Az idei év statisztikái is alátámasztják, hogy a mentális betegségben küzdő gyerekek és fiatalok száma évről évre növekszik. Az UNICEF legfrissebb becslései alapján az Európai Unióban több mint 11 millió 5-19 éves gyermek és fiatal szenved valamilyen mentális betegségben, a 15 és 19 éves fiatalok körében (a közúti balesetek után) az öngyilkosság a második leggyakoribb halálozási ok az EU-ban, a WHO adatai szerint pedig a világon minden hetedik serdülő pszichés segítségre szorul.
Az olyan problémák, mint az evészavarok, egyre nagyobb mértéket öltenek a legfiatalabb generáció tagjai között. A nemzetközi tapasztalattal megegyezően nőtt az anorexia nervosával küzdők száma, és egyre többen vannak azok a fiatalok is, akik pszichés nehézségeik miatt nem képesek iskolába járni. A mentális zavarokkal kapcsolatban – a növekvő statisztikák ellenére – pedig továbbra is számtalan stigma és előítélet él a társadalomban és az iskolai közösségekben.
Mint azt tapasztalhatjuk, a pedagógusok tennivalóinak mennyiségre évről évre nő, az oktatás mellett pedig egyfajta védelmi vonalat is képviselnek, hiszen fontos, hogy észleljék, ha a fiataloknál pszichés probléma alakul ki, és hogy tájékozottak legyenek abban, milyen ellátás felé irányíthatják őket.
Vajon mi a pedagógusok felelőssége és kötelezettsége ebben, illetve hol van az iskola helye és szerepe a jelzőrendszerben?
Egy új és hiánypótló kiadvány, a Kórházból suliba 2. többek között ezekre az égetően fontos kérdésekre igyekszik választ adni, miközben hiteles, érthető és gyakorlatias iránymutatással szolgál.
A témáról és magáról a kiadványról a Kórházból suliba 2. szerzőcsapatának vezetőjét, dr. Máttyus Anna gyermekpszichiátert, az Észak-budai Szent János Centrumkórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztályának vezető főorvosát, illetve Tóthné Almássy Monikát, a KórházSuli Alapítvány vezetőjét kérdeztük.
Világszerte nő a pszichés betegségekkel küzdő gyerekek száma
Dr. Máttyus Anna kérdésünkre elmondta, hogy az elmúlt évek, illetve a COVID-19 hatásai az osztályos munkában, az ellátott gyermekek számában és állapotuk súlyosságában is megnyilvánultak:
Dr. Máttyus Anna
„A hirtelen jött bezártság, a járvány okozta egzisztenciális krízis és társas izoláció lelki egészségre gyakorolt negatív hatásait ma már számos kutatás igazolja. A második, harmadik, majd a negyedik hullám alatt – vélhetően a belső tartalékok és erőforrások apadásával egy időben – a betegszámban, illetve az ellátásra való igényben is jelentős növekedést tapasztaltunk. Bár a járvány lecsengőben volt világszerte, így Magyarországon is, de annak utóhatása, valamint az időközben kialakult háborús helyzet és az ezzel együtt járó gazdasági válság, a bizonytalanság, a félelem és feszültség a gyerekek és fiatalok lelki fejlődésére is hatással voltak. Az amúgy is veszélyeztetett, sérülékeny serdülők fokozott pszichés érintettségét a járvány első hullámától kezdve tapasztaltuk. A járvány alatt és azt követően a gyerekek, fiatalok kortárs kapcsolatai beszűkültek, az elmagányosodás, elszigetelődés pedig pszichés problémák kialakulásához, felerősödéséhez vezetett.
Az alábbiakban foglalható össze röviden, milyen nehézségeket azonosítottunk:
- A megszokott napirend, struktúra felbomlása, korábbi szociális közösségekbe, iskolába járás nehézsége.
- A korábbi szoros közösségek felbomlása, a megtartó közösségek hiánya.
- Az összezártsággal fokozódó családi feszültségek, családon belüli erőszak.
- Szorongás a jövőkép elbizonytalanodása miatt.
- Halálfélelem.
- Szociális elidegenedés, kortárs kapcsolatok felbomlása.
- Hangulati nyomottság.”
A fiatalkorúak ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma is megugrott 2021-hez képest
„A bántalmazás formáit általánosságban – úgy hazánkban, mint bárhol máshol – a fizikai, érzelmi és szexuális bántalmazás jelentik. De akár az elhanyagolást is ide sorolhatjuk, mint a súlyos veszélyeztetés egy formáját. Ezek mindegyike előfordulhat a családban, de családon kívül is, hiszen az elkövetők akár kortársak is lehetnek.
A Hintalovon Alapítvány legfrissebb, 2022-es évről szóló gyermekjogi jelentésében szerepel, hogy
»2021. december 31-én 110 750 gyereket tartottak nyilván veszélyeztetettként, és 27 229 gyerek volt védelembe véve. A bűnügyi statisztika adatai szerint a 14 éven aluli gyerekek sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények száma nőtt 2021-hez képest.«
Mindezek azonban csak a nyilvántartásba vett, ismert esetek. Tudható, hogy a bántalmazott, elhanyagolt gyermekek száma nagyobb, a sérelmükre elkövetett erőszakos bűncselekmények ennél pedig sokkal gyakrabban történnek, hiszen az ilyen élményekhez kapcsolódó szégyen, félelem miatt sokszor titokban maradnak” – mondja dr. Máttyus Anna, aki kiemelte, hogy a bántalmazás feljebb is említett formái a kortársak között is előfordulhatnak. Sőt, manapság egyre gyakoribbá váltak, gondoljunk csak az április 29-én történt esetre Bőnyben, ahol egy hatodikos kislány szúrta hátba osztálytársát az iskolában.
Hogyan lehet felismerni egy (kis)kamasz viselkedésében a szélsőséget? Léteznek intő jelek egy ilyen tragédia előtt, és ha igen, kinek a feladata észrevenni azokat? Lami Juli cikkét a linkre kattintva éred el!
„Rendkívül gyakori jelenség az osztálytársak között egy hierarchizált viszonyban kialakuló bántalmazási mód, a bullying. Ez megfélemlítés, erőszakoskodás, kiközösítés, terrorizálás, zsarnokoskodás, kötekedés, szívatás stb., formájában jelentkezik. A viszonyrendszerben kiszolgáltatott felet időnként olyan durván bántják, hogy az pszichés problémák, mentális zavarok kialakulásához vezethet, illetve fenntarthatja azokat. A kortárs kommunikációban – különösen a covid-lezárások óta – kiemelt szerep jut az internetes csatornákon történő kapcsolattartásnak, így az online tér is egyre gyakrabban válik terepévé a kortárs bántalmazásnak (cyberbullying).”
Kapaszkodó a pedagógusoknak (és a szülőknek is)
„Amikor 10 évvel ezelőtt elindult a KórházSuli, elvétve fordultak elő olyan családok, ahol a gyerekek valamilyen mentális probléma miatt nem tudtak iskolába járni. Viszont ahogyan teltek-múltak az évek, a segítséget igénylő szülők száma is megugrott: eleinte minden negyedik gyermek szorult pszichés segítségadásra, az idei tanévben viszont olyan hónapot is zártunk, ahol 10 segítségkérésből 8 ilyen irányból érkezett” – meséli Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli alapítvány vezetője.
„Látjuk, hogy a pedagógusoknak milyen nagy szükségük van a szakmai támogatásra, hiszen az iskola az elsődleges hely, ahol ezek az esetek lecsapódnak. A pedagógusok más irányból látják a helyzetet, mint a szülők. Míg egy gyerek otthon például jobban el tud vonulni a szobájába, addig egy napi hatórás osztályközösséggel való interakció során teljesen más dolgok szűrhetőek le. Úgy gondoltuk, hogy azzal segíthetünk többet, ha a pedagógusoknak próbálunk valamiféle kapaszkodót nyújtani, hogy miről ismerhetik fel, amikor valami mögött több áll, mint egy sima viselkedési probléma. Bár vannak különböző tünetegyüttesek, a Kórházból suliba 2. fókusza azon van, hogy mi az, amit ezekből egy tanítónak, tanárnak észre kell vennie.”
Monika szerint, ha megjelenik valamilyen szintű nehézség a társadalomban (jelen esetben a mentális zavarokkal küzdő gyerekek egyre növekvő száma), azt a rendszerek sok esetben csak utánkövetni tudják – vagyis a kérdés egy létező, dübörgő problémává válik, mire megoldás születik rá. Éppen ezért a Kórházból suliba 2. célja, hogy segítse a rendszerek, az iskolák, a tantestületek, tanítók és tanárok felzárkózását, hogy naprakész, gyakorlatias információkkal szolgáljon a fiatal generációkat érő mentális kihívásokról, betegségekről, valamint a pedagógusok lehetőségeiről és kompetencia-határairól.
Tóthné Almássy Monika
„Az egyik problémát a lassú reakcióidőben látom, a másik pedig az, hogy teljesen más, amit megtanulunk elméletben, és más az, amit a bőrünkön tapasztalunk. A pedagógusok pedig ott vannak a mély vízben. Azt tudom, hogy az önkénteseink, akik pedagóguskarról jönnek, a képzésünk életszerűségét emelik ki. Lehet, hogy hallottak elvontabb keretek között egy-egy témáról, de az nagyon messze van a gyakorlati alkalmazástól. Az az igazán mérvadó, amikor az ember a saját bőrén tud megélni valamit. Szeretnénk, hogy a pedagógusok ne félelemmel forduljanak az érintett gyerekek felé, és legyenek eszközeik arra, hogy felismerjék a problémákat és a pedagógia eszköztárával kezeljék azokat, valamint ne érezzék egyedül magukat a rendszerben.
Ha a problémákat félelemből nem vesszük észre, vagy úgy csinálunk, mintha nem vennénk észre, egyúttal validáljuk is például az ártó, önsértő viselkedést. Tehát ha nem veszik észre, vagy nem szólnak azért, hogy én vagdosom a kezemet, akkor egy idő után ez lesz a normális. És ennek nemcsak az érintett gyerek, hanem az osztálytársak felé is üzenete van.
A legfontosabb, hogy minden normálistól eltérő viselkedést nyitott szívvel és nagyon elfogadó empátiával észre kell venni.
Ha pedig észrevesszük, mindenképp kommunikálni kell róla a gyerekkel, és természetesen a szülőket is azonnal be kell vonni a folyamatba. A dolgok nagyon sokszor csúsznak el itt: amikor a gyerek bizalmát próbáljuk megőrizni, könnyen előfordulhat, hogy az információ a szülőhöz csak sokára jut el.”
A szülők együttműködése is kulcsfontosságú
Monika tapasztalatai alapján, mivel minden mentális zavar stigmatizált dolog, nagyon sok szülő hárít eleinte – ami tulajdonképpen egy érési folyamat: „Nem biztos, hogy minden anyuka és apuka azonnal végtelen hálával fogja ezt fogadni, de fontos, hogy a pedagógus időt adjon a feldolgozásra, és észrevegye, hogy mikor jött el az a pont, amikor hiába a kommunikáció, nem történik előrelépés. Ekkor viszont kötelezettsége jelezni a dolgot akár a családsegítő, akár a gyermekjóléti szolgálat felé.”
Egy mentális zavar másfajta hozzáállást igényel, mint a pedagógusok napi működése, éppen ezért fontos leszögezni, hogy nem a tanítók, tanárok dolga megoldani ezeket a problémákat, hiszen minden mentális zavar egy betegség, amit mentálhigiénés szakemberek gyógyítanak – sokszor hosszú évekig. A szülők számára is fontos tudni, hogy hol vannak a pedagógusok határai, hiszen ők jelzőrendszerként, nem pedig orvosként vannak jelen.
„Nem oké, amikor a pedagógus egyik kezével a vasárnapi ebédet főzi, a másikkal meg a szülővel telefonál. Hol vannak a tanítók, tanárok szakmai és emberi határai, és mi az, amibe már nem kell belefolyni, mert az már nem az ő dolguk, hanem a mögöttük álló ellátórendszeré? És kik vannak benne az ellátórendszerben, kiktől tudnak segítséget kérni a pedagógusok? Szeretnénk egyfajta protokollt mutatni, és segítséget nyújtani abban, hogy tanítóként, tanárként miként tudják felismerni a felmerülő nehézségeket és a pedagógia eszköztárával kezelni azokat” – mondja Monika.
A támogatás tehát nemcsak a mentális nehézségekkel küzdő gyerekeknek, de az oktatási rendszer szereplőinek is jár, hiszen ahogyan dr. Máttyus Anna kifejtette: „A segítséget, terápiát igénylő fiatalok számának drasztikus növekedésével párhuzamosan az őket segítő szakemberek száma csökken – ez elsősorban a vidéki régiókra jellemző. A legsúlyosabb, legösszetettebb pszichés problémákkal küzdő fiataloknak, gyermekotthonokban, nevelőszülőknél nevelkedő, halmozottan sérült gyerekeknek alig van ellátóhelye. A velük dolgozó szakemberek megbecsültsége pedig – mind társadalmilag, mind anyagilag – nagyon alacsony.
Sok jó kezdeményezés van az országban,
de ezek gyakran szigetszerűen működnek, az egészségügy, oktatás és szociális ellátórendszer nem kapcsolódik megfelelően egymáshoz. A túlterheltség és a bizonytalan jövőkép miatt nagyon gyakori a kiégés, elfáradás, intézményi szinten a szakemberek fluktuációja.”
Hasznos információk
Az első kézikönyv (Kórházból suliba 1., ami a tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai integrációjáról szól) alapja az ausztráliai Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány kiadványa, melyet magyar szerkesztők dolgoztak át hazai viszonyokra. A Kórházból suliba 2. pedig pszichológiai, egészségügyi és pedagógia megközelítéssel, közérthető és gyakorlatias módon segíti a pedagógusokat abban, hogy miként tudják a mentális betegségekben küzdő diákokat tanulói létükben és a közösségben tartani.
A Kórházból suliba első és második része is bekerült az országos tankönyvellátó jegyzékbe, így a segédkönyveket mostantól az iskolák is meg tudják rendelni, illetve regisztráció után ingyenesen is letölthetők a linkre kattintva.
Ha segítenéd a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek oktatási rehabilitációjának fejlesztését, rendszeres vagy egyszeri támogatással is megteheted, illetve az adód 1%-át is felajánlhatod a KórházSuli Alapítvány javára.
Pedagógus vagy? Iratkozz fel a KórházSuli Miújság hírlevelére, vagy jelentkezz a Beteg gyerek az osztályban nevű akkreditált képzésre!
Szétstresszelt gyerekek: már a kicsiket sem kíméli a kiégés – olvasd el korábbi cikkünket is Mirk Zsófia iskolapszichológussal!
Kiemelt kép: Getty Images
