Meglepően hideg ez a kora nyári délután, a szél ellen összehúzom a kabátomat, miközben várom a három órát a Blaha Lujza téren. Iskola után gimisek foglalják el a padokat, egy férfi bort önt át egyik üvegből a másikba, egy japán turista pedig önmagát fotózza a szökőkútnál. Sziréna szól, a jelzőlámpák épp nem működnek.
A Corvin Áruház felújítva, előtte mintha többen ücsörögnének, mint régebben, az áthaladó közönség vegyes, ahogy mindig. Kicsit messzebb meglátom az Utcajogász feliratú táblát és Erdőhegyi Márta önkéntes segítőt, aki már pakolja is ki a két asztalt, a négy széket. Kezdődik az ügyfélfogadás a fák alatt.
Gyorsan az utcára lehet kerülni
Az utcajogászok pontosak, és minden pénteken itt vannak háromtól ötig. Ha esik, az aluljáróban állítják fel rögtönzött irodájukat, és a tanácsadást tizennégy éve akkor is megtartják, ha a péntek épp karácsony napjára esik. Mert számítanak rájuk az ügyfeleik, akik főleg hajléktalanságban, lakhatási szegénységben élők, de a pandémia óta egyre szélesebb a kör, amelynek tagjai hozzájuk fordulnak. Jöhet bárki, aki a húsz-huszonöt ezer forintról induló ügyvédi óradíjat nem tudja megfizetni. Az önkéntes jogászok csapata ingyenes jogi konzultációt nyújt, amely sorsokat fordíthat meg.
Öt perccel múlt három óra, és az első ügyfél – az energikus léptekkel érkező férfi – már le is ül. Nyitja a mappáját, teszi fel a kérdéseit. Nehéz elképzelni, de kilakoltatás vár rá.
– Sajnos sokan későn jönnek – mondja Kalota Ágnes, miután a férfi távozott. – Ha az összes határidő lejárt, amelyen belül jogi lépéseket tehetünk, akkor eszköztelenek vagyunk. Ezért mindenkit arra biztatunk, hogy ha nem ért egy hivatalos levelet, hozza el hozzánk, segítünk értelmezni. Peres képviseletet ritkán vállalunk, arra kevés a kapacitásunk.
Ágnes az utcajogászok alapítói közé tartozik, főállásban a saját ügyvédi irodáját viszi. Miután megszületett a kisfia, egy ideig nem vállalt „Blahát” (ahogy ők egymás között emlegetik), viszont amint tudott, visszatért. Mert úgy érzi, ennek a munkának van értelme igazán.
– Már nemcsak hajléktalanokkal foglalkozunk, hanem az alsó középosztállyal is
– fejti ki Herdt Éva, aki szintén önkéntes utcajogász, egyébként tőkepiaci területen dolgozik. – Úgy látjuk, ez a réteg a világjárvány után olyan gazdasági helyzetbe került, amely a lakhatásukat, a megélhetésüket veszélyezteti. Sokan elvesztették az állásukat, ezáltal nem tudták fizetni a lakásbérletüket. Akik ilyenkor nem kapnak például a családjuktól segítséget, azok nagyon gyorsan az utcára kerülhetnek.
Kéz a kézben
A sorban szelíden várakozó és közben a szendvicsét majszoló hölgy az önkormányzati lakását szeretné megvásárolni, de vannak kérdései, ezért az interneten keresgélve talált az utcajogászokra. Mivel ők a téma specialistái, a szaktudásuk miatt fordult hozzájuk: hajnali négykor írt nekik egy e-mailt, és már reggel nyolckor megérkezett a válasz, ez nagyon meglepte. Most további egyeztetésre érkezett.
Van olyan ügyfél is – tudom meg Évától –, akinek nincs sem e-mail-címe, sem telefonja, ő csak akkor tud beszámolni a fejleményekről, ha személyesen idejön. Ilyenkor az éppen „szolgálatban lévő” jogász továbbítja a jegyzeteit annak a kollégának, aki elkezdett foglalkozni az üggyel.
Közben már két asztalnál folyik a jogi munka, a másiknál Telek Dalma negyedéves joghallgató fogadja az ügyfeleket, ő a segíteni vágyás és a tanulás lehetősége miatt csatlakozott az utcajogászokhoz. Finoman manikűrözött kezét habozás nélkül teszi rá az előtte síró asszony ráncokkal barázdált kezére, hogy vigasztalja. A hölgynek – ahogy meséli – alaptalan közösköltség-tartozása van, szerinte az egyik szomszédja próbálja ellehetetleníteni, és kitenni a lakásából. Az édesanyja ezen a napon halt meg néhány éve, igazából ezért kezd zokogni. Hosszabban marad, mint a többi ügyfél, de nem sürgetik.
– Ez nagyon szép munka, sokat tanulok belőle szakmailag és emberileg is – mondja a joghallgató. – Nem érnek atrocitások, múltkor valaki (nem ügyfél) elkezdett velünk kiabálni, de figyelmen kívül hagytuk, és el is ment.
Kevesebb a kitett étel
Ilona a nevét is elárulja. Hajléktalan, illegálisan egy romházban él Budakeszin, és most ő is a sorára vár. Három felnőtt gyereke van, az egyik szintén az utcán él. Ha a másik kettőtől szülőtartást kaphatna, talán beköltözhetne egy fizetős hajléktalanszállóra, mert az ingyenesekbe nem megy, ott szerinte sokan agresszívak, fenyegetőznek. A gyerekeivel évek óta nem beszélt, azt sem tudja, hol élnek, a kereset megírása miatt fordul az utcajogászokhoz.
Azt mondja, hajléktalanként munkát kapni gyakorlatilag lehetetlen – már csak azért is, mert az ingyenebédért tíz és két óra között oda kell érnie az osztásra. Esetleg abból tehet szert pénzre, ha a kapott konzervet eladja egy másik hajléktalannak. Ilona előző életében takarított, varrodában dolgozott, árufeltöltő volt.
Alkoholista férje nem dolgozott, eltüzelte a bútoraikat is, úgyhogy otthagyta.
Most a melegedőbe jár fürdeni, igyekszik magát rendben tartani, egy-egy apró gyöngy most is ott van a fülében. Nem iszik, nem dohányzik, nem kéreget – azt szégyellné. De amit az utcán talál, azt összeszedi: ruhát, cipőt, ennivalót. Igaz – teszi hozzá –, az orosz–ukrán háború óta kevesebb az étel az utcán.
– Amit tudunk, megteszünk – folytatja később Ágnes. – De közben nem szabad elfelejtenünk, hogy nem tudunk a hozzánk fordulóknak otthont, élelmet vagy pénzt adni, pedig egy-egy eset, emberi sors nyilván bennünket is felkavar.
– A jogérvényesítő képességüket is szeretnénk fejleszteni – egészíti ki Dalma –, azaz nem helyettük, hanem velük megoldani a helyzeteket. Számos jogtudatosító képzést is szervezünk szociális munkásoknak, szakszervezeti tagoknak, hajléktalanszállókon élőknek.
A legkisebb eredmény is siker
A következő úr a Facebookon talált rájuk – mondja a kérdésemre. Ideiglenesen ki kell költöznie a lakásából födémcsere miatt, és szeretné, ha egy szakember ránézne a szerződésre, amit az önkormányzattól kapott.
– Jogi szövegek értelmezésében bizonytalannak érzem magam, bölcsész vagyok – mentegetőzik idegesen rágva a szája szélét. Fél – árulja el –, nehogy elveszítse a lakást.
– A hozzánk fordulók nagyon gyakran csak a szociális bérlakást tudják megfizetni, épp ezért az önkormányzati lakáspolitika szakértőjévé váltunk az elmúlt években – veszi át a szót pár lépéssel arrébb sétálva az egyesület társelnöke, a közigazgatásban dolgozó Kiss Natália. – Az ügyvédek többsége soha nem foglalkozik olyan szegénységben élőkkel, akik minket keresnek meg, ezért nem ismeri ezeket a típusú ügyeket.
Natália hat éve utcajogász. Az egyetem óta kereste a lehetőséget, hogy közvetlenül segíthessen nehéz helyzetben lévőknek. Amikor Debrecenből Budapestre került egy állás miatt, rögtön megtalálta az egyesületet. Minden tag önkéntesként dolgozik itt, de néhányan olyan mennyiségű munkát végeznek, amit már jelképes fizetéssel is honorálnak, ezt pályázatokból és adományokból oldják meg.
– Szerintem egy utcajogász mindig utcajogász marad – véli Éva. – Annyira egyedülálló ez a fajta jogi segítség, hogy ha nem csinálnám, olyan űr maradna az életemben, amit nem tudnék lelkiismeret-furdalás nélkül kitölteni. Ha már megszereztük ezt a szupererőt, a magyar jogrendszer ismeretét, akkor ne vonjuk meg azoktól, akik rászorulnak.
És hogy mi a siker számukra? A legkisebb eredmény is. Ha például elérik, hogy egy lakáskiürítést hat hónappal eltoljon a bíróság, így ügyfelük nyer egy kis időt, hogy rendezze az élethelyzetét, fellélegezzen. Nati azt is sikernek tartja, ha e-mailben megköszöni valaki a tanácsát.
A mai roham lemegy, öt óra felé már nem érkezik új ügyfél. Az utcajogászok irodát bontanak, átadják a galamboknak a teret. De csak jövő péntekig.
Fellépnek az igazságtalanság ellen
Az utcajogászok 2010 óta személyesen, e-mailben és telefonon is nyújtanak jogi segítséget szegénységben, hajléktalanságban vagy rossz lakhatási körülmények között élőknek. Emellett monitorozzák az ügyfeleik életét befolyásoló törvényeket, és az önkormányzatok lakhatási és szociális jogi rendeleteit. Törvénymódosítási javaslatokat dolgoznak ki, szakmai anyagokat véleményeznek, és ha szükségesnek tartják, a jogrendszer igazságtalanságaival szemben is fellépnek az Alkotmánybírósághoz, az alapvető jogok biztosához, kormányhivatalhoz, vagy épp a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulva.
Fotó: Bulla Bea
