1. A CSALÁDÉRT MINDENT
Szüleim nyitott szemléletben neveltek minket a húgommal, már egész kis korunktól kezdve partnerként kezeltek bennünket, kikérték a véleményünket, figyeltek ránk. Egy gyereknek sokat számít, ha azt érzi, hogy látják és hallják őt. Édesapám szíriai, ezért sokat utaztunk a közel-keleti országba, így megismerhettem az arab kultúrát, és kapcsolódhattam az ottani rokonokhoz. A családcentrikus hozzáállás viszont nemcsak az arab vonalról jön, hanem édesanyám oldaláról is. Mindent megteszünk a másikért, a végsőkig elmegyünk egymásért.
2. A NOVELLÁTÓL A FÉLELEMIG
Kiskoromtól önállósodtam. Salgótarjánban nőttem fel, de a gimnáziumot már Szolnokon kezdtem el, akkor egy idősebb néninél laktam, majd tizenhat éves koromtól Soros-ösztöndíjjal Amerikában, egy oregoni magániskolában tanultam egy évet. Ott írtam először novellákat, onnan elvezetett az út egy napilaphoz, majd a tévéhez és a háborús tudósításokhoz, aztán a Bábel – Hesnával a világ című műsorhoz, onnan pedig a félelem témájához. Minden középiskolásnak receptre írnám fel, hogy egy évet külföldön töltsön, mert sokat segít a személyiségfejlődésben, türelemre, elfogadásra, megértésre tanít.
3. MEGVÁLTOZOTT ÉRTÉKREND
Nemrég részt vettem Amerikában egy eseményen, ahol veteránok és háborús tudósítók morális sérüléseivel foglalkoztak. Ez az új fogalom arról szól, hogy ha valaki olyan dolgoknak lesz tanúja vagy résztvevője, amelyek az értékrendjével konfliktusban állnak, az meghasonult állapothoz vezet, és a bűntudat meg a szégyen megmarad sebként a lelkiismeretében. Érdekes, hogy bennem is milyen sok a morális sérülés, pedig már több mint tíz éve nem jártam háborús terepen. De közben meg rengeteget kaptam ezektől az évektől: az értékrendemet alapjaiban változtatta meg az, hogy láttam, miként tör magának utat az élet a legnehezebb pillanatokban is. Manapság, amikor kisebb-nagyobb problémákkal küzdök, eszembe jutnak azok az emberek, akik az enyémnél sokkal rosszabb helyzetben is talpra tudtak állni.
