A bábszínészek különleges előadóművészek: tudnak zajban játszani, legtöbbször reggel tízkor vannak előadásaik, és sokszor megtapasztalták, hogy a gyerekek akkor vannak végig csendben, ha a színpadon minden tökéletesen működik. Így van ez a Boribonnál is – meséli a Bencét alakító Szolár Tibor. „A próbafolyamat alatt nyilván még nem számítottunk rá, hogy ekkora siker lesz, persze olyan dologra nem is nagyon számít az ember, ami legutoljára a hetvenes-nyolcvanas években fordult elő. Akkor a Misi Mókus futott hihetetlen szériát. Szokták mondani egy-egy előadásra, hogy szerencsés csillagzat alatt születik, ez a Boribonra is igaz. A rendezőnek, Ellinger Edinának, aki azóta már a Budapest Bábszínház igazgatója lett, ekkor volt négyéves a kislánya, tehát igazán jól ismerte nemcsak a korosztályt, hanem a szülők mindennapi küzdelmeit, örömeit, kihívásait is. Az egyik jelenetben, amikor Annipanni nem bírja elaltatni a túl jókedvű Boribont, talán a szülők nevetését még jobban lehet hallani, mint a gyerekekét.”

A legkisebbek Shakespeare-je

A Boribon és Annipanni bemutatója óta Szolár Tibor is apuka lett, és alig várta, hogy kislánya elég nagy legyen hozzá, hogy megnézhesse az előadást. „Szabályosan izgultam, pedig már akkor is túl voltunk legalább száz előadáson.

Sokat hallgattuk otthon a zenéket, olvastuk neki a történeteket, felkészítettük, amennyire lehetett, de így is féltem kicsit, nehogy sok legyen neki a nyüzsgés, a gyerekzsivaj.

Szerintem több olyan szülő is tart ettől, akinek még nem jár közösségbe a gyereke.” A kislány végül nagyon élvezte az előadást, és egyáltalán nem félt, ami talán annak is köszönhető, hogy a legkisebbeknek szóló előadások alatt nincs teljes sötétség a Budapest Bábszínház nézőterén. Az én kislányom természetesen kezelte, hogy a színpadon Annipanni barátját játszom, az egyik bábszínész kollégám kisfia viszont frappánsan megjegyezte, hogy olyan jó Szolár Tibinek, mert ő néha Bence is tud lenni.”

A bábszínész szerint Marék Veronika Boribon meséi kicsit olyanok, mint a gyerekek Shakespeare drámái. „Shakespeare műveiben megtalálható az összes felnőtteket foglalkoztató nagy érzelem, Marék Veronika is csak olyan témákhoz nyúlt, ami a gyerekek fantáziáját izgalomban tartja: betegség, születésnap, apró kalandok, amik színesítik az életüket.” Persze nemcsak a témaválasztás miatt sikeres az előadás: itt nincs gügyögés, bababeszéd, egyáltalán nem olyan, mint ahogy sokan elképzelik, hogy kell gyerekeknek színházat csinálni. A Budapest Bábszínház előadásain felnőttként sem unatkozik egy másodpercre sem az ember, és ez is tudatos döntés eredménye. Ráadásul a Boribonban a bábelőadásokra gyakran jellemző, a gyerekek megnyugtatására is képes zenés betétek – a fiatalon elhunyt Tallér Zsófia műremeke – is tovább gazdagítják, emelik az élményt.

Szolár Tibor az öltözőben (Fotó: Piti Marcell)

Nem mindegy hány éves a néző: három, tizenhárom vagy harminchárom

„Sokáig az volt a köztudatban, hogy a bábszínház gyerekműfaj, épp ezért a Budapest Bábszínház elmúlt évtizedének marketingjét a Báb nem korosztály, hanem műfaj vezérgondolat, üzenet átadása dominálta. Az ilyen szemléletformálás mindig csak hosszú folyamat eredménye lehet, egy-két generációváltás alatt azonban már kinevelődhet egy olyan nemzedék, aki megtölti a felnőtt előadások nézőterét is. Elsősorban a felnőtteket kell edukálni, hiszen ők döntik el, milyen programra viszik el gyerekeiket. Elmondható, hogy máris sokat javult a helyzet, például a Keresztes Tamás által rendezett Frankensteinre gyakorlatilag nem lehet jegyet venni. Bátran kijelenthetem, hogy másik ilyen színvonalú felnőtteknek szóló bábelőadásért egészen Londonig kell utazni.”

Nem meglepő, hogy a kamaszoknak szóló előadásokon fordultak már elő nehéz pillanatok – emlékszik vissza Tibor. „Sokszor nemcsak mi játszunk, hanem a gyerekek is produkálják magukat a közösségüknek, és gyakran az előadás közben szerzett élmények feldolgozását is hangos beszéddel oldják meg. Sajnos ennek a korosztálynak néha már ciki színházba, főleg bábelőadásra járni.” Ennek ellenére is fontos küldetése a Budapest Bábszínháznak a kamaszok, tinédzserek megszólítása. Vannak biztató momentumok az ifjúsági előadások alatt is: a Semmi című dán pszichothrillernek, ami kimondottan kamaszkori problémákról szól és tíz éve fut teltházzal, sikerült elérnie, hogy az előadás végére minden alkalommal elcsendesedjen a nézőtér.

A Boribon és Annipanni című előadást kicsik és nagyok is szeretik (Fotó: Piti Marcell)

Minden bábszínésznek alapélménye, hogy a gyerekközönség a legőszintébb. „A felnőtt nézők akkor is tapsolnak, ha nem tetszett nekik, amit láttak. Ezzel szemben a gyerekek tapsa csak akkor lelkes, ha valóban jól érezték magukat. Párszor nekem is volt már benne részem, hogy egy meghajlás után beszélgetni kezdtek és hamar elhalt a taps. Nem kellemes dolog, de legalább igazi, instant visszajelzés, ami csak motiválja a színészt a későbbiekre nézve.”

A bábok titkos élete

A bábszínházban a bábok együtt öregszenek az előadásokkal. A Boribon és Annipanni bábfigurái: Szuszi a kutya, Boribon maci és Boribon cicája is a 300. előadásukon vannak túl az őket mozgatók (Boribon: Barna Zsombor, illetve Rusz Judit, Szuszi: Kovács Katalin, Cica: Bánky Eszter) segítségével. „Sok bábszínész annyira félti a bábját, hogy nem is szívesen adja ki a kezéből, és érzelmi kötődésünk is van hozzájuk. Én is nagyon jól ismerem a bábjaim képességeit, mindegyiknek máshol van a súlypontja, máshogy mozognak, tudnom kell, mik az erősségeik, a gyengéik, mire képesek és mire nem.”

Az élettelen bábokat a ritmus, a színész lélegzete, beszéde és a mozgás változtatja élővé.

„Van ebben valami szakrális, ahogy megfog az ember egy tárgyat és attól életre kel. Csoda, ami valójában amiatt működik, mert az emberi agy folyamatosan keresi az antropomorf figuralitást és megfeleltethetőséget. Elég, ha a színész meggyújt egy papírdarabot, és a halált tudja vele ábrázolni.”
A bábszínház olyan elemi részünkhöz tud szólni, amiről talán már el is feledkeztünk, pedig mindannyiunkban ott él a beszélni nem tudó ősember, aki a barlang falán árnyjátékkal mesélte el, mi történt az aznapi vadászaton. De mindannyian játszottunk babákkal, plüssökkel gyerekkorunkban, azaz mi is “báboztunk”. Gyerekeink számára teljesen természetes műfaj a báb, tanuljuk meg tőlük újra ezt az ősi tudást.

A Semmi című előadás kimondottan kamaszkori problémákról szól (Fotó: Éltető Anna)

Kiemelt kép: A Boribon előadás – Fotó: Piti Marcell