Az elvárás olyan, mint egy idealizált forgatókönyv, amiben minden a mi szánk íze szerint történik: megkapjuk az áhított munkát, megkérik a kezünket a kedvenc éttermünkben, a barátnőnk énekkel köszönt a szülinapunkon, és az online rendelésünk is pontosan megérkezik.

Ehhez képest természetesen frusztráló, amikor a cég munkavállalói helyett csupán az adatbázisba kerülünk be, a sarki cukrászda fagyijába tunkolt jegygyűrűt majdnem lenyeljük, a barátnőnk elfelejtette a szülinapunkat, a rendelésről pedig kiderül, hogy nem is az és nem is jó helyre ment.

Csalódottak, dühösek és megbántottak vagyunk, amikor nem teljesülnek az elvárások. Ha ésszerűek persze, akkor nincs velük gond. Szakmai kontextusból nézve természetes elvárás, hogy a fodrásszal megbeszélt időpontban megjelenünk, ő pedig elvégzi a kért hajvágást. De hogy tapsikoljon is a megcsalásos történetünkhöz, az már egy másik szint.

Mert mi megérdemeljük

Az elvárások mögött gyakran a jogosultság igénye húzódik, hogy azt feltételezzük, nekünk jár az a bizonyos dolog, bánásmód, eljárás. Már úgy lépünk bele egy adott helyzetbe, hogy megérdemeljük a megkülönböztetett viselkedést, a bónusz arcmasszázst, az ingyen konzultációt vagy a családi bérletet az előadásra. A külvilág azonban nem tartozik nekünk semmivel, csak azért mert magas pozícióban vagyunk, vagy ellenkezőleg, egy kisebbségi csoport tagjai vagyunk, ez még nem jelenti azt, hogy nekünk bármi is jár.

Pláne úgy, hogy egy hajszálat nem teszünk érte keresztbe.

Az elvárások csökkentése nagyobb boldogságot eredményez (Fotó: Getty Images)

De hogy egészen egyszerű példával éljünk: hányszor várjuk el például, hogy ha mi azonnal válaszolunk az üzenetre, a másik is tegyen így? Csak ezzel az apróságnak tűnő igénnyel olyan frusztrációs spirálba keveredünk, amiből nem látszik a kiút. Ha ezt még megspékeljük az önmagunkkal szembeni elvárásokkal, a nap végére tényleg egy párhuzamos univerzumba kerülünk, ahol egyetlen kérdés marad: miért is támasztunk ennyi elvárást?

Az irreális elvárások feleslegesen terhelik a gyerekeket is. 

Tényleg, miért is?

A főbűnös a hasonlósági torzítás, illetve az arra való hajlamunk, azaz a hozzánk hasonló embereket tudattalanul kedvező fényben tüntetjük fel, és feltételezzük, hogy úgy gondolkodnak és viselkednek, akárcsak mi. Ha például mi nem szoktuk félbevágni a másik beszédét, elvárjuk, hogy ő se szakítsa meg a mi gondolatfolyamunkat.

Ha mi már hajnalban felköszöntjük a barátunkat, számunkra természetes, hogy ezt ő is meg fogja tenni, pedig köztudottan gyűlöli a koránkelést. Ha a szeretetnyelvünk miatt rendszeresen ajándékokkal kedveskedünk a társunknak, elvárjuk, hogy ő is bombázzon minket meglepetésekkel.

Dobpergés: nos nem, nem vagyunk egyformák!

Emberi kapcsolataink éppen attól izgalmasak és különlegesek, mert mindannyian más csomaggal érkezünk.

Eltér a hit- és elvrendszerünk, a kötődési és kommunikációs stílusunk, eltérnek az utazási és a lefekvési szokásaink. Ez még akkor is így van, ha amúgy hasonlóan gondolkodunk a világról.

A személyiségünk fejlődése céljából érdemes tőlünk nagyon különböző emberekkel is kapcsolatba kerülni, ekkor azonban tényleg búcsút kell inteni az elvárásoknak. Hiszen senkire nem erőltethetjük rá a gondolatvilágunkat, nem várhatjuk a másiktól, hogy bólogasson, amikor nem ért egyet velünk.

Az se jó, ha nincs elvárás

Természetesen nem ördögtől való az elvárás, amennyiben azt jóra használjuk, például ösztönző erőként egy majdani cél eléréséhez. Várjuk el magunktól nyugodtan, hogy átmegyünk a nyelvvizsgán, higgyünk a képességeinkben, és tegyünk meg mindent a célért.

A túl magas elvárások azonban irreális követelmény spirált eredményeznek. A folyamatos kudarcélmények negatívan befolyásolják a mentális egészségünket, ezért fontos, hogy ésszerű mércét állítsunk fel önmagunk és környezetünk számára. A legelső lépés, hogy csökkentsük az elvárásokat!

De hogyan?

Hatalmas nyomást veszünk le magunkról, ha felhagyunk a teljesíthetetlen elvárásokkal, az alábbi tippek segítségével pedig boldogabbak és elégedettebbek lehetünk.

A másokkal való összehasonlítás csak növeli az elvárásokat (Fotó: Getty Images)

1. Ne gondold, hogy irányíthatod mások viselkedését!

Mind azt szeretnénk, hogy minden terület tökéletesen működjön az életünkben, a valóság azonban köszönőviszonyban sincs ezzel az elvárásunkkal. Túl sok tényező befolyásolhat, és akkor is balul sülhet el egy helyzet, ha mindent megteszünk érte. Mások viselkedését nem felügyelhetjük, kizárólag a sajátunkra lehetünk hatással.

2. Elvárás nélkül adj!

Legfontosabb kapcsolataink komoly befektetést igényelnek tőlünk: időt, energiát, anyagiakat áldozunk fel a másik személy érdekében. Ne azért adjunk, mert elvárunk valamit cserébe, hanem azért, mert fontos számunkra az illető, szeretjük őt, és arra törekszünk, hogy boldoggá tegyük.

3. Ne tűzz magad elé elérhetetlen célokat!

Az önmagunkkal szembeni elvárás megbicsaklása különösen nagy kudarc, hiszen be kell ismernünk, hogy valami nem sikerült vagy nem vagyunk elég jók. A tükör előtt állva kérdezzük meg magunktól: miért várom ezt magamtól, biztos, hogy szükségem van rá? Mi történik, ha nem tudom elérni a kitűzött célokat? Ha tisztázzuk az elvárások mögött húzódó motivációkat, könnyebben tudjuk azokat csökkenteni.

4. Ne hasonlítsd magad másokhoz!

A közösségi média tökéletesen alkalmas arra, hogy megmételyezze az önmagunkkal való kapcsolatunkat. Minél gyakrabban hasonlítjuk magunkat másokhoz, annál több elvárásunk lesz. Mindenki más képességekkel, vágyakkal, erőforrásokkal születik, és később egyedi körülmények között él.

Ha folyamatosan arra gondolunk, hogy meg tudjuk csinálni, amit mások, akkor sikertelenség esetén garantált a csalódás. Önmagunkhoz mérjük a fejlődést, így csökken a nyomás és az elvárás, viszont elégedettebbek lehetünk.

5. Ne jósolj!

Halkítsuk el a bennünk élő látnoki prófétát, aki előre tudja, hogy pontosan mi fog történni hat, tíz vagy másfél hónap múlva. Érdemes tudatosítani, hogy a valóság nem az elvárásaink szerint alakul, és számos előre nem látható helyzet történhet, ami mindent megváltoztat. Inkább próbáljunk mindent megtenni, ami tőlünk telik, és igyekezzünk rugalmasan igazodni a szituációhoz.

6. Ne erőltesd másokra az értékeidet!

Elvárásainkat formálják a jelenlegi körülmények, értékek, a múltbeli tapasztalatok és a jövőbeli elképzelések. A csalódás elkerülésére érdemes kompromisszumot kötni saját és mások elvárásaival. Nem tudunk mindent megadni másoknak, és ők sem tudják valamennyi igényünket kielégíteni. Felesleges ráerőltetni másokra az elképzeléseinket, de a kettő ötvözésével létrejöhet valami új, amivel mindenki elégedett lehet.

Alacsonyabb elvárás, nagyobb boldogság

Véletlenül se gondoljuk, hogy az elvárások csökkentésével leértékeljük magunkat vagy az álmainkat. Mindössze arról van szó, hogy megpróbáljuk a valósághoz igazítani az elképzeléseket, igényeket.

Készítsünk tartalék forgatókönyvet, ha úgy érezzük, de a legfontosabb, hogy rugalmasan alkalmazkodjunk, amikor nem az elképzelések szerint történnek a dolgok. A kevesebb csalódás garantáltan nagyobb boldogságot eredményez.

Für Anikót nem érdeklik az elvárások, el is mondta nekünk, hogy miért. 

Kiemelt kép: Getty Images