Bartók Zsuzsa, frissnyugdíjas

„Négy unokám van, mellettük saját életem is, pár órát még dolgozom, három város közt ingázom. Ismerőseim hasonló korúak, szeretném elmondani, miről beszélgetünk,
panaszkodunk:
– Amikor megszületett a baba, még az is hiba volt, hogyan fogja meg a picit a nagyszülő. Semmi nem volt jó, ahogy a picivel kapcsolatba lépett. A baba teljes mértékig a szülők tulajdonának és hatáskörének számított. A nagymama múlt századbeli szeretetének esélyt sem adtak. Amikor a gyerek hároméves lett, az anyuka dolgozni kezdett, akkor már kellett a nagyszülő, de addigra elveszett a bizalom, és a nagymama fél, hogy ha egyedül marad a gyerekkel, csak leszúrás lesz a vége. Megfelelési kényszerben nem jó az unokával lenni.
– Három generáció találkozik teljesen más életmóddal, szokásokkal, elvárásokkal, értékekkel, környezeti hatásokkal. Fárasztó a nem megértés. Nem akarnak ebből túl sokat a nagyszülők.
– A mai gyerekek mások, mint régen. Nem ismerik a nem szót, sok az ADHD-s vagy a nehéz magatartású. A nagyszülők nem tudják kezelni a helyzeteket, és nagyon elfáradnak egy félnapos vigyázás után is, pedig akarnak segíteni, imádják az unokákat.”

Anna, három unoka nagymamája

„A nagyszülők közül én vagyok csak, aki besegít, így rám hárul minden feladat, ami egynek sok, pedig négyen jól elbírnánk. Nagyszülőket emlegetünk, de többnyire csak a nagymamák a legények a gáton! A nagypapáktól mintha nem várna el senki semmit, csak hogy felfújják a bicikli kerekét.”