A képre kattintva galéria nyílik!
Pengetik az ukulelét, és azt éneklik, fölöttünk csak az ég… John Lennon klasszikusát én is ismerem. Az Imagine című szám iskolás éveimet idézi fel. Az osztálykirándulásokon így gyűltünk össze mi is, mint ezek a zenélgető srácok és lányok.
Hol történt a fenti jelenet? A hétvégén olasz középiskolásoknak tartottunk kétnapos csapatépítő foglalkozást: a program szünetében kerültek elő a hangszerek. Nem ez az első eset, hogy a közeli, vidéki iskolák hasonló kéréssel fordulnak az önkéntes programomat koordináló szervezet felé, mivel tagjainknak nagy tapasztalata van a non-formális oktatásban. Sokféle Erasmus+ programot rendeznek: táborszerű ifjúsági cseréket diákoknak és tréningeket, jó gyakorlatok cseréjét szakembereknek, ifjúsági munkásoknak. Ezt az interaktív, játékos, kötetlen, a zárt tantermek világától olyannyira eltérő módszertant alkalmaztuk a csapatépítésen.
Helyszín: egy pici faluban álló, régi iskolaépület, melyet szállóvá alakítottak, a szervezet évek óta képzési központként használja ottalvós programjai során. A tizenhét kisdiákkal négy kísérő kolléga érkezett. Egyikük a program fő szervezője, egy nyugdíjas tanárnő, még emlékezett rá, milyen jól sikerült néhány éve egy hasonló csapatépítés, ezért pártolta mindenképpen a mostani hétvége megvalósítását. Főleg, hogy a foglalkozás egy a korai iskolaelhagyás megelőzését célzó projekt része. A másik három felnőtt a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat támogatta pedagógiai asszisztensként (sostegno). Ők az órák alatt, az iskolában is jelen vannak, hogy segítsék a speciális szükségletű fiatalok tanulási folyamatait.
Azon kívül, hogy belesűrítettünk egy csomó személyiségfejlesztő, bizalmat és kreativitást igénylő, kooperációs készséget fejlesztő feladatot ebbe a két napba, a program fontos része volt az önellátás. Maguknak kellett beosztani, ki főz, ki takarít, mi legyen a házirend. Ilyen nagy létszámra főzni (és egyáltalán, főzni!) a többségnek új tapasztalat volt. Mivel azonban készültek rá, előre beszerezték az alapanyagokat, megbirkóztak a kihívással. Különösen örültünk neki, hogy sikerült meggyőzni őket, ne eldobható, műanyag tányérokat használjanak, hanem (a fenntarthatóság jegyében) mosogassák el a hagyományos étkészletet. Nem hagytak maguk után kuplerájt, a takarításért felelős stábok is tisztességesen dolgoztak.
You may say I’m a dreamer but I’m not the only one… Vasárnap este fáradtan, jóérzéssel, fülemben a közösen énekelt John Lennon számmal tértem haza. Hétköznapi élethelyzetekben, például a tömegközlekedésen gyakran találkozom nyegle, tiszteletlen, nemtörődöm kamaszokkal. Azonban ez a hétvége megnyugtatott, van értelme velük dolgozni. Mert vannak köztük tehetségesek. Akik akarnak és tudnak. Befogadják a messziről jött vagy egyszerűen „más” osztálytársakat. Képesek együttműködni. Érdeklődően, nyitottan hallgatják egymást és azt, aki szívből szeretne tanítani nekik valamit. És még az olaszul nem tökéletesen beszélő önkéntest sem nevetik ki. A csoport felé irányuló szimpátiám szerencsére nem volt egyoldalú: a program végéhez közeledve megkérdezték, nyáron kibérelhetik-e a házat és vele együtt bennünket, facilitátorokat.
Gősi Lilla
Kolléganőnk korábbi Itáliai Napló-bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.
Fotók: a szerző felvételei
