Közeledik a 2024-es párizsi olimpia (hivatalos nevén a XXXIII. nyári olimpiai játékok): az eseménysorozat július 26-tól augusztus 26-ig tart majd. A világ legnagyobb nemzetközi versenye idén is izgalmasnak ígérkezik – különösen a breaktánc kategóriájában, hiszen ez a legfiatalabb olimpiai versenyszám, ebben idén nevezhettek először a világ legjobbjai. Így már összesen 32 különböző sportágban mérhetik össze tudásukat a versenyzők – közöttük a magyar delegáció tagjai.
Magyarország rendre kiemelkedően szerepel a nemzetközi sportversenyeken, a téli és nyári olimpiák összesített éremtáblázatán a 14. helyen vagyunk. Ami pedig kifejezetten az aranyakat illeti: az olimpia történetében összesen 29 alkalommal állt magyar úszó a dobogó legfelső fokán, kajak-kenuban 28 aranyat jegyez országunk, összesen 9-szer volt a legjobb a magyar vízilabdacsapat, vívóink pedig 38-szor győzedelmeskedtek. Utóbbi sportág egyik (ha nem a) legfényesebb csillaga volt hazánkban Elek Ilona.
Olimpia: Elek Ilona, az első női aranyérmesünk
Elek Ilona 1907. május 17-én született Budapesten, Elek (Eisler) Sándor zsidó származású kereskedő és Hollóczy Jusztina varrónő elsőszülött lányaként. Húga, Elek Margit nála 7 évvel volt fiatalabb. (Az ő neve sem véletlenül lehet ismerős olvasóinknak: később szintén kiemelkedő karriert futott be, ötszörös világbajnok tőrvívó lett.) A kis Ilona (becenevén Csibi)
eredetileg zongoraművésznek készült,
és bizony ezen a területen is kivételesen tehetségesnek bizonyult. Elvégezte a Zeneművészeti Főiskolát, és bár végül a vívásnak áldozta életét, a zenének sem fordított teljesen hátat: több táncdalt, többek között Szécsi Pál Nem tudja a jobbkéz című dalát is ő jegyzi zeneszerzőként.
Ez a két nagy szerelem, a vívás és a zene ráadásul néha keresztezte is egymást életében: ő írta ugyanis az 1959. évi budapesti vívó-világbajnokság indulóját, majd az úgynevezett labdarúgó-indulót is. Nevét azonban kétségtelenül sporteredményeivel írta be a történelemkönyvekbe. Elek Ilona ugyanis kétszeres olimpiai bajnok és hatszoros világbajnok tőrvívó volt – nem mellesleg pedig a magyar sport első női olimpiai aranyérmese. De ne szaladjunk ennyire előre!
A kezdetek
Elek Ilona tehetségére hamar felfigyelt legendás edzője, Italo Santelli vívómester.
Az akkor még csak 21 éves nő neve már az 1928-as olimpia kapcsán is felmerült – egyelőre tartalékként. Rögtön az ezt követő évben azonban, 1929-ben második lett a magyar bajnokságon, majd az Európa-bajnokságon az ötödik helyig menetelt egyéniben. Az 1933-as magyar bajnokság alkalmával már érthető módon tartottak tőle versenytársai, és ekkor ismét bebizonyította rátermettségét: újra második helyezést ért el. Ugyanebben az évben a budapesti Európa-bajnokságon csapatban aranyat nyert, egyéniben pedig ötödik lett.
1934-ben ismét ezüstérmet érdemelt az országos bajnokságon, de a varsói Európa-bajnokságon már csapatban és egyéniben is a dobogó legfelső fokán állt. Egy évvel később Lausanne-ban újra ő volt a legerősebb játékos – egyéniben és csapatban egyaránt bajnok lett. 1936-ban megszerezte első magyar bajnoki címét, San Remóban pedig ezüstérmesek lettek csapatával. Úgy tűnt, semmi sem állhat az útjába, óriási reményekkel vágott neki az olimpiai felkészülésnek. És akkor közbeszólt a történelem… pontosabban az akkor hatalmon lévő döntéshozók.
Elek Ilona vs Helene Mayer, 1936. berlini olimpia
Zsidó származása miatt ugyanis Elek Ilonát kizárták a Honvéd Tiszti Vívó Klubból, de a klub támogatása nélkül is részt tudott venni az 1936-os berlini olimpián. Erre a Harmadik Birodalom fővárosában megrendezett versenyre az utókor már csak náci propagandaolimpiaként hivatkozik. Ez volt ugyanis az első, televízión is közvetített olimpia, a nagy érdeklődést és a széles elérést azonban a nácik a propaganda terjesztésére használták fel. Azonban
az árja felsőbbrendűség elméletére a négy aranyat szerző fekete atléta, Jesse Owens, valamint öt magyar zsidó versenyző, köztük Elek Ilona így is rácáfolt győzelmeivel.
Elek Ilona az 1936-os berlini olimpián 21 mérkőzést játszott, amelyek közül mindössze hármat veszített el. Ezzel az elképesztő teljesítménnyel az összes versenyző közül a legjobbnak bizonyult, egyben ő lett a magyar sport első női olimpiai aranyérmese is. Hab volt a tortán, hogy a döntőben a nácik kedvencét, a német Helene Mayert győzte le. Az alábbi videón ma is megtekinthetjük legendás mérkőzésük egy részletét.
További pályafutása
A berlini olimpia után Elek Ilona folytatta pazar diadalmenetét: 1937-ben előbb megvédte magyar bajnoki címét, majd a párizsi világbajnokságon csapatban első, egyéniben második lett. Bár tagadhatatlanok voltak sikerei, a második világháború idején származása miatt már egyáltalán nem versenyezhetett.
A pástra hivatalosan csak 9 év elteltével, 1946-ban térhetett vissza – ezt pedig rögtön egy csapatban és egy egyéniben szerzett arannyal tette, majd 1947-ben ismét a dobogó legfelső fokára állt. 1948-ban a londoni olimpián újra ő lett a legjobb tőrvívó, majd 1949-ben és 1950-ben szintén aranyat nyert egyéniben és csapatban egyaránt. 1952-ben megszerezte pályafutása utolsó egyéni magyar bajnoki címét, 1952-ben pedig ezüstéremmel búcsúzott az olimpiától Helsinkiben. 1951-től 1955-ig minden világbajnokságon tagja volt a győztes csapatnak (1952-től húgával, Margittal együtt).
Mint az mostanra egész egyértelművé válhatott, Elek Ilona sikereit naphosszat sorolhatnánk. Közel 30 éven át tartó profi pályafutása során összesen 63 alkalommal volt a válogatott tagja, 1937 és 1956 között hatszor nyert világbajnokságot, ötször volt Európa-bajnok és tízszer magyar bajnok tőrvívó. És ezek csak a legjelentősebb versenyeken elért eredményei.
Elek Ilona és Elek Margit pályafutásáról bővebben az 1968-ban megjelent, Így vívtunk mi című közös életrajzukban olvashatunk.
Elek Ilona 81 éves korában, 1988. július 24-én – húga halála után két évvel – hunyta le örökre szemeit.
Kvíz: Mennyire ismered az 1972-es müncheni olimpia legendáit?
Kiemelt kép: 1941, Elek Ilona kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok tőrvívó, a magyar sport első női olimpiai aranyérmese és André Gardère olimpiai és világbajnoki ezüstérmes francia vívó – Fotó: Fortepan / Bojár Sándor