Európában ez a szemlélet már régóta virágzik, például a párizsi operaháznak is saját méze van.

MÉHEK A MARSON?

Tudták, hogy a világűrben már több méh járt, mint ember? Az első tizennégy példány 1982-ben, a Columbia űrrepülőgéppel hagyta el bolygónkat egy NASA-kísérlet keretében, amelyet középiskolások találtak ki. Ötven különböző rovar utazott, és a tapasztalat azt mutatta, hogy a legyek alkalmazkodtak leggyorsabban a körülményekhez, főleg azok, amelyek az űrben születtek. A lepkék sajnos csak összevissza csapkodtak a szárnyaikkal, a kifejlett méhek pedig csupán csimpaszkodtak a megfigyelőláda oldalán. Sőt, a méhcsaládjuktól elválasztott egyedek nem is ettek, ezért éhen haltak.
Azóta már több mint háromezer méhet küldtek fel az űrbe, ugyanis a tudósok nagyon bíznak a kis állatokban, fontos szerepet szánnának nekik abban, hogy egyszer a Mars-bázison virágozzon az élet.
Erről és más elképesztő történetekről írt könyvet Weiner Sennyey Tibor A méhészet művészete címmel. Kötetében mesél olyan barlangrajzokról, amelyeken az ősemberek mellett méhek láthatók. A honfoglaló magyarok idejéből pedig felidézi, hogy ha a varázsló méhésznek ellopták a méheit, böjtölnie kellett, hogy a tolvaj megbetegedjen, és visszavigye a zsákmányt. Arról is olvashatunk, hogy az első világháború után azok az amerikai katonák, akik méhészkedni kezdtek, könnyebben visszailleszkedtek a társadalomba. De a könyv legfontosabb sorai a következők: „A jelenlegi környezetszennyező, erdő- és méhlegelő-pusztító, rovarirtó vegyszereket használó mezőgazdaság életveszélyes a méhekre nézve, így ránk is. Hiszen ha a méhek kihalnak, nagyon gyorsan – egyes becslések szerint négy éven belül – kipusztul az emberiség is.”
A József Attila-díjas költő, író évek óta maga is méhészkedik. – A méheken keresztül beleláthattam az élet körforgásába és bölcsességébe – nyilatkozta lapunknak. Véleménye szerint ha tudatosan akarunk táplálkozni, a legjobb, ha elhagyjuk a kristálycukrot, és helyette mézet fogyasztunk, természetesen mértékkel, és környékbeli termelőktől szerezzük be.

JÓTÉKONY MÉREG

Andrással és Zolival méhészruhába öltözünk. A klasszikus ruha általában fehér, mert a méheket a világos színek nem zavarják, de lehet piros is, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy azt kevésbé jól látják. A sötétet, például a feketét vagy a barnát viszont nem szeretik, talán mert az a medve színe. Jó tudni, hogy a medve nem is a méz miatt rombolja le a kaptárt ‒ bár azt is megeszi ‒, hanem a lárvára, tehát a fehérjére vadászik.
A jó méhész érzi a méhek hangulatát. Észleli például, ha ingerlékenyebbek.
‒ Ugyanúgy reagálnak a frontra, a szélre, az esőre, mint az emberek – meséli András. – Van olyan nap, hogy megnyitjuk a kaptárt, és folyamatosan pattognak a méhek a kalapunkon. Olyankor vissza is zárjuk a fedelet, aznap nem érdemes velük dolgozni.
A közhiedelemmel ellentétben a méhészek nem azért használnak füstölőt, mert az elbódítaná a méheket. A füst elnyomja a feromonszagot, amivel a méhanya a csapatot riasztja, hogy meg kell védeniük a kaptárt. A másik ok pedig az ősi reflex, hogy ha tűz van, akkor menekülniük kell, tehát teleszívják a gyomrukat mézzel, hogy magukkal vigyék. Úgy viszont nem szívesen támadnak, és könnyebb betakarítani a mézet is.
Zoli ezt a hobbit egyébként úgy választotta, hogy allergiás a méhszúrásra: három-négy csípés után lábra sem tud állni. Amúgy, ha nem vagyunk rá allergiásak, a méhek mérge kifejezetten egészséges. Komoly irodalma van annak, hogyan segíthet egészségügyi, például reumatológiai panaszokon, stimuláló hatása miatt kiváló immunerősítő is, a propoliszos-mézes levegő pedig jót tesz az asztmásoknak. A tulajdonosok ezért terveznek ide egy apiterápiás házat is: egy olyan szaunaszerű faházat, amelyben a pad alatt ráccsal elválasztott méhcsalád zümmög.

AUTOMATA MADARAKNAK

Mielőtt Zoli levenné a kaptár tetejét, a füstölővel körbefújja. Kinyitja a fedelet, a méztérben lapjával sorakoznak a keretek. Kihúzza az egyiket, több száz méh mászkál rajta, egyikükön narancssárga pötty árulkodik arról, hogy éppen virágport cipel. Méhkirálynő abból a petéből lesz, amelyik a hosszú tokszerű bábból, az anyabölcsőből kel ki, azt a lárvát a többiek folyamatosan táplálják méhpempővel. Ha megjelenik az új, fiatal és erős királynő, az elődje, hogy elkerülje az esélytelen küzdelmet, inkább elhagyja a kaptárt, és az alattvalók egy része követi ‒ ez a rajzás. Talán nem közismert tény, hogy a méhészek ezt nem szeretik, mert így a méhcsalád megfeleződik. Ezért rendszeresen ellenőrizniük kell az összes kaptárt, és ha új bölcsőt találnak, azt megsemmisítik.
A közelben lakó cicákat szívesen etetik, mert a macska távol tartja a madarakat és az egereket. A madár főleg télen okoz kárt: rászáll a kaptárra, bekopog, kijön az őrméh, a madár pedig bekapja. Majd bekopog újra, jön a következő őrméh, és így tovább… Ahogy András fogalmaz: a madár úgy használja a kaptárt, mint egy automatát. Az egér pedig azért veszélyes, mert kirágja a lépet.
Ha a fiúk külföldre utaznak, minden alkalmat megragadnak arra, hogy helyi méhészekkel találkozzanak. Zoli például legutóbb zanzibári kollégákkal ismerkedhetett meg.
‒ Különlegesen finom mézük van, de alapvetően azért méhészkednek, hogy kölcsönösen segítsék egymást a fűszertermesztőkkel. Náluk szinte minden méz más ízű, mert sok száz gyógynövényből és fűszernövényből áll össze. Az üres keretekben lévő méhcsaládot pedig egyszerűen felkötik a fa tetejére, ahol a legnagyobb ellensége, a vöröshangya már nem tud neki ártani, és hagyják, hogy a többit a természet intézze.
András pedig a Srí Lanka-i élményeiről mesél. Ott arra használják a méheket, hogy a rizsföldeket megóvják az elefántoktól. Az elefánt ugyanis fél attól, hogy a méh beleszáll az ormányába, és megszúrja.
Programunk utolsó és legkellemesebb állomása a mézkóstolás, menete hasonlít a borkóstoláshoz. A semlegesebb ízvilággal ‒ az akácmézzel ‒ kezdünk, majd a vegyes mézek után eljutunk a legmarkánsabb ízekig. Olyan különlegességeket kóstolhatunk, mint például a mandulás méz, ennek marcipános az utóíze. A gyerekek legnagyobb kedvence a kakaós méz. A csilis mézhez – barbecue-hoz, húsokhoz kiváló ‒ a paprikát András és Zoli maga termeszti.

„A MÉHEK CUKI ÁLLATOK”

Házigazdáink rendszeresen tartanak nyílt napokat, csapatépítőket, iskolai előadásokat. Miközben a méhészet alapvetően férfias szakma, úgy tapasztalják, hogy egyre több nő érdeklődik a hobbiméhészet iránt.
– Ha a méheket közel visszük az emberekhez, mások is láthatják, hogy cuki állatok, és rendkívül komplex társadalomban élnek. Nem kell hogy mindenki méhész legyen, de aki megismeri a méheket, jobban vigyáz majd a természetre. Én például amióta méhészkedem, nem horgászom, mert már képtelen vagyok elpusztítani a halakat – mondja András. – A méhészeknek jó a karmájuk: azokkal ellentétben, akik más haszonállatokat tartanak, nekünk az a célunk, hogy a mi állataink a lehető legtovább éljenek. A méhek pedig beporozzák a növényeket, azok gyümölcsöt adnak, és azt eszik az állatok és az emberek.
Zoli a nyugalmat emeli ki: – Egy fárasztó munkanap után kijössz ide, megnyitsz egy kaptárt, és eszedbe sem jut a problémákon rágódni – magyarázza. – Már nem járunk konditerembe, mert ez komoly fizikai munka, egy kaptár harminc-harmincöt kiló, ráadásul állandóan üvegbe tesszük, hozzuk-visszük a mézet. A méz tényleg egészséges, erre én vagyok a példa. Mióta méhészkedünk, folyamatosan levegőn vagyunk, és én nem voltam beteg. Nem véletlen, hogy a nyolcvanöt éves bácsik ugyanolyan lendülettel méhészkednek, mint mi. Ez a szakma a hosszú élet egyik titka lehet.