Azok a háziállatok, akik megszokták, hogy az ember biztosítja a biztonságos lakóhelyet és az ételt, hamar megbarátkoznak más fajból származó társaikkal. Ha együtt nőnek fel,

akár még a ragadozó és a prédaállat is ölelkezve alszik és lelkesen játszik anélkül, hogy bárkinek baja esne.

Csakhogy a vadonban egész más a helyzet. Ott minden egyed a saját túlélését tartja a legfontosabbnak. Köztük vajon léteznek barátságok? Vagy csupán az egymásra utaltság tartja egyben a csordát?

Miért barátkoznak az állatok?

A tudomány válasza szerint a legtöbb állatnak vannak ismerősei, de csak néhány faj képes igazi barátság kialakítására. Ide tartoznak a magasabb rendű főemlősök, a lófélék, az elefántok, a cetfélék és a tevefélék. Ezek az állatok jellemzően stabil, összetartó társas csoportokban élnek, ami egyrészt védelmet nyújt, másrészt

olyan alkalmazkodásra kényszeríti őket, ami néha már terhes lehet.

Létezik azonban egy ennél mélyebb szint: néhány állat között barátság alakul ki, egy külön kis buborék kettejük körül. A tapasztalatok szerint maximum öt egyed alkot egy belső baráti kört, a lazább barátságok 15-tel növelik a számot, míg összesen 50 állat képes laza, de szeretetteli kapcsolódásban együtt élni.

Tudtad, hogy nem is a kutya volt az első háziasított állatunk? Kattints, hogy kiderüljön, melyik vadállat volt az első a ház körül!

Nem biztos, hogy barátok

Mindegyik kör más-más előnyökkel jár. A legbelsőbb barátok segítik és védelmezik egymást, vigyáznak egymás kölykeire, rendszeresen megérintik, fésülgetik, nyalogatják egymást. Eközben endorfin szabadul fel a szervezetükben, ami tovább erősíti a szoros kötelékeket. A 15 főig terjedő csapat az élelmezés érdekében foghat össze, míg a teljes csapat a ragadozók ellen képes összeállni.

Csakhogy ahhoz, hogy egy kötődésen alapuló, réteges társadalmi rendszer működhessen, intelligencia kell.

Míg egy csordaállatnak elég egyszerűen ismernie a szomszédját, a barátságokban át kell látni a csoport teljes szociális szerkezetét. Ezért látjuk azt, hogy a rovaroktól kezdve rengeteg faj él csoportosan, de csak a fent felsorolt állatok élnek barátság alapú szövetségben, illetve ők is csak a jelzett, korlátozott számú csapatokban. Még ennél is ritkább az, hogy két különböző fajhoz tartozó állat köt barátságot. Most ezekből szemezgettünk.

A vad róka és a kutya kapcsolata

Tinni, a kutya gazdájával, Torgeir Berge fotóssal él a norvégiai erdőkben. Egy nap, amikor együtt sétáltak a fák között, találkoztak egy vadrókával, akit Sniffernek neveztek el. A több ezer éves tenyésztés és a közöttük álló társadalmi különbségek ellenére ők ketten barátok lettek. A róka elviseli, hogy a lelkesen fotózó Berge követi őket, cserébe pedig játszhat négylábú barátjával a természetes élőhelyén anélkül, hogy csapdába csalnák vagy veszélyeztetnék a testi épségét.

A róka és a kutya rohangálnak, kergetőznek, s annyira aranyosak, hogy még a gazdi, Torgeir Berge is megváltozott miatta.

A férfinak korábban semmi gondja nem volt a rókaprémmel, illetve az azzal kereskedőkkel, most viszont már azért dolgozik, hogy betiltsák ezt a norvég hagyományt. Ennek érdekében Berit Helberg íróval közösen könyvet adtak ki a duó kalandjairól The Fox And The Dog címmel.

Majmok és kutatóik barátsága

A majmok is hasonlóan jól fogadják más majmok, sőt olykor az ember társaságát is. Dian Fossey zoológus és egy csapat gorillát tanulmányozott. Ezek a nagytestű állatok rendkívül óvatosak, és ha akarnának, komolyan árthatnának az embernek, ezúttal mégsem tették. Bár semmilyen módon nem állt érdekükben, maguk közé fogadták a kutatót. Olyannyira, hogy amikor pár évre Fossey-t máshová szólította a munkája, majd visszatért a gorillákhoz, azok felismerték, és ugyanolyan barátságosak voltak vele, mint korábban.

Nemcsak fizikailag engedték közel magukhoz, de szemkontaktust tartottak fent vele, szimatolták, pihentek mellette, átölelték, olykor még dúdoltak is neki.

Hasonlóan szívmelengető barátság alakult ki Barbara Smuts és egy páviáncsapat között is. A páviánok úgy bántak vele, mintha a csapatuk tagja lenne, pihentek vele, barátságos pillantásokat váltottak, és mindannyian biztonságban érezték magukat egymás társaságában, ami a vadonban leírhatatlanul nagy szó.

A közös ellenség összeköt

Több olyan fajról is tudunk, melyek tagjai fittyet hányva a méretbeli különbségekre egymás társául szegődnek, ha érdekük úgy kívánja. A vöröscsőrű ökörszemek és a fekete orrszarvúak párosa a leghíresebb a világon: egyfajta szimbiózisban élnek egymással.

Az ökörszemek az orrszarvúak hátán mászkálnak, láthatóan cseppet sem félnek attól, hogy eltapossák vagy lerázzák őket, és figyelmeztető kiáltást hallatnak, ha orvvadász közeledik. Eközben a nagytestű állat körül keringő rovarokból vadásszák össze az ennivalójukat. Ez viszont még nem nevezhető barátságnak.

Munka után együtt pihennek

A prérifarkasok és a borzok azonban tovább tudtak lépni a kölcsönös haszonszerzésen. A két faj gyakran vadászik földimókusokra. Elvileg hadakozhatnának is a meghatározott számú prédáért, ehelyett összefogtak. A borzok kiváló ásók, ezért a mókusok fészkét ők dúlják fel. Ám csak a hozzájuk közel menekülő állatokat tudják elkapni.

A jól futó prérifarkasok viszont a távolabbra inaló példányokat is el tudják fogni. Itt véget is érhetne a társulás, és mindenki mehetne a dolgára, csakhogy a borzok és a farkasok a vadászat után együtt pihennek, heverésznek, összebújnak. Ha a prérifarkasok vadászni szeretnének, farokcsóválva, játszadozva, ugrándozva hívják borz barátaikat újabb közös kalandra.

Kiderült, hogy legjobb barátunk, a kutya ezért teszi ránk állandóan a mancsát!

Kiemelt kép: Getty Images