Nagyon sűrűek a napjai, ezért késő este interjúzunk, miután lefektette a gyerekeket. A babafigyelő monitoron néha hallatszik egy kis neszezés, de nyugodtan tudunk beszélgetni. (Csak akkor állunk meg egy kicsit fülelni, amikor Lujzi úgy dönt, alvás helyett inkább verset mond.)

Nők Lapja: Tegnap este koncerted volt. Amikor egy fellépésről hazaérsz, mire van még erőd?

Rúzsa Magdi: Bedőlni az ágyba.

És reggel ugyanúgy kelsz a gyerekekhez?

Sőt, már hajnalban, ha kell.

Hogy bírod ezt fizikailag?

Nem tudom. Beleáll az ember, és csinálja. Rengeteg ­kávét iszom az utóbbi időben, el is határoztam, hogy le kéne szokni róla. Néha úgy érzem, a kávé tart egyben. Azért most, hogy már nem ébrednek annyiszor éjjel, kezd könnyebb lenni.

A férjed részt vesz a kicsik körüli teendőkben?

Igen, kőkeményen. Minimum ketten azért kellünk hármójukhoz.

Úgy képzelem, hogy nálatok mindig szól a zene, és sokat énekelsz a gyerekeknek. Van kedvenc daluk?

Az egyik a Pettyes szárnyú katicabogár – Gryllus bácsit nagyon szeretem, ezúton is csókoltatom! –, a másik pedig egy régi-régi dalocska egy nyusziról, amit még nekem énekelt az anyukám. Az Aludj el, kisembert már ők is dalolják. Én most a dzsesszkorszakomat élem, ezt kéri a fülem, és úgy látom, ők is szeretik. Kínosan figyelek arra, hogy csak letisztult, finom, szép dolgokat hallgassanak. A népzene jöhet, Pavarottit is szeretik, ha pedig kórusművek szólnak, arra azt mondják, hogy énekelnek az angyalkák.

Az anyává válás sokakból azt hozza ki, hogy a gyerektéma felé fordulnak a munkájukban is, gyereklemezt adnak ki vagy mesekönyvet írnak. Te viszont nem mentél el ilyen irányba, hanem maradtál a saját stílusodnál és témáidnál.

Ez nagyon érdekes. Még jóval a gyerekek születése előtt, 2020-ban adtam ki az Angyalkert című mesekönyvemet, amely egy gyereklemezt is rejtett. Ez a könyv valahogy odakerült a kicsik könyvespolcára. Úgy voltam vele, hogy majd ha kíváncsiak lesznek rá, megnézik, de soha nem erőltettem. És imádják! Ha kérik, hogy ezt olvassam, megdobban a szívem, hogy jé, még nem is tudtam, hogy ők jönni fognak, amikor készült a könyv, és most ezeregy mese közül választhatnak, és pont ez kell nekik. Visszatérve a kérdésre, még ha szívesen énekelek is egy-egy altatót, valahogy úgy érzem, nem biztos, hogy én lennék a leghitelesebb gyerekdal-előadó.

Három kétéves mellett mikor volt időd kitalálni a nagyszabású arénakoncerted minden részletét, az óriás­báboktól az artistákon át a meghívott zenészekig?

Nem nagyon volt időm gondolkodni. Annyit tudtam, hogy a Magdaléna-estből szeretnék benne részleteket látni, és arra még rátenni egy lapáttal, hogy kerek üzenete legyen. Cirkusz a világ, nem véletlenül lett kicsit cirkuszi hangulata az egésznek. Olyan alkalmat akartam teremteni, amikor az emberek el tudják engedni magukat, és kívül hagyhatják azt a sok hülyeséget, amivel tömik a fejünket. Rossz úton jár az emberiség. Túl sok a kamu, ami szembejön velünk, és sokan azt gondolják, ahhoz kell mérni magukat, annak kell megfelelni. Ne a TikTok és az Instagram vezessen bennünket! Kicsit ingerült vagyok, mert már hosszú ideje úgy érzem, ha nincs kontroll ezeknek a felületeknek a használatában, az olyan, mintha napi szinten nyitogatnánk a kaput az ördögnek. Én azt vallom, hogy nem kell mindenáron beállni a sorba, inkább dolgozzon az ember keményen, és menjen a szíve után. Foglalkoztat, hogy ebben a kusza világban mik az igazán fontos értékek.

A te családodban mi az érték?

Amire rettentően büszke vagyok, az a közösen elmondott asztali áldás. Kétévesen már mondják, hogy „Édes Jézus, légy vendégünk…”, és imádom, amikor Lujzi bekiabál a végén, hogy ámen! (Nevet.) Nekem talán az a legfontosabb, hogy vidáman üljük körül az asztalt, és ott mindig nyugalom és békesség legyen. Éjjel-nappal a gyerekekkel vagyunk, hiszek abban, hogy az első három év meghatározó, a legapróbb mozdulatok is, ahogyan kommunikálunk, a beszéd. Jó, hogy itt vannak a nagymamák, és általuk az ízes vajdasági tájszólás – én ezt hagyom, én ezt szeretem. Kell hogy tudják a gyerekek, kik ők, és honnan indultak a gyökereik.

Az fontos például, hogy megtanuljanak szerbül?

Idővel igen. Azt szeretném, hogy először az anyanyelvüket, a magyart sajátítsák el. De egyébként szivacsok, már mondják, hogy dober dan! Fontos, hogy beszéljék a szerbet is, sokat járunk haza, ott a férjem családja, és édesapám is ott él a feleségével. De ezenkívül is van ott még sok olyan íz és erő, amit érdemes lesz átadnom. Szeretném, hogy sokat legyenek a Vajdaságban, és hogy tudják, milyen a határon túl magyarnak lenni. Nem a „magyarkodás” miatt, hanem azért, hogy értékeljék, hogy nekik már Magyarország az anyaországuk, és számukra így sok szempontból könnyebb lesz az élet.

Nyilván igyekeztetek felkészülni a hármas ikrek érkezésére. Mi az, amiről nem gondoltad, hogy ennyire nehéz lesz?

Hogy mindig kell a segítség köréjük, és igazán ritkán tudunk teljesen egyedül lenni, akár öten, akár ketten a férjemmel. Hárman háromfelé szaladnak, úgyhogy egyedül csak akkor tudok velük lenni, ha teljesen zárt helyen vagyunk. Ez a része azért nehéz. Ami viszont pozitívum, hogy gyorsan egységgé váltak. Úgy érzem, mindig erős kis csapat lesznek, és vigyáznak majd egymásra, akár az oviban, akár az iskolában.