Míg a nyugati társadalmakban a férfiak jóval szabadabbak és magabiztosabbak a gyermekgondozásban elődeiknél, sőt, megőrizhetik játékos énüket, és egyre inkább kimutathatják az érzelmeiket, a világ számos táján az apák és nagyapák régi hagyományok mentén nevelik gyermekeiket, unokáikat. Apák napi összeállításunk következik.

Újságíróként az utóbbi évtizedben beutaztam a világot, megannyi családstruktúrával találkoztam, volt, ahol a férfiak megmaradtak kenyérkeresőnek, akiknek nem sok köze volt a gyermekekhez, ám megfordultam olyan kultúrában is, ahol apa és fia kapcsolata szoros, évszázados hagyományokon nyugodott, és az anyáknak semmiféle beleszólása nem volt
a nevelésbe.

Ahogy a Michigani Egyetem ­történelemprofesszora, Regina Morantz-Sanchez mondja, egy olyan világban, ahol a „kenyérkereső” és a „gyermeknevelő” személye nem mindig egyértelmű, a mai apák változó elvárásokkal néznek szembe. Ez azonban nem újdonság, hiszen az apa szerepe már jóval a modern kor előtt megváltozott.

„A 18-19. században az apák még közvetlenül felelősek voltak gyermekeik neveléséért – magyarázza Morantz-Sanchez. – Ha ugyanis a fiatalok rossz útra tértek, azért kizárólag az apát okolták. Nem csoda, hogy a férfiak nagyon aktív szerepet vállaltak gyermekeik fejlődésében, hiszen az volt a feladatuk, hogy engedelmes állampolgárt faragjanak belőlük. A 19. századi iparosodás azonban teljesen megváltoztatta az apa szerepét azzal, hogy az új gazdasági struktúra elválasztotta az otthont és a munkahelyet. A férfiak családfenntartókká váltak, a nők pedig a háztartásban maradtak, ezzel a gyermeknevelés kikerült a hagyományos férfiszerepből.”

Az apák helyzete az elmúlt évszázadban ismét átalakult, mivel a gazdasági igények rákényszerítették az anyát, hogy visszatérjen a munkahelyére. Morantz-Sanchez szerint ma a család egy demokratikusabb partnerség felé halad, erre az útra pedig nagyrészt a 20. század utolsó harmadában léptek rá a szülők. 

Az északi modell 

A skandináv országok régóta ismertek liberális nevelési elveikről és a rugalmas szülői szerepekről, ám nem volt ez mindig így. Az 1970-es és 80-as években, amikor először vezették be a megosztott szülői szabadságot, ritkán lehetett látni, hogy egy apa kihasználta a lehetőséget. A gyerekekkel való otthon maradást egyértelműen a nők feladatának tekintették, azt a férfit pedig, aki mégis a gyermeknevelést választotta, a szleng viccesen csak pizsamás apaként aposztrofálta. 

Néhány évtizeddel később azonban már tele lett az internet a büszkén pizsamában pózoló apukákkal, akik egyfajta hippimozgalmat indítottak el azzal, hogy kávét kortyolgatva és pékárut rágcsálva ücsörögtek a mellkasukra kötött kisbabákkal.

De vajon hogyan érzik magukat ebben az új szerepben? Erre kereste a választ az úgynevezett Promundo­ felmérés, amelyet a State of Nordic­ Fathers készített el hétezer-ötszáztizenöt férfi bevonásával Svédország, Dánia, Izland, Finnország és Norvégia területén. A felmérés arról számol be, hogy a férfiak és a nők hetvenöt százaléka szerint a szülői szabadságot egyenlően kellene felosztani a két fél között, hiszen a skandináv férfiak is szívesen részt vesznek a gyermeknevelésben. A dán apák nyolcvankilenc százaléka, míg a svédek kilencvenhat százaléka vallotta, hogy képesnek érzi magát a teljes gondozói szerep ellátására, de azt is leszögezték, hogy nagyon aktívan szeretnének részt venni gyermekeik életének első hónapjaiban és éveiben. A felmérés megerősítette azt a tényt, hogy a hosszú apasági szabadságot igénybe vevő férfiak jobb kapcsolatot alakítanak ki a partnereikkel és gyermekeikkel, és összességében nagyobb az életükkel való elégedettségük. 

Férfivá válás Afrikában

Míg az európai társadalmakban egyre inkább a megosztott szerep felé mozdul el a szülői feladatkör, Ázsia és Afrika egyes törzseinél szinte semmit nem változtak a hagyományok. 

A karcsú alakjukról és színes lepeljeikről ismert maszáj apák és f­iaik életében még mindig a férfivá váláshoz vezető út a legfontosabb, amelybe az asszonyoknak semmi­féle beleszólásuk nincsen.  

Kelet-Afrika legismertebb törzse, mely több mint százötven éve él Kenya déli síkságain és Tanzánia északi részén, a Ngorongoro kráternél, megmaradt félnomád, pásztorkodó népnek, akiknek a társadalma szigorú szabályokhoz igazodik.

A közösség korcsoportokra osztható, a fiúk körülmetélésük időpontjáig, vagyis hét-tizenöt éves korukig a szüleik kunyhóiban élnek, és apjukkal együtt az állatok őrzésével és tartásával foglalkoznak. Ez alatt az idő alatt elsajátítják a vadászat és az ősi rítusok tudományát, majd a minden hetedik évben megrendezett körülmetélés ünnepélyes ceremóniájának keretében fiatal harcosokká válnak. Joel Makundi, akivel az egyik afrikai utam során találkoztam, mindössze tizenegy éves volt, amikor átélte a rituálét. 

„A hagyomány szerint két napig nem aludhattam, hogy a ceremónia kezdetére testileg és lelkileg is teljesen kifáradjak – mesélte a harmincnyolc éves férfi. – Amikor elérkezett a várva várt nap, a törzs öregjei jöttek értem, levittek a folyóhoz, megfürdettek, majd a közösségünk terére vezettek, ahol a férfiak szorosan körbeálltak. Egyetlen dologra kellett ügyelnem: nem sírhattam, sőt meg sem pisszenhettem, mert az hatalmas szégyen lett volna rám, apámra, sőt nagyapámra nézve is. Amikor a rendkívül fájdalmas művelet megtörtént, a törzsünk vezetője felrikoltott, a férfiak felemeltek, a falubeli nők pedig ujjongásban törtek ki.” 

Ahogy Joel mesélte, ezután le­borotválták a haját, majd a ceremónián áteső társaival együtt hat hónapra a szavannára küldték azzal, hogy megtanuljon túlélni, és moronivá, vagyis fiatal harcossá váljon.

Apák az utolsó női birodalomban

Délnyugat-Kína Jünnan tartományában, a Himalája lábainál húzódik meg a moszuó, a tibeti buddhista törzs őshazája, melynek nőtagjai meglepően modern módon élnek: nemhogy egyenlők, de jóval több előjoguk van, mint a férfiaknak.Annyi szexuális partnerük lehet, amennyit csak szeretnének, és ebben semmi kivetnivaló nincs, hisz nagyanyáik is így éltek évszázadokon át. Itt a férj és az apaság fogalma nem létezik, ennek megfelelően házasság és válás sincs. A nagymama az, aki a család feje, fiai és leányai vele egy háztartásban élnek, az unokák is ide születnek, és itt is nevelkednek, nevüket pedig anyai vérvonalon öröklik. 

Bár mindent az asszonyok tartanak kézben, a munkából a férfiak is kiveszik a részüket. A fiúk már korán szántani kezdenek, építenek, javítják az otthonokat, levágják az állatokat, és segítenek a nagy családi döntések meghozatalában, de a végső szó joga mindig a nagymamát illeti meg.

A férfiak és a nők az úgynevezett „sétálóházasságot” gyakorolják, ami egy finom kifejezése annak az egy éjszakára szóló szerelmi légyottnak, ami a törzs tagjai között axia néven ismert. Ha az együttlétből gyermek fogan, legyen az fiú vagy lány, az anyánál és annak családjánál marad, de az apák látogatják és segítik felnevelni a kicsit.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .