Eltérően a barlanglakóktól, akiknek az élelem, a menedék és az oroszlán általi meg nem halás volt az elsődleges igényük, a mai embernek, – akinek ezek a dolgok nagyrészt rendezve vannak –, az egyik legfontosabb szükséglete az emberi kapcsolat. A kapcsolódás igénye ősi, életben maradási ösztön.

 A kapcsolati elfogadás növelése és az elutasítás elkerülése érdekében igyekszünk előre látni, hogy valaki mit gondol rólunk. Nem tudhatjuk biztosan, hogy valaki mit gondolhat, ezért az „üres helyeket” saját elfogultságunkkal töltjük ki. Az emberi elme hajlamos olyan információkat keresni, értelmezni és megjegyezni, amelyek megerősítik meglévő hiedelmeinket vagy elvárásainkat.

A FOPO (angolul „fear of other peoples opinion”) a mások véleményétől való félelem rövidítése.

És még ha úgy is gondolod, hogy ez nem vonatkozik rád, valószínűleg igen. Régen az elménk a biztonságot a hovatartozással párosította. Ami kezdetekkor a törzset jelentette, ma a családot, majd a baráti, iskolai, munkahelyi közösségeket. Kívülállónak érezni magunkat egy számunkra fontos közegben az egyik kiszolgáltatottabb érzés, amit ösztönösen kerülünk. Bizonyos mértékig mindenkiben ott van ez a félelem – az agyunk így van bekötve.

Ugyanakkor az agy alkalmazkodott ahhoz, hogy leküzdje ezt a félelmet. Az igazán erős, önkritikus elmét azért hoztuk létre, hogy megvédjen minket attól, hogy az emberek elszakadjanak tőlünk. Minden aggodalomra ad okot, hogy az emberek olyan dolgok alapján ítélnek meg bennünket, mint például az öltözetünk, iskolai, munkahelyi teljesítményünk vagy a gyerekeink születésnapi bulijai.

Mi a probléma a FOPO-val?

A FOPO kimerítő. Sok szorongást vált ki, mert a félelem az félelem, és a forrástól függetlenül mindig fiziológiai válaszként jelenik meg a testünkben.

A probléma az, hogy mivel a FOPO állandó, krónikus stresszhurokban élünk.

„A végén folyamatosan időutazunk azon a pillanaton kívül, amelyben vagyunk, és azon gondolkodunk, hogy mit kell tennem, mit kellene tennem, és mit nem tettem meg, és ez állandóan fenntartja a stresszt a testünkben” – mondja Emma Murray, ausztrál mindset coach.

Az azonnali visszajelzéseknek offline és online térben egyaránt ki vagyunk téve (Fotó: Freepik / benzoix)

Bár lehet, hogy sokunknál egy szinte tudatalatti alapértelmezett beállítás, a szakember szerint ez a három módszer segíthet a FOPO legyőzésében:

1. Ismerd fel, hogy mi történik

Tudatosan figyeld meg viselkedésed. Számodra mi az, ami az elkerüléssel, az emberek tetszésnyilvánításával és azzal a reakcióddal kapcsolatos, hogy mindenre igent mondj? Ha ezeket felismered, már jó úton jársz afelé, hogy csökkentsd a miattuk kialakult szorongást.

2. Tanuld meg az önelfogadást!

Tudd, hogy elég vagy, még akkor is, ha nem a tökéletes tortát sütöd az iskolai ünnepségre, vagy későn érkezel valamiért. De ez ugyanúgy jelenti a külső környezet visszajelzésének elfogadását is. Miközben elismered, hogy normális, hogy aggódsz mások véleményéért, fontos tudomásul venni, hogy ez kívül esik az ellenőrzéseden.

3. Változtasd meg a viselkedésed!

Az elfogadás után a legfontosabb lépés az, hogy szándékosan másképp csinálunk dolgokat, ami tudatos munkát igényel. Lehet, kényelmetlenül érzed magad, és lehet, hogy elsőre nem sikerül tökéletesen. Amikor ezt tesszük, az elménk bizonyítékot kap arra vonatkozóan, hogy ez rendben van – a barátaid nem utasítottak el, mert nem mentél el a buliba, és a kollégáid sem nevettek a prezentációdon a megbeszélésen.

Ebben az inspiráló videónkban további tippeket kaphatsz arra, hogyan vegyük fel a harcot aprónak tűnő lépésekkel a krónikus stressz ellen!

Kívülről befelé

Michael Gervais pszichológus, az elme és az emberi teljesítmény kapcsolatának vezető szakértője úgy véli, hogy a FOPO egy rejtett járvány, és az emberi potenciál veszélyes beszűkítője.

Az aggodalom, hogy mit gondolnak rólunk, irracionális, terméketlen és egészségtelen megszállottsággá vált modern világunkban.

Azt mondja, amikor az emberek megtapasztalják a FOPO-t, elveszítik a magukba vetett hitüket és önbizalmukat, és a teljesítményük látja kárát.

Gervais szerint mások véleménye egyszerűen visszacsatolási hurokként szolgál, hogy szembeszálljon saját magunkról alkotott nézetünkkel. És hogy hol az alsó határ? Amikor több értéket tulajdonítunk mások véleményének, mint a sajátunknak, akkor az ő feltételeik szerint éljük az életet, nem a sajátunk szerint. A nagy teljesítményű életvitel kulcsa, hogy figyelmünket a rajtunk kívüli világról a bennünk lévő világra irányítsuk.

Fiatal koruktól kezdve a gyerekeket arra késztetik, hogy jóváhagyást kérjenek. Ez a kondicionálás a felnőttkorba is átragad, amikor jóváhagyást kérünk a főnököktől, házastársaktól, barátoktól és kollégáktól. Idővel kifejlesztünk egy beépített mechanizmust, amellyel magunkon kívül ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e.

Fontos tudatosítani a mai fiatalokban, hogy azért, mert valakivel nem egyezik a véleményünk, vagy épp nem tetszünk neki, az nem egyenlő a halálos ítélettel.

Egyre gyakoribb a verbális abúzus az iskolai közösségekben. 6-8-12 évig nem könnyű megküzdeni a folytonos megfelelési kényszerrel annak, aki a többség által kirekesztettnek érzi magát. A sebeink, történeteink különböznek, de vajon lehet-e mindenre védőpajzsot szerezni?

Gervais kiemeli, hogy a tudatosság beépítése a gyermekek rutinjába hatékony eszköz a mentális, érzelmi és fizikai jólétük szempontjából. „Megtanulnak belső gondolataikra és érzéseikre összpontosítani, nem pedig külső ítéleteikre és elvárásaikra. Ez a megnövekedett öntudat arra ösztönzi a gyerekeket, hogy értékeljék saját magukról szerzett tapasztalataikat.”

A Nyitott szemmel-sorozat előző cikkeit itt olvashatod.

Kiemelt kép: Canva / Nők Lapja, fotó: Nánási Pál