A módosult tudatállapotokat ősidők óta ismeri és használja az emberiség. De mi is az, hogy módosult? Ezalatt azt értjük, hogy a hétköznapi, ébrenléti állapothoz képest egy másfajta tudatállapotról van szó, amely gyökeresen eltér attól, mint amilyenben általában a mindennapjainkban élünk, dolgozunk, cselekszünk és gondolkodunk. Felmerülhet a kérdés: miért kellene ezt módosítani? Hiszen az elménk „rendes” állapota nagyon is megfelel a szokásos tevékenységeinkhez: napközben általában ébren vagyunk, ha pedig elfáradunk, lepihenünk, és elalszunk. Ezt a két állapotot váltogatjuk életünk során – akkor hát miért volna szükség bármiféle „módosításra”?
A józan ész és a „szent őrület”
Nos, a válasz a következő: azért, mert a „normálisnak” hívott ébrenléti állapot sok mindenre alkalmas, de az igazán lényeges dolgokra nem. Elménk ugyanis ebben a szokásos alapállapotában folyton mérlegel, elemez és analizál – csakhogy ezzel pont a legizgalmasabb képességeinket gátolja. Ahhoz, hogy ez utóbbiakat felszínre hozzuk, a hétköznapi józan eszünk helyett egy másféle elmeállapotra van szükségünk. Ennek elérésére az emberiség számtalan módszert, technikát vet be ősidők óta: meditációt, a sámánok révületét, imát, zenét, táncot, jógát. Közös mindegyikben a racionálistól eltérő tudatállapot, amely a szokásos ébrenléti gondolkodást egy időre felfüggeszti. Ilyenkor pedig elménk segítségével különleges kalandokban lehet részünk. Nem véletlenül ismeri a misztika a következő, első hallásra kissé meghökkentő fogalmat: insania sacra, azaz szent őrület. Amikor ugyanis „normálisan” gondolkodunk a legintenzívebb, a tudatalatti mélyéből származó teremtő energiáink blokkolva vannak. Ennek oka, hogy a józan elmeműködés természetesnek veszi, hogy a világ olyan, amilyen, és nekünk nincs más lehetőségünk, mint engedelmesen elfogadni ezt. Ám ha sikerül egy picit „megbolondulnunk” – azaz elérnünk egy másféle, leginkább a félálomra, a művészi ihletre vagy a flow-élményre (önfeledt beleélésre) hasonlító elmeállapotot –, addig gátolt kreatív erőink felszabadulnak. Ezáltal pedig lehetőségünk nyílik, hogy a szeretet törvényeinek tiszteletben tartása mellett szabadon formáljuk a világot.
Félálomban mindenki parafenomén
Mindezeket napjainkban immár a tudomány is alátámasztja, igazolva az ezotéria évezredes tanításait. Kiderült, hogy a különféle tudatállapotokhoz eltérő frekvenciájú – lassabb vagy gyorsabb – agyhullámok tartoznak. Elménk más és más rezgéseket bocsát ki tehát a „hétköznapi” éber állapotban, alváskor és a fent említett „teremtő transzban” is. Mindennapi ébrenlétünkben az agyunk 13–30 Herzes hullámokat ad le, ez az úgynevezett béta-állapot. Elalvás után az elménk sokkal lassabban, nyugodtabban, 4–6 Herz között rezeg – ezt hívják thétatartománynak. Ilyenkor szoktunk álmodni, és ebben az állapotban nagyon hatékony az öngyógyítás. Ha pedig az agyunk ennél is jobban „elengedi magát”, 1–3 Herzes, lassú, finom hullámokat bocsát ki. Ez a delta, azaz a mély, álomtalan alvás állapota, amikor a szervezetünk teljes mértékben pihen. Az olvasó talán észrevette, hogy az alvást jelentő théta- és a teljes ébrenlétet képviselő béta-állapotok közt kimaradt a 7–12 Herz közti tartomány. Pedig ezt is mindannyian ismerjük: olyankor szoktunk benne lenni, amikor már majdnem elaludtunk, illetve még nem ébredtünk fel teljesen, hanem valahol álom és ébrenlét közt lebegünk. Ez az a bizonyos alfa-állapot, amely tehát valójában ugyanaz, mint amit „félálomnak” szoktak hívni.
Jelentősége, hogy ebben a tudatállapotban lehet előhívni elménk rejtett képességeit, amelyek ébrenlétben csak passzívan szunnyadnak bennünk. Alfában a józan logika háttérbe lép, s mindannyian „parafenomének” leszünk.
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2018/02. lapszámában olvashatjátok!
Szöveg: Magyar Diána
Fotó: Thinkstock
