A legendás magyar királyné, Sisi életének története ma is sokakat lázban tart. Szerette vajon valaha is férjét, az osztrák császárt? Milyen ember lehetett? Hogyan nézhetett ki pontosan? (Tudjuk, a festmények és a korabeli pletykák mindig csalnak egy kicsit.)

Sisi legendája azért is pezsdítheti fel a nép fantáziáját, mert manapság sokaknak úgy tűnhet, hogy hosszú évek óta a legborúsabb időszakainkat éljük. A néhai magyar királyné viszont épp a boldog békeidőkben, azaz a kiegyezés és az első világháború közötti, viszonylag nyugodalmas évtizedekben volt fiatal. Szerencsés időkben volt vonzó és nagyon gazdag – ennek köszönhetően pedig kivételes lehetőségek adattak meg neki.

De talán épp ezért is foglalkoztat oly sokakat a kérdés, miszerint

vajon volt-e valaha igazán boldog Sisi?

Ha bárki egyértelműen megállapíthatná, hogy igen, akkor Sisi alakja egy csapásra még idealizáltabbá válna; ha viszont ennek ellenkezője derülne ki, ismét bizonyosságot nyerne, hogy a boldogság bizony nem pénz vagy külső adottságok kérdése. Az mindenesetre nem lehet hátrány, ha az ember egy kellően biztonságos és kényelmes történelmi korba születik… Lássuk hát, milyennek festette le Nagy Emőke Sisi alakját – és a boldog békeidőket!

Nők Lapja 2000/1: 2000 év – A boldog békeidők

Dédapáink, nagyapáink gyakran emlegették nosztalgiával a kiegyezés és az I. világháború kitörése közötti boldog békeidőket, amikor felvirágzott a monarchia és a k. u. k. legszebb napjait élte. A boldog békeidők letéteményese Ferenc József és a kedves Sisi volt.

Egy gyertyafényes éjszakán kezdődött a történet, 1848-at írtak. A jóságos, ám uralkodásra alkalmatlan V. Ferdinánd császár ámulva állt a Burg hatalmas ablakánál, és nézte a zajongó tömeget. Metternich, a minden körülmények között elegáns államminiszter lépett a szobába. Karján zöld úti pelerin, kesztyűs kezében aranyozott hallócső és cilinder.

– Jó, hogy jön, Metternich – üdvözölte a császár. – Mondja, mit csinálnak azok odalenn?
– Attól tartok, kitört a forradalom, felség – felelte a kancellár.
– Forradalom? – álmélkodott a császár. – És szabad ezt nekik?
– Azt hiszem, nem kérdezték meg – felelte gúnyos mosollyal a kancellár –, de nem felséged ellen irányul, hanem ellenem, ezért alázattal kérem felmentésemet.
S ezzel távozott a Burgból.

Az ifjú uralkodó

A kancellár lelépett, illetve előbb még elment az államkincstárba, hogy felvegye havi fizetését. Ám meglepetésére nem kapta meg, Rothschild bankárnál viszont még volt protekciója, titokban átutalt neki útiköltségre ezer dukátot, Lichtenstein herceg pedig segítőkészen felajánlotta téli kastélyát, hogy onnan a Metternich házaspár már mint Monsieur és Madame Matteau utazzon az angliai emigrációba.

A forradalmárok elérték, amit akartak, a gyűlölt kancellár távozott. A császár egy mukkot sem értett a forradalmasdiból. Másnap reggel a feleségével kikocsikázott, de a kedélyes bécsiek nem bántották, kedvesen integettek neki, ő pedig az ünnepléstől el volt ragadtatva. Ám a Burgban azzal mindenki egyetértett, hogy lépni kell. Zsófia főhercegnő – akiről az a hír járta, hogy az egyetlen férfi az udvarnál – már készen volt a tervvel.

Okosan rávette a férjét, Ferenc Károlyt – V. Ferdinánd öccsét –, hogy mondjon le a trónról tizennyolc éves fia, Ferenc József javára, hiszen a fiatal forradalmároknak imponált, hogy velük szinte egyidős lesz a császár.

Zsófia remélte, hogy ezzel a gesztussal időt nyernek.

A kiterjedt Habsburg-família teljes létszámban ott volt december 2-án az olmützi érseki palotában. Zsófia hófehér moaré ruhában, s azt a nyakéket viselte, amit férjétől Ferenc József születésekor kapott. Ünnepélyes volt a hangulat. Fia ott térdelt Ferdinánd bácsikája előtt, aki megtört hangon olvasta fel lemondását. Majd unokaöccsét megáldotta, a homlokára keresztet rajzolt, és Ferenc József halk köszönetét mondott.

– Nincs mit köszönnöd – felelte az excsászár –, szívesen tettem. Légy jó, és az Úristen megsegít.
Ám sokáig úgy tűnt, Ferenc József nem szívlelte meg a nagybácsi jámbor intelmét, mert az anyjára hallgatott, aki a véres leszámolás híve volt. Ferenc József sorra írta alá a halálos ítéleteket.

A hoppon maradt menyasszony

Pár év múlva a monarchia belefáradt a véres napi hírek olvasásába, az emberek nyugalomra vágytak. És akkor a süllyesztőből ismét előkerült a fáradhatatlan Metternich, aki világéletében jól informált volt, különösen most, hogy Angliát tenger alatti kábel kötötte össze a kontinenssel, s lehetett sürgönyözni.

Munkához látott, hogy megházasítsa Ferenc Józsefet, hiszen az osztrákok házassági politikája bevált (kivétel szegény Marie Antoinette, akit lenyakaztak a franciák). A porosz Anna hercegnővel akarta összeboronálni, mert feszültek voltak az osztrák-porosz kapcsolatok, ám a drabális leányka nem tetszett a jó ízlésű Ferencnek. A frigy kútba esett. Hiába tombolt a kancellár, a mama is kedvence pártjára állt, úgy gondolta, legalább annyi öröme maradjon az életben a kötelességek közepette, hogy szerelemből házasodik, és a farsangot végigtáncolja.

A fiatal császárnak úgyis volt gondja elég. 1853. február 18-án délben az asztalán tornyosuló birodalmi akták közül sétálni ment a városfalra, friss levegőre vágyott.

Testőre nem volt, szárnysegédje, az ír O’Donnell kísérte el, de a jelek szerint ő sem volt résen, mert hirtelen merénylő bukkant fel, és a kést Ferenc József nyakába döfte.

Csak az ulánus ruha kemény gallérja mentette meg az életét. A véletlenül arra járó Ettenreich hentesmester leteperte a merénylőt. Aznap a bécsiek együttérzésük jeléül kivilágították a várost, az ablakokba mécsest tettek. Mindenki sajnálta a fiatal császárt. Miksa öccse felhívást tett közzé, hogy adakozzanak egy templomépítés céljára. Háromszázezer hű alattvaló iratkozott fel a listára. A katedrális fel is épült a skót kapunál.

Ferenc József jó és engedelmes fiú volt. Szeretete jeléül rubin karkötőt ajándékozott anyjának, aki fia véres hajtincsét a karkötő kis szelencéjébe tette, és élete végéig viselte az ékszert. Ám amint a herceg szerelmes lett, kezdődtek a bajok, mert már nem csak az anyjának volt hatalma felette. S a mama újabb házassági terve is kútba esett.

Az első valcer

Igaz, Ferenc József elutazott Bad Ischlbe, hogy Zsófia választottját, az unokatestvérét, Helent feleségül kérje, de a bálban nem rajta akadt meg a szeme, hanem tizenhat éves, vadóc húgán, s a virágcsokrot is neki adta át. Helen kifogástalan neveltetésének hála, palástolni tudta csalódását, hogy mellőzték, ám

Ferenc József egyáltalán nem akarta elrejteni érzelmeit, közölte a mamával, hogy vagy Sisit veszi el, vagy senki mást.

Rövidesen ők lettek Európa álompárja. Arcmásuk díszítette a bögréket, a kispárnákat is. A kultusz isteni üzletnek bizonyult. Sisi gyönyörű volt, Ferenc József meg délceg katona.

1854. április 24-én ifjabb Johann Strauss új keringőjére táncoltak. Szerelmesek voltak. Ferenc igyekezett Sisi kedvében járni, csakhogy a mama mindenbe beleszólt, az etikettel gyötörte szépséges menyét, lépten-nyomon megalázta. Beleskelődött a hálószobájukba, és a személyzet előtt utasította Sisit, hogy mosson fogat, mert nem elég hófehér a fogsora. Aztán elvette a gyermeküket, a kis Zsófiát, majd Gizellát és Rudolfot, hogy ő nevelje fel őket.

Világvárost Sisinek!

Ferenc József őrlődött a két asszony között. Szerette volna a császárvárost Sisihez méltóvá tenni. Különben is feleslegessé váltak az erődítmények, falak, bástyák, a város fuldoklott a régi városfalak között. A császár elképzelése az volt, hogy pompás nagykörutat, palotákat, operaházat, színházakat építenek helyettük. Ez volt Ferenc József legnagyszerűbb vállalkozása. Ám a város egy pillanat alatt építkezési terep lett. Tucatnyi építész látott munkához.

Ha Bécsben járnak, és az az érzésük, hogy a városszerkezet emlékeztet Budapestre, azért van, mert Pesten is megkezdődött az építkezés, és Bécs lett a minta. Lett Kiskörút, Nagykörút, Parlament, Opera… De a magyar építészekben mintha több spiritusz lett volna. Bécs megszépült, de unalmasabb.

Gombamódra nőtt a metropolis, Ferenc József grandiózus terveinek köszönhetően Bécs már nemcsak táncoló, zenét szerető városként, hanem színházi nagyhatalomként is ismert lett, egymást érték az Offenbach-, Strauss-, Millöcker operett-bemutatók, új operák és zenés darabok, mert a bécsiek imádtak színházba járni. Bécs méltó császári székhely lett, igaz, császárné nélkül, mert Sisi egyre többet utazott: hajózott a Földközi-tengeren, Gödöllőn pedig saját kastélya volt. Szinte menekült Bécsből, mert a Burgban rabnak érezte magát.

Utazgatásai dacára figyelmes feleség maradt. Hogy Ferenc József ne unatkozzon, összehozta Schratt Katalinnal, a színházak üdvöskéjével.

Sisi a duci dámát a háta mögött álnokul Vajasbödönnek csúfolta, de Ferenc Józsefnek így tetszett. Ellentétben Sisivel – aki a reformtáplálkozás megszállott híve volt, és fél napokat töltött kozmetikával, hajmosással, hogy megjelenése az alattvalóknak sose okozzon csalódást –, Katalin kevésbé adott a külsejére, imádott enni, szórakozni, szerette az életet. Mivel a császár kedvenc időtöltése, szenvedélye a vadászat volt, gyakran időztek Ischlben. Ott töltötték az őszt és a telet.

A kiegyezés

A szórakozás feledtette velük, hogy sorra vesztették el a csatákat: 1859-ben Solferinónál szenvedtek borzalmas vereséget, százezer halott és sebesült hevert a csatamezőn, és elvesztették a lombard tartományt. 1866-ban Königgrätznél kaptak ki. A sorozatos kudarcnak az volt az oka, hogy az erőltetett menetben zajló, költséges építkezések miatt ott spóroltak, ahol tudtak, és évtizedekig „elfelejtettek” a hadsereg modernizálására költeni. Ferenc József régi vágású katona volt, szíve mélyén megvetette az újításokat. Ám ezért nagy árat fizettek.

Sisi azonban okosan vette észre – Andrássy gróf és magyar barátai sugallatára –, hogy jól jönne a kiegyezés a magyarokkal az osztrákoknak is. Mert egy füst alatt a magyarok is megkapnák, amire vágynak, az osztrákok meg a kudarcok után sikert is elkönyvelhetnek, ami semmibe se kerül. Így lett Ferenc Józsefből megkoronázott magyar király.

A pazar budai koronázás híre lázban tartotta a monarchiát. Ferenc és Sisi díszmagyarban állt az oltár előtt. A királyné méltóságteljes viselkedésével örökre meghódította az országot. Mindenki tudta, hány finom, de határozott gesztussal jelezte már, hogy szimpatizál a magyarokkal: a követeket a Burgban magyar ruhában fogadta, a börtönben sínylődőknek amnesztiát eszközölt ki. Ezért a nemzet úgy fejezte ki háláját, hogy

a közjog szerint hatalommal nem rendelkező Sisit férjével egyszerre koronázták meg. Ilyesmire a magyar történelem során még nem volt példa.

Ő sem maradt adós a szimpátia viszonzásával: a Rudolf után tíz évvel született kislányát, Mária Valériát akarata szerint magyarnak nevelték.

Erzsébet királyné

Bécsben némi éllel „magyar asszonynak” nevezték Sisit. 1873-ban Jókainak írt levelében vetette papírra a legendás mondatot: „Itt örökké szabadnak érzi magát az ember.” Életrajzírója, Márki Sándor kiszámolta, hogy 2549 napot, hét évet töltött nálunk, a kiegyezés után minden évben ellátogatott Magyarországra.

Ferenc Józsefről sosem derült ki, hogy érez a magyarok iránt, de jó királynak bizonyult. Hosszú uralkodása alatt pezsgett a gazdasági élet, stabil volt a pénz, megszépült a főváros, és a magyar búzának, húsnak bőven akadt piaca. Az emberek biztonságban éltek. Színházba, kávéházba, bálba jártak. Dédapáink, nagyapáink gyakran emlegették, hogy akkor volt jó világ, a kiegyezés után, a boldog békeidőkben. Míg ki nem robbant az I. világháború…

Nagy Emőke

A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.

Nők Lapja 2000/1. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép és fotók: Nők Lapja archívum