Számos kutatás vizsgálja napjainkban, milyen lehetséges fizikai és mentális egészségügyi előnyökkel jár a különböző állatok közelsége, legyen szó a halaktól a tengerimalacon át a kutyáig és a macskáig. Az eredmények szerint az állatokkal való kapcsolat csökkenti a kortizol stresszhormon szintjét a vérben, továbbá a vérnyomást is. Más tanulmányok azt is kimutatták, hogy az állatok enyhíthetik a magányt, növelhetik a társas támogatottság érzését és javíthatják a hangulatot. 

Mostanában egyre több kutatás fókuszában az a kérdés áll, hogyan befolyásolhatják az állatok a gyerekek fejlődését. Egy tanulmány kimutatta, hogy a kutyák segíthetnek az ADHD-s gyerekeknek összpontosítani. A kutatók két ADHD-val diagnosztizált gyermekcsoportot vontak be terápiás ülésekbe három hónapon keresztül. Az első csoport hetente egy alkalommal egy terá­piás kutyának, a második csoport egy ebnek látszó bábnak olvasott fel. A kísérlet végén az első csoport tagjai jobb szociális készségeket mutattak, és javult az együttműködési képességük, illetve a problémás viselkedés terén is érzékelhető javulás állt be náluk a második csoport tagjaival összehasonlítva. 

Egy másik tanulmány arra ­jutott, hogy az autizmus ­spektrum­zavarral küzdő gyerekek nyugod­tabbak voltak, amikor tengerimalacokkal játszottak az osztályteremben. Amikor a gyerekek tíz percet töltöttek felügyelt csoportos játékkal a rágcsálók társaságában, szorongásuk csökkent, szociális interakciójuk javult. 

Az állatok egészen meglepő módokon is segíthetnek. 

Egy 2015-ös tanulmány kimutatta, hogy a halak gondozása segített cukorbeteg tinédzsereknek jobban kezelni a betegségüket. A kísérletben egy csoport 1-es típusú diabéteszben szenvedő tizenéves gondozott egy halat. Ezt párosították azzal, hogy a gyerekek a szülőkkel közösen naponta átnézték vércukorszintadataikat. Azokhoz a tinédzserekhez képest, akiknek nem kellett a kishalról gondoskodniuk, a haltartók fegyelmezettebben ellenőrizték leleteiket, ami elengedhetetlen állapotuk szinten tartásához.

Őrkutyák és ölebek

– Első háziasított állatunk a kutya volt, legalább húszezer éve csatlakozott halászó-vadászó-gyűjtögető őseinkhez – meséli Kubinyi Enikő etológus, az ELTE Etoló­giai Tanszék főmunkatársa. – Ez a kapcsolat sok haszonnal járt, mert a kutyák védték a tábort, eltakarították a felesleges élelmet, segítettek a vadászatban, hideg éjjeleken hozzájuk lehetett bújni és melegítettek. Következő háziállatunk, a macska jóval később, már a mezőgazdálkodás kialakulása után csatlakozott hozzánk, hogy a magtárakban gyérítse a rágcsálókat. Ez a két faj időközben társállattá vált, bár több régi funkciójukat is megőrizték. 

Az emberiség legnagyobb része a mezőgazdálkodás kialakulása után az ipari forradalom idejéig­ nagy szegénységben élt, kevesen engedhették meg maguknak, hogy kedvtelésből etessenek éhes szájakat. Faluhelyen a macskák, kisebb kutyák a rágcsálók levadászásából és némi konyhai hulladékból eltartották magukat, és persze voltak juhász- és pásztorkutyák is, de arra csak a nemességnek volt lehetősége, hogy ölebeket, vadászkutyákat, agarakat, impozáns őrkutyákat tartson. Az ipari forradalom után azonban egyre több és megbízhatóan érkező jövedelemhez és ezzel együtt több szabadidőhöz jutottak a fejlett országok lakói, így kialakulhatott a tömeges kisállattartás hobbija. Angliában, 1873-ban alakult meg az első fajtaklub, a Kennel Club, ezután gombamód szaporodtak a tenyésztői szervezetek, és az utóbbi kétszáz évben a korábbi hat-nyolc, munkavégzéshez alkalmazkodott kutyatípusból mintegy négyszáz fajtát tenyésztettek ki az emberek. 

Az állattartás kultúrája

„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik” – mondta Mahátma Gandhi. Ezt a hollandok alaposan megfontolták, ami jól megmutatkozik abban, hogy az országban nagyjából tíz éve egyetlen kóbor kutya sem él az utcákon. Ez a lenyűgöző eredmény egy, a kormány által finanszírozott kezdeményezésnek köszönhető, amely előírja a gazdátlan, otthontalan állatok begyűjtését, ivartalanítását, beoltását, majd végül a megfelelő gazdához történő eljuttatását. 

Itthon sajnos nem ilyen dicső a helyzet, az állattartás kultúrája messze elmarad ettől a szellemiségtől. 

– A vállalkozási célú állattartást szigorú előírások szabályozzák és a hatóságok ellenőrzik – mondja etológus szakértőnk. – Ami a kedvtelési célú állattartást illeti: túl sokan tartanak állatot, és a beszerzésről sokszor meggondolatlanul döntenek. Összehasonlításul, Magyarországon a háztartások mintegy harminc százalékában él kutya, Ausztriában ez tizenöt százalék. Mivel túl sok a tervezetlen szaporulat, kismacskához, keverék kiskutyához bárki ingyen is hozzájuthat, ha akar. Így gyakran nem is becsüli meg, nem néz utána, mik az igényei, hogyan kellene tartani. De az jó hír, hogy egyre kevesebb a láncra vert kutya, és természetesen sokan vannak azok is, akik tudatosan tartanak kisállatot, és igyekeznek mindent megadni neki, akár erejükön felül is. 

Döntsünk felelősen!

A felelős kutyatartásról Korom Gábort, az ország legismertebb kutyatrénerét, a Tükör Módszer megalkotóját kérdeztük, és bár beszélgetésünk fókuszában a kutyák álltak, bátran mondhatjuk, hogy a tréner gondolatainak jelentős része minden állattartónak hasznos lehet. 

– Az alapvető probléma az, hogy az emberek kevéssé ismerik a kutyát. Inkább saját igényeiket, lehetőségeiket, szükségleteiket vetítik ki a vele való kapcsolatra. Az egyik legnagyobb tévhit, hogy a kutya nem lakásba való. A kutyának lételeme az a szociális élettér, amit az ember a családban tud neki a legjobban megadni. A 21. századra az eb – főleg nagyvárosi környezetben – családtag. Márpedig a családtag nem a kertben lakik. Elvan ott is, még jól is érzi magát, de akkor igazán boldog, ha az ember szűk közelében lehet. Idén tavasszal egy nagyon kemény és komoly kaukázusi juhászkutyától köszöntem el. Nagy kertünk van, de Jorma nem kerti kutya volt, a házban aludt, és ha itthon voltunk, jellemzően benn tartózkodott velünk. Ez nem fajtától függ. A kutya valódi szükséglete, hogy az ember közelében lehessen. 

A másik dolog a póráz. A kutya úgy tagozódik a családba, mint egy három-négy éves gyerek. Ezt nem csak én állítom, tudományos kutatások igazolják. De ez nem jelenti azt, hogy elveszítette volna azt az ősi gyökeret, amely kevéssel ezelőttig a létezését biztosította. Ösztönvilága most is ott szunnyad benne, viszont kialakított egy olyan képességet, hogy ezt le tudja kapcsolni, és be tud helyezni efölé egy magasabb szintű irányítót, a gazdát. Az egészséges kutya-gazda viszonyban a gazda kívánsága magasabb szinten áll, mint a kutya ösztönei. Ezzel a gazdának nem szabad visszaélnie. Nem iktathatja ki a kutya ösztönlényét, mert abból sok probléma keletkezhet. Le kell vezetni az ebből fakadó energiát, időnként el kell engedni a kutyát, hagyni játszani, életmódsportokat végezni, túrázni vele. Az nem egészséges állapot, hogy az ember a kutyát pórázon tartja. Ez kényszerállapot, de ezzel nem azt mondom, hogy vegye le mindenki a pórázt, ezt semmiképp nem szeretném sugalmazni. A póráz szükséges rossz, muszáj használni, amikor nincs emberi figyelem, nincs kontroll a kutya felett. De azoknak, akiknek megvan az irányítóképességük, nem törvényadta, hanem ennél magasabb szintű joguk, hogy a kutyájuk póráz nélkül, szabadon létezzen. Ez a szabadság azonban feltételekhez kötött: a kutya nem háborgathat, nem veszélyeztethet másokat, és minden esetben behívhatónak kell lennie.

Ami a felelős kutyaválasztást illeti, tréner szakértőnk felidézi, amikor a kilencvenes évek elején az Egyik kopó, másik eb című sikerfilm miatt bordeaux-i dogok árasztották el a kutyaiskolát. Ma már nincs ekkora hatása egy-egy filmnek, de a tudatos választás most sem jellemző. 

– Idealizált képek élnek bennünk a különböző fajtákról, pedig jobb lenne, ha megismernénk őket, és felelősen döntenénk – folytatja Korom Gábor. – Nap mint nap lehet találkozni a jelenséggel, amikor valaki nem a fizikai állóképességéhez, karakteréhez, életmódjához illő kutyát tart. De ez nem feltétlenül baj. A kutyának rendkívüli nevelő hatása van, nem a pillanatnyi, hanem sokszor egy későbbi állapotunkhoz lesz társ. Ha például­ valaki egész nap a számítógép előtt ül, akkor a tudatos döntés az, hogy alacsony mozgásigényű fajtát választ. De lehet, hogy meglát a menhelyen egy nagy mozgásigényű kutyát, és hazaviszi. Ez az ember valószínűleg fel fog állni a gép mellől, át fogja programozni a mindennapjait, egészségesebben és tudatosabban fog élni, és ez kihat majd az élete más területeire is. Ez óriási ajándék a kutyától. Jó, ha tudatosak vagyunk, de az igazán nagy dolgok sokszor a tudatosságon túl következnek be.

Csoportban a legjobb

És hogy mit jelent a felelős állattartás? Azt, hogy komolyan vesszük a gazdai felelősségünket. Törekszünk a kutyánk megismerésére, tisztában vagyunk a szükségleteivel, és kialakítjuk magunkban azt a képességet, hogy kontrollálni tudjuk, hiszen így adhatjuk meg neki a kellő szabadságot. Gondoskodunk a szükségleteiről, igényeiről, nem etetjük túl, a megfelelő táplálékot kapja, biztosítunk számára mozgást, szociális teret, egyrészt családot, másrészt kutyák társaságát, és olyan életmódprogramokat találunk ki, melyek számunkra és számára is megfelelők. A kutyatartás körülbelül ezt jelenti.

Szakértőnk, aki az elmúlt évtizedekben számos tréninggel foglalkozott, azt is hozzáteszi, hogy minden oktatási program közül minimum tízes szorzóval a csoportos tréning a leghatékonyabb. A kutya így olyan környezetben tanul, ahol ő maga is szocializálódik és fejlődik, egymástól tanulnak az ebek és a gazdák. Ennél a legtöbb esetben nincs ideálisabb képzés; jó lenne, ha mindenki rászánna tíz alkalmat az egészséges, jól működő kutya-gazda kapcsolatra.